19℃ 15℃
szeptember 21. Máté, Mirella, Jónás
Növényvédelem

Gazdák figyelmébe: Új szabályok a növényvédelemben – Előadás az AGROmashEXPO-n

Agrofórum Online

Növényvédelmi gépek műszaki felülvizsgálata; közterület kezelése; lakott terület mellett folytatott permetezés esetén bejelentési kötelezettség.

Az FM és a Magyar Turizmus Zrt. Agrármarketing Vezérigazgatóság együttes szervezésében 2016. január 29-én „Gazdák figyelmébe – Új szabályok a növényvédelemben” címmel a NEBIH elnökhelyettese, Jordán László tartott előadást az AGROmashEXPO-n. A téma fontosságát mutatta, hogy az eseményen főként gyakorlati szakemberek jelentek meg.

Az előadás vezérvonala végig a környezetünk, egészségünk megőrzése érdekében végzendő felelősségteljes növényvédelmi gyakorlat fontossága körül mozgott. Így pl. táblázatos formában áttekintést kaptunk a 2014-ben végzett szermaradvány-vizsgálati eredményekről, jelezve, hogy főleg a zöldségféléknél (uborka, retek) többször tapasztaltak határszint-túllépést. 2015-os mérések szerint szintén a zöldségfélék (paprika, uborka) körében volt ilyen megállapítás. A kapott eredmények láttán a Greenpeace  saját vizsgálataival kezdeményezte a hatósági eljárást. A helyzetet botrányosnak tüntették fel, amely szerencsére közel sem ilyen súlyos, de maga a szermaradék-probléma figyelmeztetőleg hat a növényvédelemi tevékenységet végzőkre. 2012-2014 között a szerfelhasználást (szercsoportokra lebontva) vizsgálva kitűnt, hogy az integrált növényvédelmi szemlélet erősödése ellenére a szerfelhasználás 2013-ról 2014-re ötezer tonnával nőtt.

Ilyen előzmények és tények láttán a magas képzettségű szakemberek nélkül a növényvédelem gyakorlása mindig nagy kockázati veszélyt jelent, elég csak arra utalni, hogy milyen gyakran éri vád a növényvédelmet a méhészek részéről. Igaz, a méhpusztulásnak csupán 1-4 %-a vezethető vissza valós növényvédelmi okokra.

Az FVM 43/2010 rendelet felülvizsgálata, illetve annak módosítása mindenképpen megérett. Ezen belül is a főbb témák: növényvédelmi gépek műszaki felülvizsgálata; közterület kezelése; lakott terület mellett folytatott permetezés esetén bejelentési kötelezettség (pl. szomszédok tájékoztatására); vényhasználat minden I. kategóriájú szer vásárlása esetén. Kiemelt témának számít a deflektor alkalmazásának kötelezővé tétele, miután a csávázószerek kijuttatása során bekövetkező szersodródás/szerleválás okozta szennyezést deflektorral lehet megakadályozni.

Pontosításra került az engedély-visszavonás kérdése is az I. kategóriás szerek vonatkozásában („fehér könyv”). Így például kétéves eltiltást kell kiszabni jogosulatlan kiszolgálás esetén, egyéves eltiltás jár, ha lejárt engedéllyel tevékenykedik valaki vagy az előírásokat megszegi, ezzel az ember vagy állat egészségét veszélyezteti. Egy éven belüli ismételt jogsértés esetén soron kívüli továbbképzés lép életbe, ennek nem teljesítése esetén egy éves eltiltás. A soron kívüli továbbképzés minden fenti esetben is kötelező. A göngyöleg-téma visszatérő kérdés, a kiürült göngyölegek kezelése a termelő felelősségébe tartozik. Megtörtént az e-vény (elektronikus vény) bevezetése, tehát „papír nélkül” erre lehet a szert felírni.

Szintén bevezették, hogy minden növényorvosi vény mögött legyen a növényorvos és a termelő között egy évre szóló szerződés. Helyettesítő szer felírására van lehetőség (pl. ugyanolyan hatóanyagok esetén). A szerződés alapelveként a növényorvos tanácsát szigorúan figyelembe kell venni, csak ilyen előírás segítheti az integrált szemlélet megerősítését. A növényorvos és a termelő közötti szerződés bejelentési kötelezettsége számos kérdést vet fel, főleg magával a szerződés tartalmával kapcsolatban. Így abban a növényvédelmi szakember helyettesíthetőségére is utalni lehet, és meg lehet határozni a szerződés felbonthatóságát. Az is aktuális kérdés, hogy mikor köthet maga a szerkereskedő szerződést a termelővel. Számos olyan „kényes” kérdés is szóba került, melyek a növényvédelmi gyakorlatban vissza-vissza térnek. Ezt az összetett problémakört, a növényvédelemre háruló nagy felelősséget jelezték az előadás után a gyakorlati gazdák oldaláról elhangzott kérdések is.

(Dr. Kölcsei Tamás – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Meglepő gép érkezik a földekre: kiszívja a kártevőket a növények közül

2026. szeptember 10. 07:10

Tripszek, poloskák és muslicák ellen vetnék be a VENTURO rovarszívót. A módszernek már tudományosan vizsgált előzményei is vannak.

Gyanúsan olcsó növényvédő szert talált a neten? Erre figyelmeztet a Nébih

2026. szeptember 8. 07:10

Egyre több kétes növényvédő szer jelenik meg az interneten. Az olcsó ajánlat mögött hatástalan vagy veszélyes készítmény is állhat.

Szabályos félkörök hiányoznak a levelekből? Ez a méh lehet a tettes

2026. szeptember 2. 14:10

A levelek széléről kivágott szabályos darabok a szabóméh jelenlétéről árulkodhatnak. De miért van szüksége rájuk, és mely növényeket választja?

Bársonyvirág a veteményesben: nemcsak díszít, a talajon is segíthet

2026. augusztus 21. 07:10

A bársonyvirág nemcsak dísze lehet a veteményesnek: megfelelően alkalmazva egyes növényparazita fonálférgek gyérítésében is szerepet kaphat.

Dr. Tarcali Gábor: a hatóanyagkivonások miatt nagyon nehéz időszak elé nézünk!

2019. február 8. 14:10

A gombaölő, rovarirtó és gyomirtó szerek piacán akár 50-60%-os hatóanyagcsökkenés is bekövetkezhet, és egyelőre nem látható, hogy mivel lehetne ezeket pótolni.

Az amerikai bivalykabóca újra a figyelem középpontjában - Vírusvektor kabócák az amerikai szőlőültetvényekben

2018. május 7. 18:35

A Washington állam területén is előforduló vírusos betegség vektorainak kutatása során a figyelem két kabócafajra irányul.

A kukoricatermesztés nehézipara, a hibrid- és csemegekukorica védelme

2021. május 31. 10:24

A hibridkukorica vízigényes kultúra, az öntözési lehetőségek szűkössége, az izolációs távolság betartása sok esetben nem teszik lehetővé a vetésváltást. A monokultúrás termesztés a rovarkártevők esetében az amerikai kukoricabogár (Diabrotica virgifera), a kukoricamoly (Ostrinia nubilalis), a gyapottok-bagolylepke (Helicoverpa armigera) vagy a közönséges takácsatka (Tetranychus urticae) esetében sajátos növényvédelmi problémákat vett fel.

Aratás előtt: csapatokban gyülekeznek a gabonaszipolyok

2018. június 6. 08:07

Az elmúlt héten is folytatódott a fülledt nyári meleg időjárás. A fülledtséget csak néha szakította meg egy-egy zápor- zivatar, mely sok helyen okozott károkat a vetésekben. A hirtelen lezúduló csapadék megdöntötte az érőfélben levő kalászos gabonaféléket, melyek már így várják ki az aratás kezdetét.