Növénytermesztés

Öntözésfejlesztési bemutató gazdaságot adtak át

MTI

Átadták kedden a 800 millió forintból megvalósított Öntözésfejlesztési bemutató gazdaság és képzési központot a Békés vármegyei Szarvason.

Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) rektora elmondta, amikor a klímaváltozás hatásai egyre inkább kihatnak a mezőgazdasági termelésre, akkor nagy szükség van egy olyan gyakorlati képzőhelyre, amely megismerteti a gazdákat a legmodernebb eszközökkel és öntözési-, vízmegtartási technológiákkal.

Emellett a beruházás azt is jelenti, hogy Szarvason megmarad és stabilizálódik az oktatás, a felnőttképzés, a szaktanácsadás – hangsúlyozta.

Reményét fejezte ki egyúttal, hogy Békés vármegye így az öntözésfejlesztés hátterének „egy megerősített bázisa” lehet.

Fotó: MATE

Dankó Béla (Fidesz) országgyűlési képviselő örömét fejezte ki, hogy a beruházás révén olyan tudásbázis áll majd rendelkezésre, amellyel a gazdák megszerezhetik a legújabb ismereteket; és hogy Szarvason nemhogy megmarad a felsőfokú képzés, hanem országosan is ritkaságszámba menő kurzusokat hoznak ide.

Molnár Etele alpolgármester is azt hangsúlyozta, hogy a városban öt telephelyet érintő fejlesztés megtartja a kutatókat, oktatókat, hallgatókat a városban és a gazdákat is segíti.

A MATE két év alatt három projektet valósított meg. Prioritási lista alapján előkészítették a harmadlagos öntözőművek felmérését, lefolytatták a műszaki állapotfelmérést és az eredményeket beépítették egy informatikai rendszerbe. Valamint elkészült a szarvasi bemutatóközpont, ahol gyakorlati és elméleti öntözési programokat, gyakorlati bemutatókat valósítanak meg; itt zajlik továbbá a január végén induló első drónpilóta képzés.

Fotó: MATE

Rekonstruáltak egy kéthektáros árasztásos öntözési mintaterületet, ahol egyfajta bemutató gazdaságot alakítottak ki precíziós öntözésre alkalmas konzolos öntözőrendszerrel és nagy teljesítményű elektromos öntözőszivattyúkkal.

A fejlesztés harmadik részeként meliorációs (azaz talajjavító) tervcsomagokat, vízjogi létesítési és üzemeltetési engedélyeket kutattak és dolgoztak fel, országos alapszintű meliorációs katasztert alakítottak ki, továbbá kidolgozták a terepi szintű műszaki állapotfelmérés módszertanát.

A beruházássorozat az egyetem Környezettudományi Intézetének szakmérnök képzését is segíti gyakorlati képzőhelyként; a gazdák képzését pedig együttműködésben végzik majd a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával és az agrárminisztériummal.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Melyik őszi búza fajtát érdemes választani? Itt a friss eredmény

2025. szeptember 9. 10:10

A GOSZ–VSZT–NAK 18. alkalommal megszervezett őszi búza fajtakísérletei objektív adatokkal támogatják a gazdálkodókat a fajtaválasztásban

Szigorodott a termékpiaci törvény: vége a visszaéléseknek

2025. szeptember 8. 12:40

Új szabályok védik a gazdákat a felvásárlókkal szemben: csak előre rögzített feltételek mellett lehet minőségi kifogást emelni.

Egyem vagy ne? – A teljes kiőrlésű gabona nagy kérdése + videó

2025. szeptember 2. 16:10

Valóban érdemes-e, egészséges-e teljes kiőrlésű gabonatermékeket fogyasztani? Akadnak olyanok is, akik kifejezetten félnek az ilyen jellegű termékek fogyasztásától, mert úgy gondolják egészségügyi kockázatokat hordozhatnak. A téma alapos körüljárásában Hertelendy Péter növényorvos segített nekünk.

Melyik repcehibrid hozza a legtöbbet? Mutatjuk az eredményt

2025. augusztus 27. 14:10

Idén 16 repcehibrid szerepelt a GOSZ–VSZT–NAK posztregisztrációs fajtakísérletében. Az eredmények értékes támpontot adnak a gazdálkodóknak.

Miként termeszthető a bazsalikom házikertben?

2023. március 22. 04:39

Hogyan termeszthetek kertemben bazsalikomot? Milyen igényei vannak ennek a fűszernövénynek?

Mi a leghatékonyabb védekezési technológia körte-levélbolha ellen?

2019. február 27. 04:44

B. Attila kérdése: Mi a leghatékonyabb védekezési technológia körte-levélbolha ellen?

Öntözni, öntözni, öntözni!

2018. augusztus 20. 08:44

Komoly vita zajlik hazánkban az öntözés jogosságáról, szükségszerűségéről az öntözni kívánók és az ivóvízért aggódók között. Az ivóvíz nagy kincs, megőrzése fontos, de öntözés nélkül nem lehet ma már eredményesen gazdálkodni.

Gondozott pázsit nélkül nincs szép kert sem

2022. április 29. 06:36

Kora tavasszal a kerti szezon elindulásával a pázsit vagy a gyep ápolására is érdemes odafigyelni.