Terményárak
Terményárak

Az ukrajnai megállapodás lejárta miatt emelkedtek az árak

Az ukrajnai megállapodás lejárta miatt emelkedtek az árak

Agrofórum Online

Alapvetően emelkedtek a terményárak az árupiacokon a hét utolsó kereskedési napján. Chicagóban a búza 3,1 százalékkal, a kukorica 2,9 százalékkal, a szójabab 0,3 százalékkal, a repce pedig 2,1 százalékkal drágult. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, ám a repce értéke csökkent.

Az Egyesült Államokban a határidős búza árszintje emelkedett pénteken, mivel Kanadában és az északi-alföldön továbbra is aszályos viszonyok nehezítik a termelést, valamint hétfőn lejár az ukrajnai gabonaexport-szállítási megállapodás, amelynek jövője körül nagy a bizonytalanság.

A kukorica ára követte a búzát a hozamproblémák és a technikai kereskedés terén. Az ótermésű szójabab kurzusa visszaesett, az új termésű szójabab pedig felértékelődött, mivel a befektetők továbbra is megkérdőjelezik az Egyesült Államokban előre jelzett hatalmas termést. Mivel a legaktívabb határidős szójabab kontraktusa közel kéthetes csúcsot ért el a kereskedési nap során, egyes befektetési alapok és kereskedők eladták a pozíciókat profitszerzés céljából. Mások több kukoricát vásároltak – tették hozzá kereskedők. Ennek ellenére a hosszabb távú előrejelzések az Egyesült Államok időjárására vonatkozóan a gabonatermelési övben minden reményt eloszlattak egy nagy rali kapcsán.

Különösen a kukorica piacán aggódunk a hozam miatt, de nem eléggé nagy a baj ahhoz, hogy kitörjünk a látott kereskedési tartományból”

– mondta Don Roose, az iowai székhelyű US Commodties elnöke.

A mezőgazdasági nyersanyagokat pénteken összességében az Egyesült Államokban tapasztalt dollárgyengülés is erősítette. A Federal Reserve a kamatemelési ciklusának vége felé közeledik az infláció mérséklődése közepette.

Az Európai Bizottság közben abban működik közre, hogy az ENSZ és Törökország megpróbálja meghosszabbítani a gabonaszállítási megállapodást, amely lehetővé teszi az ukrán gabona fekete-tengeri exportját, és nyitott „minden megoldás kidolgozásra”.

Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön azt mondta, országa kilép a megállapodásból, ha nem teljesítik követeléseiket.

Európában a malmi búza 2,5 eurós plusz után 231,75 euróba, a kukorica 3 eurós áremelkedést követően 233,25 euróba, a repce 8 eurós mínusz hatására 465,5 euróba, a takarmánybúza pedig 2,8 angol fontos plusz után 196,3 angol fontba került tonnánként a következő határidőre.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Drágult a búza a magasabb exportértékesítés miatt

2024. július 6. 07:10

Európában a malmi búza, a kukorica és a repce kurzusa is pluszban zárt, a takarmánybúza árszintje stagnált.

Nagyot ugrott a búza ára Európában

2024. július 5. 07:10

Párizsban a malmi búza értéke 2,25 euróval a tonnánkénti 225,5 eurós szintig emelkedett a következő, szeptemberi határidőre.

Tovább csökken a búza ára a terménypiacokon

2024. július 4. 07:10

Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, de a repce értéke növekedett.

Csökken a búza ára az orosz betakarítási kilátások javulásával

2024. július 3. 07:10

Európában a malmi búza olcsóbb lett, ám a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.

A repce-fénybogár elleni védekezés a piretroid rezisztencia tükrében

2021. február 26. 05:37

A repce-fénybogár elleni védekezés több évtizede közkedvelt alapkészítményei a piretroid hatóanyagcsoportba tartozó taglózó hatású termékek. A hosszútávú és egyoldalú szerhasználatnak köszönhetően mára rezisztencia alakult ki a repce-fénybogár esetében is.

Elindult az aratás az országban

2019. június 28. 09:11

A becslések szerint az idei termés mennyisége 2 százalékkal marad el a tavalyitól, és 6,6 százalékkal az elmúlt 5 év átlagától.

Kártevők az őszi repcetáblákon, I. rész

2023. szeptember 15. 07:10

Szántóföldi növényeink közül az őszi káposztarepce rendelkezik a legtöbb kártevővel, és bőségesen akadnak olyanok közöttük, amelyek az ősz során károsítanak. Nézzük, melyek ezek!

Csaknem három hónapos csúcson a búza ára

2021. augusztus 3. 06:29

Európában minden fontosabb agrártermék ára emelkedett. A malmi búza 5,25 eurós plusz után 228,5 euróba került tonnánként.