Állattenyésztés

Hentesüzleteket támogatnak

AM Sajtóiroda

Akár 3,5 millió forintra is pályázhatnak a mikrovállalkozásként működő hentesüzletek az agrárminisztérium új felhívásának köszönhetően – közölte dr. Nobilis Márton Pál élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkár.

Az államtitkár a támogatást azzal indokolta, hogy az orosz-ukrán háború és az arra válaszul adott elhibázott brüsszeli szankciók következményeként kialakult energiaválság és a nehéz gazdasági környezet kihívások elé állítja a kiskereskedelem szereplőit. Az agrártárca ezért folyamatosan vizsgálja azokat a lehetőségeket, amelyek segítséget nyújthatnak az ágazat számára. Továbbra is elkötelezettek vagyunk a magyar vidék és a kistelepülések támogatása mellett – tette hozzá.

A felhívás részletei kapcsán dr. Nobilis Márton Pál kifejtette, hogy a pályázó egyéni vállalkozó vagy gazdasági társaság lehet. A támogatással olyan mikrovállalkozások élhetnek, amelyeknek fő tevékenységi köre a hús, húsáru kiskereskedelmét fedi le. További feltétel, hogy a hentesüzlet rendelkezzen lezárt üzleti évvel, továbbá vállalja, hogy legalább 2023. december 31-ig folytatja a tevékenységét. Fontos kikötés, hogy a pályázó a kérelem benyújtásakor nem állhat felszámolási, végelszámolási vagy kényszertörlési eljárás alatt, illetve nem rendelkezhet köztartozással. Egy vállalkozás egy pályázat benyújtására jogosult, függetlenül az általa üzemeltetett húsboltok számától. A pályázatok benyújtására 2023. február 20. napjától 2023. március 20. napjáig a hentestamogatas.hoi.hu linken elérhető elektronikus felületen keresztül van lehetőség – hangsúlyozta dr. Nobilis Márton Pál.

Az államtitkár kitért arra is, hogy a kis hentesüzletek mint rövid ellátási láncok, hozzájárulnak az élelmezésbiztonság megvalósulásához, fenntartásához és emellett munkát is biztosítanak az ott élőknek. Egyszersmind ezen üzletek léte a vidék és különösen a kistelepülések népességmegtartó erejének is alapját képezik, így támogatásuk társadalmi és demográfiai szempontból is kiemelten fontos – fejtette ki dr. Nobilis Márton Pál. Hangsúlyozta, a háború és a brüsszeli szankciók okozta gazdasági nehézséget a fegyveres konfliktus lezárásával lehetne orvosolni, ezért a béke az egyetlen megoldás a jövőre nézve.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fokhagyma tőgygyulladás ellen? Fontos különbségre figyelmeztetnek a vizsgálatok

2026. szeptember 24. 07:10

Terjed a fokhagymabolusz használata tőgygyulladás ellen, miközben hatásossága nem igazolt, nagyobb adagban pedig kockázatot jelenthet.

Új vevők jelentek meg a strucchús piacán, és nem véletlenül

2026. szeptember 20. 08:10

A strucchús réspiaci termék, de egy terjedő allergia miatt új fogyasztói kör fedezheti fel magának, és ez a termelőknek is érdekes lehet.

A szarvasmarhák után a lovaknál is megjelent a Shamonda-vírus

2026. szeptember 10. 14:10

A Shamonda-vírusról eddig főként szarvasmarhák kapcsán lehetett hallani, most azonban lovakban is kimutatták. A fertőzés súlyos idegrendszeri tünetekkel járhat.

Lépfenés szarvasmarhák Borsodban: erre figyelmezteti az állattartókat a Nébih

2026. augusztus 17. 14:10

Lépfenét mutattak ki egy hazai szarvasmarha-állományban. A talajban évtizedekig túlélő spórák egy közeli legelőről származhatnak.

Szükség van a tudatosabb fogyasztásra – A tej világnapját ünnepeljük

2023. június 1. 11:13

A tej a kedvező élettani hatásainak köszönhetően az egészségmegőrzésben és betegségmegelőzésben is fontos alapélelmiszer.

A természetes permetszer hetekkel meghosszabbítja a friss gyümölcsök és zöldségek élettartamát

2023. május 28. 11:42

Mindannyian jártunk már úgy, hogy miután kivettük az uborkát a hűtőből, azt láttuk, hogy az megfonnyadt, összeaszalódott és megpenészedett.

Termelői, feldolgozói szervezetek is az árstop kivezetését javasolják

2023. február 1. 13:01

Az ágazat meghatározó szereplői szerint a felborult európai uniós piaci környezetben az ársapkák kivezetése segítené a hazai agrárium, élelmiszeripar versenyképességének megőrzését, stabilizálva hazánk élelmiszer-önellátását.

Változott az élelmiszerek csomagolását befolyásoló rendelet

2019. január 18. 08:46

A rendelet hatálybalépése előtt a 10/2011/EU rendelet alkalmazandó rendelkezéseinek megfelelő műanyagok és műanyag tárgyak 2020. január 31-ig forgalomba hozhatók, és a készletek kimerüléséig forgalomban maradhatnak.