Szőlő-Bor
Szőlő-Bor

A Kárpát-medence borászati kultúráját meg kell őriznünk!

A Kárpát-medence borászati kultúráját meg kell őriznünk!

AM Sajtóiroda

Nem hagyjuk parlagon mindazt a gazdagságot, ami a Kárpát-medence talajában, szőlőtőkéiben, gyümölcsbokrain és az emberi hozzáértésben, szorgalomban rejlik - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a II. RibON Kárpát-medencei ribizliborverseny díjátadó rendezvényen, pénteken, Csíkmadarason.

A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy legyünk büszkék a helyi értékeinkre, a vásárlók a tömegtermékek helyett ugyanis egyre inkább az olyan különlegességeket keresik, mint a ribizlibor. Ezért az a feladatunk, hogy ezeket az értékeket megőrizzük és másokkal  is megismertessük. A miniszter arra emlékeztetett, hogy a kormány a tavalyi évben hívta életre a Schams Ferenc Tervet, hogy támogassa a Kárpát-medence magyar borászati kultúrájának fejlesztését.

A terv megvalósításában résztvevő külhoni civil agrárszervezeteken keresztül elsősorban a borászati kisvállalkozásokat, családi vállalkozásokat segítik, hogy az ő sikereik ösztönző erőként hassanak a szűkebb és tágabb határon túli közösségre. A több, kisebb-nagyobb támogatás Kárpát-medence szerte olyan átfogó hálózatot hoz létre, amelynek eredményeként a történelmi magyar borvidékek ismét a régi fényükben tündökölnek majd – tette hozzá.

Nagy István, Csíkmadaras, Erdély (fotó: Pelsőczy Csaba)

Nagy István arról is beszélt, hogy az agráriumnak számos kihívással kellett megküzdeni az elmúlt időszakban. Példaként említette a klímaváltozást, az energiaárak emelkedését, az elhibázott brüsszeli szankciókat, a fogyasztói szokások változását és a gazdasági környezet bizonytalanságát.

A miniszter kiemelte, a gazdáknak és az agrárvállalkozásoknak együttműködve kell választ adniuk a nehézségekre. Kifejtette, ebben a munkában élen jár a RibON Natúr Szövetkezet, amely Csík és a távolabbi térségek termelőinek jelent biztos hátteret. Olyan lehetőségeket kínálnak ugyanis a szövetkezeten keresztül, amelyek a kisebb területtel rendelkező gazdák számára is elérhetők. A miniszter hangsúlyozta, az összefogás a sikeres jövő alapja.

Kiemelt kép: Pelsőczy Csaba felvétele

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Tényleg van íze a talajnak? Magyar kutatók is válaszolnak erre

2024. március 17. 16:10

Megalakul Magyarország első olyan kutatócsoportja, amely egy adott régió, terület komplex vizsgálatát képes elvégezni, ezzel segítve a gazdasági szereplőket – elsősorban a borászokat –, hogy terméküket tudományos alapokra helyezett módon állítsák elő.

Jelentősen visszaesett a bortermelés Ausztriában

2024. március 13. 09:10

Az osztrák statisztikai hivatal közzétette a 2023-as bortermelés végleges mérlegét. Ausztria-szerte éves összevetésben nyolc százalékkal csökkent az előállított mennyiség. A Magyarországgal szomszédos Burgenland tartományban még nagyobb volt a visszaesés.

Megválasztották az év bortermelőjét

2024. március 6. 12:10

Március első vasárnapján a Marriott Hotelben, egy elegáns gálaebéd keretében átadták a Magyar Bor Akadémia által gondozott „Év Bortermelője Magyarországon 2023” címet elismerő oklevelet, a magyar borászok által elnyerhető legrangosabb hazai kitüntetést Günzer Tamás villányi borásznak.

Mit tartogathat idén a villányi Franc&Franc?

2024. február 7. 12:10

A rendszerváltás utáni időszakban a Villányi borvidék szakemberei eszméltek az elsők között, így meghatározó szerepet vállalnak hazánk borkultúrájának alakításában, és az évek során sorban érdemelték ki ,,Az év bortermelője” címet már a kilencvenes évektől. Rövid összefoglalót kísérlek meg első sorban a fajtára kiélezve a Franc&Franc 2023 Fórumról.

Darabja 700 forint: ezt tudja a világ legdrágább epre

2024. március 26. 07:10

Az „Omakase Berry” névre hallgató eper elképesztő árakkal és páratlan ízélménnyel hódítja meg a világot.

Zárlat: aranyszínű sárgaság már Pécsen is

2018. február 14. 13:03

Növény-egészségügyi zárlatot rendeltek el Pécsen a szőlő aranyszínű sárgasága betegség megjelenése miatt – közölte ma a baranyai megyeszékhely jegyzője.

Tanácskozás a magyar szőlő szaporítóanyag-előállítás jövőjével kapcsolatban

2021. január 13. 08:57

Január 12-én került megrendezésre a digitális térben a Szőlő Szaporítóanyag-előállítási Tudományos Konferencia, melyet a Szent István Egyetem, a Magyar Tudomány- és Innováció-menedzsment Alapítvány, a Doktoranduszok Országos Szövetsége, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa és a Magyar Szőlőszaporítóanyag Termesztők Szövetsége közösen szervezett.

Vesszőérés és jelentősége a szőlő-szaporítóanyag termesztésben

2018. október 2. 10:56

A szőlőtőkén fejlődő hajtások jó beérése vesszővé, minden évben kétszeresen fontos, hiszen a vesszők a téli rügyeket hordozzák és táplálják, továbbá maguk a vesszők a tőke ivartalan szaporító képletei.