Gépinfo

25 éves az AXIÁL Kft.

Agrofórum Online

Jelentős mérföldkőhöz érkezett az AXIÁL Kft. Ebben az évben ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját.

Jelentős mérföldkőhöz érkezett az AXIÁL Kft. Ebben az évben ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját.

A negyedévszázados születésnap egyik legjelentősebb állomása a 2016. január 27. és 30. között zajló AgrárgépShow, amelyen AXIÁL Kft. ismét a legnagyobb területtel, több mint 5000 négyzetméteren képviselteti magát, és ahol várja látogatóit. Az érdeklődők a D pavilonba érve mindenhol találkozhatnak a cég jubileumi arculatával, ami a színpadtól kezdve, egészen a standokon át, az utolsó irányító tábláig visszaköszön.

Az ünnepi grafikák a vállalat legfontosabb irányelveit tükrözik, nevezetesen az immáron 25 éve szívvel és lélekkel gyakorolt ügyfélközpontúságot és a mezőgazdasági élet minden színterén való jelenlétet.

Sikere titkának egyrészt partnereire irányuló megkülönböztetett figyelmének, másrészt azoknak az innovatív megoldásoknak köszönhető, amelyek az általuk forgalmazott termékeket, eszközöket, alkatrészeket jellemzik.

Ez a szellemiség tükröződik az AgrárgépShow Termékverseny Pályázatának eredményeiben is. A bírálóbizottság ugyanis nyolc AXIÁL Kft. által forgalmazott géptípus közül kettőt Nemzetközi Termékfejlesztési NAGYDÍJ-jal, egyet Nemzetközi Termékfejlesztési PRÉMIUM Oklevéllel, ötöt pedig Nemzetközi Termékfejlesztési ELISMERŐ Oklevéllel tüntetett ki (a pontos géptípusok lásd később). Ezeken kívül a D pavilonban még számos újdonsággal, érdekességgel és programlehetőséggel találkozhatnak.

A rendezvény ideje alatt naponta kétszer, 11:00 és 13:30 órai kezdettel élőben tekinthetik meg az 5-let Show-t, amelyen minden alkalommal Winkler Róbert, a Totalcar műsorvezetőjének segítségével 5 újdonságot, 5 jövőbe mutató konstrukciót és 5 gyártó legújabb fejlesztését mutatnak be az érdeklődőknek. A műszaki információkon túl látványos fény- és hangtechnika, valamint a Loca Chicas táncoslányai négy évszakot bemutató produkciója gondoskodik a felejthetetlen hangulatról.

Az AXIÁL Kft. üzletág-, illetve állásbörze standjánál célzottan is érdeklődhetnek a vendégek, a játszóházba a gyerekek találhatnak elfoglaltságot, ha pedig egy kis vásárfiával szeretnék meglepni magukat vagy az otthonmaradtakat, akkor az információs pult mellett található pólófestőnél, vagy a színpad melletti AXIÁL Shop-ban találhatják meg azt, amit keresnek.

Akik interaktív programra vágynak, jelentkezzenek a szervizstandon, ahol benevezhetnek egy szakmai játékra is. A versenyzési jogot egy pár kérdésből álló teszt helyes megválaszolásával lehet elnyerni, ezután pedig a versenyzőknek időre kell megoldaniuk szintén egy, mindössze 9 feladatból álló tesztet a Topcon GPS terminálon. Ha ezeket az akadályokat is legyőzték, kipróbálhatják magukat alkatrész kiszállítóként, egy nem mindennapi, valósághű szimulációt kínáló rally gépezetben, ahol időre kell kivinni egy-egy adott alkatrészt.

Egy szó, mint száz, az AXIÁL Kft. idén is derekasan felkészült a legnagyobb, hazai mezőgazdasági kiállításra!

AZ 5-LET SHOW MŰSORBAN SZEREPLŐ GÉPEK:
CLAAS QUADRANT 5200
Fendt 1050 Vario S4
Landini 7-215
Manitou MLT 960
Gehl R220

DÍJAZOTT GÉPEK A TERMÉKVERSENY PÁLYÁZATON:
GÉPESÍTÉS KATEGÓRIA

Nemzetközi Termékfejlesztési NAGYDÍJ:
CLAAS QUADRANT 5200 RFT bálázó
Fendt 1000 Vario széria traktorok

Nemzetközi Termékfejlesztési PRÉMIUM Oklevél:
Horsch BoomSight – permetező keretvezérlési rendszer kiegészítő opciója

Nemzetközi Termékfejlesztési ELISMERŐ Oklevél:
CLAAS AXION 800 univerzális traktor
Landini 6-140C LS traktor
Manitou MLT 960 teleszkópos rakodógép
Oehler DDK 240 B Bálaszállító Krassort rakományrögzítővel
TUME Titan 3000 aprómag- és gabonavetőgép

(Axiál Kft.)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Váratlan újdonsággal léptek elő a kínaiak, alaposan meglepték vele a piacot

2025. december 24. 09:10

A válsághelyzetek mindig új szereplők, „trónkövetelők” felbukkanását segítik elő, így van ezt most a traktorpiacon is.

Erősen titkolózik a John Deere, elképesztően nagy dobásra készülhetnek, van is egy tipp rá

2025. december 21. 16:10

Valóban új traktor készült a John Deere boszorkánykonyhájában? Ha igen, akkor miért nem leplezték le az Agritechnica kiállításon? Ez a kérdés foglalkoztatja most a fél világot.

A 12 kerekű traktor extrán talajkímélő, mégis van vele egy óriási probléma

2025. december 18. 09:10

Ha a hagyományos 4 kereket megduplázzuk vagy megtriplázzuk egy traktoron, azzal jelentős talajkímélést érünk el, hiszen kétszeresére-háromszorosára növeljük a felfekvő felületet.

Piacra került az egyik legmutatósabb nagytraktor, a műszaki tartalomra is elégedetten csettinthetünk

2025. december 8. 13:10

A hatalmas kiterjedésű mezőgazdasági területek művelése nagy teljesítményű gépeket kíván meg, ezt az igényt elégíti ki Argentína legnagyobb gyártója is.

Durva visszaesés a traktoreladások terén, de a jövő fényesnek ígérkezik

2024. február 20. 10:40

2023-ban a különféle negatív hatások következtében a mezőgazdaság teljesítménye csökkent. A szakértők szerint azonban a Föld népességszámának növekedésével szükséges az élelmiszer-előállítás intenzitásának fokozása, amihez viszont gépek kellenek. Így a traktoreladások stabilan nőni fognak.

Állattartó telepek megújítása pályázat – milyen gépek férnek bele Massey Fergusonból?

2021. december 7. 08:32

Az állattartó telepek megújítása (ÁTK) pályázat keretein belül számos hatékony, prémium és kiváló ár/érték arányú Massey Ferguson erőgép, körbálázó és szálastakarmány gép érhető el. Traktorokból a 83 kW-os teljesítményhatáron belül találunk rendkívül egyszerű felépítésű „alap” elvárásoknak megfelelőt, de a teljes rugózásra, automata kormányzásra és prémium technológiai megoldásokra vágyó Gazdálkodók is megtalálják a maguk gépét a kínálatban.

A koronavírus hatása a mezőgépgyártásra

2020. március 24. 08:03

A John Deere cég már január végén bejelentette a kínai gyárának bezárását. Az idő múlásával és a járvány terjedésével már a mannheimi gyárban is jelentkeztek fertőzések.

CASE IH traktorok lepték el a békéscsabai repülőteret

2018. június 25. 12:03

2018-ban is nagy érdeklődés kísérte az Agro-Békés Kft. nyílt napját a békéscsabai repülőtéren. A munkagépek mellett természetesen a CASE IH traktorok és kombájnok álltak a középpontban.

Gépészet Képgaléria Videó