Agrárhírek

Traktorhúzás lesz a Hajdúságban – kihagyhatatlan program!

Agrofórum Online

A koronavírus-járvány idején tapasztalt megtorpanást követően idén újult erővel dübörögnek a sok ezer lóerős traktorok Hajdúböszörményben. A nemzetközi traktorhúzó versenyen 22 csapat indul majd – kihagyhatatlan program!

Minden eddiginél több résztvevője lesz a hajdúböszörményi nemzetközi traktorhúzó versenynek az idén – közölte a szervezők részéről Ficsor László, a Hajdúböszörményi Traktorhúzó Egyesület elnöke. A rendezvényre Európa országaiból 22 csapatot várnak augusztus 11–13-án.

A verseny része az évente tartott, a Hajdúság gazdaságát bemutató kiállításnak és vásárnak, amely a cégek bemutatkozásán túl helyet ad egy kelet-magyarországi agrárfórumnak is. Hajdúböszörmény az ország második legnagyobb mezőgazdasági területtel rendelkező régiója. A város top 10-es adózói közt három jelentős mezőgazdasági vállalkozás szerepel – emelte ki Sőrés István alpolgármester.

A fórumon a szakemberek külön szekciókban tárgyalják meg a sertés- és a baromfiágazat, a növénytermesztés és a gépesítés, a szakképzés problematikáját, ugyancsak szó lesz a hajdúsági iparfejlesztésről, különös tekintettel a kutatás-fejlesztés szerepére.

A traktorhúzás (angolul tractor pulling) a legrégebbi technikai sportok közé tartozik. Már az ipari forradalom előtti időszakban is rendeztek ilyen viadalokat, igaz, akkor gépek híján még lovakat kötve a súlyok elé. Az első motorizált versenyekre 1929-ben került sor az amerikai Missouri és Kentucky államokban.

A szabályok egyszerűek: az átépített, sok ezer lóerős traktorok Super Stock/Pro Stock, Heavy Modified és amatőr kategóriákban mérkőznek meg egymással. Az győz, aki a súlypadot a leghosszabban tudja végighúzni. A pálya 100 méter hosszú és 25 méter széles, az egész táv teljesítését „full pullnak” nevezik.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

5 tonnás kukorica öntözés nélkül, 74 százalékos megtakarítás a napraforgótermesztésben – egy dél-alföldi gazda idei lenyűgöző eredményei

2026. október 13. 13:10

Minél kevesebb a talajbolygatás, annál kisebb a költség – ennek az állításnak az igazát is bizonyította a regeneratív mezőgazdasági gyakorlatokról szóló szeminárium egyik előadása.

Kívül ép, belül rothadt a vöröshagyma? Ez állhat a háttérben

2026. október 13. 11:10

A hagyma belső rothadása gyakran csak tároláskor derül ki. A fertőzés azonban már a termesztés során kialakulhat.

Páratlan kincsre bukkantak a Balaton környékén, csak most hozták nyilvánosságra

2026. október 13. 09:10

Félezer éves pénzérmékre bukkantak a nyáron a Magyar Nemzeti Múzeum régészei a Balaton közelében. A leletek révén ismét egy kicsit többet tudhatunk meg a tizenöt éves háború időszakáról.

Magyar siker az EuroTieren: Elképesztő innováció az állatgyógyászatban

2026. október 12. 16:10

A tehenek oltása egy nagyobb állomány esetén idő- és energiaigényes munka. A technológia és mesterséges intelligencia fejlődésével ez a munka hatékonyabbá tehető.

Jön a biogazdálkodók legnagyobb rendezvénye

2023. február 3. 09:31

Változatos szakmai programokkal, érdekfeszítő témákkal, hazai és nemzetközi előadókkal, a tapasztalatcserének helyt adó műhelymunkákkal várják a biogazdálkodás jelenlegi és jövőbeli szereplőit.

Konferencián emlékeztek meg Mathiász Jánosról, a szőlők fejedelméről

2021. december 5. 09:36

Az ünnepi megemlékezés végén a résztvevők megkoszorúzták a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Budai Campusának kertjében álló Mathiász János mellszobrot.

BASF: a mikroorganizmusok hozzájárulnak a nagyobb fenntarthatósághoz

2022. november 22. 10:45

A BASF rendezvényének középpontjában olyan technológiák álltak, amelyekben a mikroorganizmusok járulnak hozzá a nagyobb fenntarthatósághoz.

Csökken a cukorrépa vetésterülete az EU-ban

2025. június 2. 16:10

A cukorrépa vetésterülete 9%-kal csökkenhet az EU-ban. Az alacsony árak és az ukrán export súlyos nyomást helyeznek az ágazatra.