Szőlő-Bor

Szőlőskertekre rajzolták az M85-öst Sopronnál

Agrofórum Online

Nagy a felzúdulás a soproni borosgazdák körében: az M85-ös gyorsforgalmi út nyomvonalának tervezete művelt szőlőskerteken megy át.

Bár a soproni borosgazdák tisztában vannak azzal, hogy a várva várt M85-ös gyorsforgalmi út nyomvonaltervezete még nem végleges, mégis meghökkentek, amikor látták: az út nyomvonala nem a parlagon hagyott földeket, hanem művelt szőlőskerteket érintene.

– Legalább negyven szőlősgazdát és a borvidék mintegy ötvenhektárnyi szőlőjét sújtaná a terv megvalósítása – állítja a Hegyközségi Tanács elnöke, Taschner István.

– Érthetetlen, hogy a tervezők miért csak íróasztal mögül nézték a Soproni borvidéket, amikor behúzták az útvonalat. Ugyanis a helyszínen tájékozódva rögtön megmagyaráztuk volna nekik, hogy melyek a gondosan művelt földek, s melyek a nagy területet alkotó parlagon hagyottak, amelyek főképpen osztatlan, közös tulajdonban vannak.

Akadnak kisebb-nagyobb parcellák, amelyeknek akár száz tulajdonosuk is lehet. Ha ezeken a területeken vezetnék a gyorsforgalmit, legalább rendeződne a felhagyott ültetvények megoldhatatlannak tűnő problémája.

– Gyakorlatilag a mostanitól csak 100–200 méterrel távolabbra kellene berajzolni azt az útvonalat – vette át a szót Farkas Lajos, a Fertő-menti Hegyközség elnöke.

– Ráadásul vannak megnyert pályázataink. Állami támogatással fiatalíthatnánk meg a borvidék szőlőjét. Mivel a terület beleesik a nyomvonalba, akkor azt majd kivágják? Vagy hogyan lesz ez? – vetette fel a kérdést Kocsis Miklós borász.

– Mi közel két hektáron ültettünk új kékfrankost, állami támogatással. Tartunk attól, hogy ha nem változtatják meg a nyomvonalat, semmivé lesz a munkánk – mondta Schárfi Lászlóné. Varga Jánosné szőlészetét két és fél hektáron érinti a mostani nyomvonal: – Ha ez így marad, feleslegessé válik a pincénk, a traktorunk, a felszerelés. Az egész életünk lehetetlenné válik.

Az M85-ös nyomvonalát több szakhatósággal egyeztetve alakították ki, amelyet sokszereplős megbeszélés előzött meg. – Az optimális megoldás érdekében helyszíni bejáráson kellene meggyőződni az illetékeseknek a lehetőségekről. Ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, hogy a gyorsforgalmi út tervezetének minden egyes, akár csak száz-kétszáz méteres odébb tolása, módosítása több kilométeres hosszan hat ki, s ez megint több ingatlantulajdonost érinthet – tudatta Taschner István.

(kisalfold.hu)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kerüljük el reggel a szőlőt, komolyan megnehezítheti a napunk indulását

2026. szeptember 6. 09:10

A szőlő ősi, régóta fogyasztott gyümölcsünk, ennek ellenére óvatosan, megfontoltan csipegessük, mert – különösen reggelente – nagy kalamajkát tud okozni.

Szüret után sem ér véget a védekezés: három szer kapott engedélyt

2026. augusztus 11. 11:10

A korai szüret után is folytatható az amerikai szőlőkabóca elleni védekezés: három készítmény felhasználási lehetősége bővült.

Mit igyon a pizza mellé? A feltét fontosabb, mint gondolná

2026. július 11. 11:10

A paradicsom savassága, a sajt zsírossága és a feltétek karaktere együtt döntik el, milyen bor illik a legjobban a pizza mellé.

Tényleg nem isznak bort a magyar fiatalok? Friss kutatás ad rá választ

2026. június 1. 16:10

Napjaink borfogyasztási statisztikái a borászatok számára aggasztó eredményeket mutatnak. Míg a hazai borpiac öregszik, a pincészetek egyre nehezebben érik el a fiatalabb generációkat.

Idén is igényelhető támogatás az amerikai szőlőkabóca elleni védekezéshez

2020. március 5. 17:02

A szőlő aranyszínű sárgaságát okozó fitoplazma a szőlő egyik legveszélyesebb kórokozója, amely súlyos fenyegetést jelent a hazai szőlő- és borágazat számára.

Továbbra is erőteljesen fertőz a szőlőperonoszpóra

2019. augusztus 28. 08:33

A barackmoly és a keleti gyümölcsmoly folyamatosan rajzik, ugyanez mondható el a nyugati dióburoklégy előfordulásáról is.

Mitől kanalasodnak a szőlő fiatal levelei?

2020. április 14. 10:53

Szőlőtőkém fiatal levelei kanalasodnak, torzulnak. Mi okozhatja ezt?

Tokaj 3 hét előnyben: augusztusban kezdődhet a szüret

2018. július 18. 09:50

A megszokottnál jóval korábban, már augusztusban megkezdődhet a hagyományos szőlőfajták szüretelése Tokaj-Hegyalján - közölte Molnár Péter, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke.