A szőlészeti, borászati témakörben érdeklődő közönség számára remek lehetőséget kínált a MATE Szőlészeti és Borászati Intézete, a MATE Georgikon Campus és a MATE Tangazdaság Nonprofit Kft. szervezésében megvalósult március 11-i Metszési bemutató – Szőlészeti és borászati szakmai nap, mely szinte rekordszámú, 140 fő részvételével zajlott. Az ágazatot érintő, változatos tematikájú elméleti bevezető részt követően lehetőségünk nyílt a gyakorlat egy szeletébe is betekintést nyerni: Dr. Lukácsy György, a MATE Szőlészeti és Borászati Intézet adjunktusa metszési bemutatót tartott a MATE Georgikon Campus cserszegtomaji Szőlészeti-Borászati Kísérleti Telepén.
A metszés egy meglehetősen drasztikus beavatkozás, mely során az éves vesszőkön fejlődött világos rügyek 90-95%-át eltávolítjuk, beállítva ezzel a rügyterhelést – ezzel kalkulálhatóvá válik, hogy milyen növekedésre és termésmennyiségre számíthatunk a következő évben.
Közel egy évtizeddel ezelőtt egy olasz tanácsadó csoport – hasonlóan egy francia, sancerre-i kutatócsoporthoz – indított útjára egy olyan szőlőmetszési szemléletet tanfolyami keretek között, amely a tőkék életének meghosszabbítását tűzte ki célul. A szakemberek kezdeményezésükkel arra próbáltak rávilágítani, hogy a szokványosnak vélt metszési módokkal valójában rosszul járunk el. A metszés létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen a jelenkori szőlőtermesztési koncepciók kielégítése szempontjából, hiszen így korlátozhatjuk a növény növekedését: egy rendkívüli növekedési eréllyel, akrotóniával (a felsőbb helyzetű rügyek fakadnak hamarabb és hajtanak erőssebben, míg az alsóbb helyzetű rügyek akár alva is maradhatnak) rendelkező liánt próbálunk keretek közé szorítani.
Az egyszerűségükre visszavezethetően általánosságban azok a metszési eljárások terjedtek el, ahol a különböző magasságú törzs végén, vagy a karon további elágazást nem neveltünk. A felmagasodott részeket általában három év után egy rejtett rügyből fakadt fattyúhajtás beérett vesszőjére váltottuk vissza. A metszési munka így haladós, ugyanis egy több éves elem visszavágásával egyszerre több vesszőt távolíthatunk el a tőkéről, e művelet továbbá egy karosolló vagy elektromos alkalmazásával könnyen elvégezhető. E metszési eljárás során a felmagasodás elkerülésére azonban komoly sebzéseket hozunk létre a tőke idősebb fás részein, és mivel a leváltásra szolgáló ugarcsap majd a későbbi leváltandó rész rejtett rügy eredetű, így a metszési sebek pontos helyzete, pozíciója sem jelezhető előre. A módszer során a következetesen 3 éves fás részek eltávolításával sok közepes méretű, míg egy-egy korosabb felmagasodás visszaejtésekor egy-egy nagy metszési sebzést okozunk a fás részeken, amelyek évek múltán a fás részek elhalását eredményezhetik. A tőke a sebzéseket ugyanis megpróbálja kirekeszesíteni, ami ezek után visszaszárad. A visszaszáradás mértéke legalább olyan mély, de sok esetben másfél- kétszerese, mint a metszési seb átmérője. A precíz, „szép”, csonkmentes vágást követően e visszaszáradás így az élő fás részekben folytatódik. A fentebb említett nyugat-európai csapatok azonban a fás részek védelmét tűzték ki célul, tehát, hogy a metszés során a fás struktúra vitalitása, annak megtartása legyen az egyik legfontosabb tényező.
Demonstrációs anyagként láthattunk egy félbevágott kordonkart, amelyen tökéletesen látszódnak azok a sötétebb tónusú területek, amelyek a metszés következtében kialakuló korhadási folyamatok, elhalás miatt kiesnek az anyagszállításból. A fás részeknek nem csak a tartás a funkciójuk, hiszen ezek az ,,elemek” kötik össze a gyökérzetet a lombozattal, biztosítva a megfelelő víz és tápanyagszállítást.
A szüret bevégeztével a tőkén maradó lombozat funkciója a fás részek feltöltése szénhidráttal. A szénhidrát-tartalékok kb. 50%-a a gyökérzetben, 40%-a (a tőkeművelés módtól, fás terjedelemtől függően) a felsőbb fás részekben, és 10%-ban a vesszőkben található. A tavasszal kifakadó szőlő, amíg levelei el nem érik teljes felületük 50%-kát, addig nem ,,exportálnak”, csak ,,importálnak” szénhidrátot, vagyis nem képes magát ,,eltartani”. Megközelítőleg a virágzás állapotáig a tőke a fás részekbe betározott tartalékokból ,,tartja el” a tőke zöld növényi részeit. Ha nincs megfelelő tárolókapacitás, a növény kondíciója is romlik.
A korhadási folyamatokra visszatérve, érdemes kiemelni, hogy ezek természetes folyamatok: ha keletkezik egy holt rész, akkor ezekben hamarosan lebontó szervezetek telepednek meg, hogy elvégezzék feladatukat. Ezekben a folyamatokban különböző korhadéklakó gombafajok is részt vesznek, amelyek toxinokat választhatnak ki. Ezek az anyagok pedig kedvezőtlen hatást gyakorolhatnak a növény élettevékenységére (egyik pillanatról a másikra lehulló lomb, vagy tigrislevelűség jelezheti a probléma fennállását).
A Lukácsy György által bemutatott metszéstechnika lényege, hogy megpróbáljuk védeni a fás részeket a fentebb leírt jelenségektől. A kordonművelésnél a metszés legfontosabb koncepcionális része, hogy a fás részeket a metszési sebek méretének csökkentésével védjük, vagyis bármikor metszőolló ér a növényhez, az a legkisebb sebet ejtse rajta. A metszlap lejtőszögének beállítása a felületnövelés szempontjából fontos. Ha télen, hidegben metszünk, és merőlegesen vágunk az egyéves vesszőre, akkor az berepedhet. Ilyenkor, ennek elkerülésére a kismértékű lejtetés megfontolandó.
Fontos a visszaszáradás kezdőpontját, vagyis a metszési sebet a tőkétől a lehető legtávolabb megejteni – amennyire csak lehet, vagyis egy visszaszáradási csonkot kell hagynunk. A megfelelő méretű ,,védőfa” (vagy ahogy az angol mondja ,,protective wood”) olyan vesszőcsonk, amelyen nincsen rügy, vagy ha van, akkor azt eltávolítjuk róla. Így a sebzés képes visszaszáradni, anélkül, hogy a kordonkar élő szöveteit különösebben károsítaná. Jobb, ha megbékélünk a ,,kabátakasztó” látványával – csupán esztétikai kérdés, mely egy évig áll fenn (az elszáradt csonkot ugyanis a következő évben eltávolítjuk), azonban a tőke élettartamának hosszabbítása, a tőkeegészség fenntartása szempontjából elengedhetetlen lehet.
Mekkora legyen ez a védőfa?
A kétéves cserrészen a száradási csonk hossza legyen akkora, mint amekkora a seb vágási átmérője. A háromévesen legalább annak másfélszerese, az idősebbnél pedig sokszorosa – amennyit csak tudunk – hagyjunk rá.
Nagyon fontos, hogy bármilyen fattyúvesszőt távolítunk is el a tartós fás részről, úgy próbáljuk megtenni, hogy élő részeket hagyunk, azaz a vessző alapi rügyeit megtartva, de a sárszemet már kettémetszve vágunk. Ez az u.n. bagolyszemes metszés, ami során az élő részek meghagyásával óvjuk a fás részek épségét.
Olyan fajta esetében, ahol az alsó rügyek termékenyek, és rövidcsapos metszéssel megfelelő termést tudunk hozni, ott a kordonművelés tökéletesen működik. Guyot-művelésbe inkább olyan szőlőfajtát vonjunk, ahol az alsó állású rügyek nem olyan termékenyek, nem hoznak megfelelő termést vagy a fürtméret miatt több rügy meghagyása szükséges
A kordonművelésű ültetvények létesítésének negyedik évében határozzuk meg a metszési pontokat, azaz a termőalapokat. A lépésnek nagy súlya van, hiszen itt 30 évre előre meghatározzuk a metszés, a hajtások, a fürtök helyzetét.
Amikor nekikezdünk a kordon metszésének, praktikusan a kar végéről érdemes kezdeni, így kiderülthet, hogy ez a rész elhalt-e. A vesszők erősségének vizsgálata elengedhetetlen. A kordon rövidcsapos művelésének az alapja a kétrügyes csap. Két rügynél följebb nem mehetünk, mivel a háromrügyes csappal nagyon gyorsan magasítunk, azaz háromrügyesre metszésnél túl gyorsan ,,elugrasztjuk” a növényt. Ha megfelelő a növekedés, és a termés is kielégítő rajta, akkor két rüggyel menjünk tovább. Ha gyenge a vessző, akkor egyrügyes megoldást válasszunk – itt ugyanúgy maradhat a későbbiekben a két hajtás, de azok átlagos fürtszáma a rügyek pozíciójából adódó termékenysége miatt alacsonyabb lesz. A rügyek termékenysége a rügyemeletek növekedésével ugyanis nő. A sárszem terméketlenebb, mint az első világos rügy, az első világos rügynél pedig termékenyebb a második világos rügy. Az 1. és 2. rügyek statisztikailag több termést képesek hozni, mint a sárszem és 1. rügy kettőse.
De hol is helyezhetjük el az egy vagy két rügyes elemet? A kordon művelésen törekedjünk arra, hogy minden esetben a már kialakított termőalapon található a kétéves, azaz a cser részen „dolgozzunk”, azaz e részen hagyunk termőcsapot. A fás struktúrát évről évre a pontokon felfelé gyarapítjuk. Megfelelő előző évi metszés és hajtásválogatás után idén metszési pontonként, azaz termőalaponként egy cser részen két beérett vesszőt találhatunk. A cser rész alsó, azaz a tavalyi két rügyes csap első világos rügyéből eredő vesszőjét választjuk abban az esetben, ha a felette található kétéves részt egy megfelelő (átmérőjével legalább azonos hosszúságú) száradási csonk mellett tudjuk eltávolítani. Ezt legegyszerűbben úgy ellenőrizhetjük, hogy a cser részre pontosan a felső vessző alatti pontra ráhelyezzük az olló hegyét és megsaccoljuk a visszamaradó kétéves száradási csonk hosszát. Megfelelő csonk esetén a sebzést így a meghagyandó vessző felett a lehető legnagyobb csonk kialakításával a kétéves részen ejtjük meg. Amennyiben a tavaly meghagyott vessző sűrűbb ízközei, vagy eleve 1 rügyes tavalyi rövidcsap miatt nem tudunk megfelelő száradási csonkot, védőfát hagyni, úgy a vágást nem a kétéves részen helyezzük el. Eddigi technikáktól szokatlanul a felső vesszőből alakítjuk ki a termőcsapot, míg az alatta lévő vesszőt a sárszem kettévágásával, de az alapi rügyek megtartásával, a fent említett „bagolyszemes” metszéssel távolítjuk el. A tavalyi vessző utolsó rügye feletti, ekkor már száraz csonkját ugyancsak visszametszük. Ezutóbbi eljárással a metszőolló kétéves élő fás részen nem ejt sebzést, kizárólag egy éves vesszőt érint, tovább csökkentve ezzel a metszési sebzés potenciális méretét.
A termőcsap hosszúságának meghatározásánál kifejezetten fontos az első világos rügy pontos definíciója, ugyanis innen indul a számolás. Az első világos rügy tehát az az első, jól elkülönülő rügy, amely alatt már jól kivehető ízközt látunk, viszont ez az ízköz nem nagyobb, mint egy cm! A termőcsap kialakításkor az utolsó rügy felett igyekezzünk a legnagyobb ízközt meghagyva, egyenes metszlappal visszavágni a vesszőt, és így alakítsuk ki az egy vagy kétrügyes csapunkat.
A termőalaponkénti egy db, cseren ülő rövidcsap szabályos kialakításakor már előre vetítjük a meghagyható hajtások pontos helyzetét, és a következő évi metszési seb pozícióját is, ilyen módon hozzájárulhatunk szőlőnk hosszútávú egészségének megtartásához!
