Agrárközélet

Visszatekintés a 77-dik OMÉK-ra

Agrofórum Online

Az idei OMÉK bőven kínált látnivalókat, talán – megkockáztathatjuk – az eddigiek közül a legtöbbet.

Szerencsés szám: 77. Az idei OMÉK bőven kínált látnivalókat, talán – megkockáztathatjuk – az eddigiek közül a legtöbbet.
– Igen ám, de… – mondja a mindig mindennel elégedetlen magyar mentalitás. Ezzel is úgy vagyunk, mint a focival, amit – elméletben – mindenkinél jobban tudunk.

Korosabb gazdatársaim még emlékeznek a régi, a jelenleginél is „vurslisabb” hangulatú kiállításokra, meg a hangos bemondón elhangzó üzenetekre: „Itt vagyunk a vásáron, sok szép marhát láttunk, csak ti hiányoztok.”

Mindez persze már a múlté, de igaz, ami igaz, vegyes érzelmekkel zártuk be a standunkat, amelyről egy héttel a megnyitás előtt még azt sem tudtuk, hogy hol lesz.

Vegyes érzelmekkel, mert ennek a rövid visszatekintésnek azt a címet is adhattuk volna, hogy: szervezett szervezetlenség. Ettől vegyesek az érzéseink.

Sok volt a szervezési hiba.

Csak néhányat említve: késett a helykijelölés, késett a programfüzet, néhány rendezvény korábban kezdődött, mint ahogy a kapukat kinyitották a látogatók előtt stb.

Voltak, akik a szakmaiságot hiányolták. A kétkedők megnyugtatására: Az OMÉK mindig is a nagyközönség számára kívánta a hazai mezőgazdaságot bemutatni. Ezt pedig maradéktalanul és látványosan teljesítette volna, ha nem csak az un. kézműves termékekkel ismerkedhettünk volna meg, hanem a húzóágazattá fejleszteni kívánt élelmiszergazdaság várható nagy volumenű és kiváló minőségű export orientált termékeivel is.

Legyünk objektívek! Szerencsés volt a régiók (megyék) termékeinek egy-egy blokkban való bemutatása. Örültünk annak is, hogy a határon túli gazdaszervezetek és termékek is bemutatkozhattak az FM hathatós támogatásával. Néhány jelentős esemény, megállapodás, termékismertető is gazdagította a programokat.

Szó, ami szó, látványos volt az idei OMÉK, amelyről néhány képet felvillantva összességében gratulálunk, de csak a kiállítóknak.

(Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Megnyitotta kapuit a 79. OMÉK - középpontban a modernitás, a szakmaiság és a fiatalítás

2019. szeptember 27. 04:36

A vásár ünnepélyes megnyitóján Nagy István agrárminiszter hangsúlyozta: az OMÉK az anyaországi és a határon túli gazdák ünnepe.

OMÉK 2025: agrárinnováció és hagyomány a Hungexpón

2025. szeptember 9. 09:10

Modern gépek, őshonos állatok, kézműves ételek és exportpiacokat nyitó üzleti találkozók – szeptemberben ismét megnyílik az OMÉK.

A szakmaiság és a professzionalitás miatt is érdemes a kiállítóknak megjelennie az OMÉK-on

2019. június 10. 03:36

Idén szeptemberben - immár 79. alkalommal - ismét megrendezik Magyarország legnagyobb és legrégebbi agrárgazdasági eseményét, az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásárt (OMÉK). A 2019. szeptember 26-29. között a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont területén megrendezendő eseményen ezúttal az agár- és élelmiszeripari innovációk bemutatására és a szakmaiság erősítésére helyezik a hangsúlyt.

„A fejlődés hagyománya” - az OMÉK margójára

2019. október 4. 10:29

A következő 2-3 évben annyit fog változni a mezőgazdasági ágazat, amennyit ezelőtt 30 év alatt összesen.