11℃ 0℃
március 4. Kázmér, Lúciusz, Zorán
Támogatások, pályázatok

Jelentős gépberuházásba kezdtek a gazdák

AM Sajtóiroda

A növénytermesztésben a gazdálkodók, élve a támogatási lehetőségekkel, jelentős gépberuházásba kezdtek. A precíziós gépek beszerzésére irányuló pályázati felhívás keretében a gazdák 212,39 milliárd forint támogatási igényre nyújtottak be kérelmeket – jelentette be Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese a szatymazi Barackvirágnap és metszési bemutató szakmai konferencián.

Az eddig meghozott támogatói döntések eredményeként 2 683 termelő részesült 196,78 milliárd forint támogatásban, melynek során mintegy 2 200 db traktor, 3 500 db mezőgazdasági munkagép, 230 db önjáró permetezőgép, és 700 db kombájn beszerzésére és termelésbe állítására nyílt lehetőség – emlékeztetett a miniszterhelyettes.

A miniszterhelyettes kiemelte, hogy a tavalyi nehéz év ellenére 2022-ben a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke megközelítette a 4 ezer milliárd forintot, amely 15%-kal több az egy évvel korábbinál, amihez az árak 42%-os emelkedése járult hozzá. Magyarország agrárexportja 2022-ben meghaladta a 13 milliárd eurót, azaz 10 év alatt több mint kétszeresére növekedett. Célunk, hogy 2030-ra elérjük a 15 milliárd eurós értéket. Farkas Sándor megemlítette a mezőgazdaságban is tapasztalható munkaerőhiányt, kiemelte, hogy ennek ellensúlyozása érdekében is szükséges a technológiai modernizáció, az automatizáció és a versenyképesség növelése, hiszen a jövőben várhatóan még kevesebb lesz a foglalkoztatottak száma, de megnő az igény a jól képzett, a modern, digitális technológiát és termelési megoldásokat ismerő munkavállalók iránt.

Az Európát sújtó történelmi aszály Magyarországon elsősorban az alföldi régióban okozott nagyon komoly károkat. A Kormány már évekkel ezelőtt elhatározta, hogy növelni kell az öntözhető mezőgazdasági területek nagyságát. Ennek hatására született meg az öntözéses gazdálkodásról szóló törvény, váltak könnyebbé, egyszerűbbé az öntözést lehetővé tévő hatósági eljárások és ehhez párosult egy olyan támogatáspolitika, amely ösztönzi az öntözhető területek mértékének növelését. Farkas Sándor a  jelenleg is nyitott, pályázható felhívások közül kiemelte „A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése” című kiírást, melynek benyújtási határidejét meghosszabbították, így a támogatási kérelmek benyújtására 2023. június 30-ig van lehetőség.

A tavasz első jele a szatymazi barackvirágzás, ennek alkalmából tart 29 éve szakmai napot a Dél-alföldi Őszibarack-termesztők Szövetsége és Szatymaz Község Önkormányzata. A konferencia idei programjába bekerült a regeneratív talajművelés témája. A délután folyamán metszési és technikai bemutatókat is rendeztek, ahol a gazdák a fagyvédelmi légkeverőgéppel és a drónos permetezési technikával is megismerkedhettek.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sokrétű pályázati felhívások segítik a gazdákat

2025. március 2. 16:10

A lezárt és a bírálat alatt lévő beruházási pályázati konstrukciókra jelentős túligénylés volt. 40 pályázati felhívás meghirdetése várható.

Megkezdődött a közvetlen agrártámogatások végkifizetése

2025. március 1. 14:10

A Magyar Államkincstár 2025. február 25-én megkezdte a a 2024. évi Egységes Kérelem keretében beadott támogatási kérelmek végkifizetését.

Megjelent a külterületi utak fejlesztését segítő pályázat

2025. február 4. 14:40

A felhívásra kizárólag a pályázati felhívás 3. mellékletében szereplő vidéki térségekben működő települési önkormányzatok vagy azok konzorciumai nyújthatnak be támogatási kérelmet.

Fiatal gazda pályázat: tízmilliókkal segítik a fiatalokat

2025. január 15. 17:10

Az elnyert támogatásból 14,6 millió forint összeg szabadon fordítható olyan beruházásokra, amelyeket a pályázat nem támogat.

Metszés tavasztól télig III. rész – mit metsszünk nyáron?

2019. július 26. 05:36

Nyáron sem pihenhet egy növényfajokban gazdag kertet karbantartó metszőolló. Dísz- és haszonnövényeink közül is sokakat kell kezelésbe vennünk az év legmelegebb hónapjaiban. Mire figyeljünk a nyári metszési munkálatoknál? Mely növényeket kell felvennünk a nyári listára?

Metszés tavasztól télig II. rész – mit metsszünk tavasszal?

2019. április 17. 06:31

Az idő felmelegedésével és a nappalok hosszabbodásával a kerti munkák száma és időigénye is sokszorosára nő. Már februárban megkezdhettük egyes növényeink idei metszését. Ebben a cikkben sorra vesszük, melyek azok a kertlakók, akiknek a metszését a tavaszi hónapokra kell időzítenünk.

Az almafa lisztharmata ellen lehet metszéssel védekezni?

2025. február 27. 04:40

Valóban igaz az, hogy az almafa lisztharmata ellen lehet metszéssel védekezni? Szomszédom erről akar meggyőzni. Ha igaz ez, akkor hogyan?

Itt a tavasz! - Fel kell gyorsítani az aktuális tennivalók elvégzését a kertben

2020. február 26. 15:06

A kertekben fel kell gyorsítani a teendőket, különösen a metszési munkálatokat, a talajerő visszapótlását és a tél végi lemosó permetezések elvégzését.