Agrárgazdaság

Szerbiából venne búzát és kukoricát Egyiptom

Agrofórum Online

Egyiptom mintegy egymillió tonna búza, valamint meg nem határozott mennyiségű kukorica importjáról tárgyal Szerbiával gabonaellátásának diverzifikálása érdekében – közölte a kairói ellátási minisztérium.

A közlemény szerint Ali Moselhy ellátási miniszter szerb illetékesekkel beszélt arról, hogy Romániából és Bulgáriából is szállítsanak búzát és kukoricát a romániai konstancai kikötőn keresztül. Az ukrajnai háború megzavarta Egyiptom búzavásárlását, amely a világ egyik legnagyobb felvásárlója.

A kormány tárgyalásokat folytatott olyan országokkal, mint Argentína és az Egyesült Államok a fekete-tengeri készletek diverzifikálása érdekében. Ezek között szerepelt az indiai búza vásárlására vonatkozó megállapodás is.

Ezen erőfeszítések ellenére Egyiptom tavaly nagyobb mértékben támaszkodott az orosz búzára, teljes búzaimportjának 57%-át vásárolta fel az országból, szemben a 2021-es 50%-kal.

A magánszektor diverzifikálni tudta vásárlásait, ritka szállítmányok érkeztek az Egyesült Államokból és Brazíliából a kikötőikbe – számolt be a nemzetközi mezőgazdasági szaksajtó a brit Thomson Reuters hírügynökségre hivatkozva.

Az egyiptomi tisztviselők az Európai Beruházási Bankkal is tárgyaltak egy nagy, 200 000 tonnás tárolókapacitással rendelkező siló finanszírozásáról Damietta kikötőjében, valamint öt kisebb szántóföldi silót létesítenének más kormányzóságokban.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kína komoly háborúnak néz elébe, hátba támadták Svédországból

2025. december 8. 09:10

A robotfűnyírók gyors ütemben terjednek Európában is, a piacot viszont erősen torzítják a kínai dömpingáruk az egyik vezető európai gyártó szerint.

Megjött a FAO-jelentés: zuhannak az árak, rekordra készül a gabona

2025. december 7. 14:10

A világ gabonatermelése soha nem látott magasságba emelkedhet, miközben az élelmiszerárak mélyrepülésbe kapcsoltak. Ritka kettős helyzet alakult ki.

Fél év börtön feketevágásért – az ötvenes évek Magyarországa sejlett fel

2025. november 29. 09:10

A második világháborút követő évtized nem volt könnyű Magyarországon, a Rákosi-rendszer túlkapásai pedig külön nehezítettek a helyzeten.

Kína jót nevet a németeken, a sertéstartók bánják a kormányzat ügyetlenkedését

2025. november 27. 09:10

A kínai piac bezárulása érzékenyen érinti a német sertéstenyésztőket, miközben a spanyolok és franciák okos kiskapukat találtak.

Argentína bolondítja meg a szójabab kereskedését

2020. február 27. 10:47

A szójabab árjegyzése 0,4 százalékkal a tonnánkénti 327,43 dollárnak megfelelő szintig emelkedett, de napközben a 330,28 dolláros szinten is kötöttek üzletet.

Nagyot nőtt a magyar gabonaexport

2018. február 23. 11:06

A kivitt mennyiség 43 százalékát a búza, 45 százalékát a kukorica, 12 százalékát az árpa adta.

A sóskaborbolya szerepe a rozsdagomba terjedésében

2019. május 15. 07:33

A sóskaborbolya jelentette veszélyt az is világosan jelzi, hogy a 2017-es svédországi szárrozsda-járvány olyan területen tört ki, ahova ezt a növényt visszatelepítették.

Eladói fölénnyel indult a hét az európai parketteken

2023. január 17. 06:38

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.