Növénytermesztés

Nagy lépést tett előre a magyar rizskutatás, kevesebb víz is elég lehet a növényeknek

MATE

A közelmúltban két új rizsfajta is született a MATE szarvasi Galambosi Rizskísérleti Telepén, ahol kutatással, nemesítéssel és a hazai rizstermesztés vetőmagbázisának előállításával foglalkoznak a szakemberek. Az egyik legfőbb cél az, hogy a rizstermesztés jelentős vízigényét csökkenteni tudják.

A Galambosi Rizskísérleti Telep szakemberei az elmúlt időszakban kiemelt hangsúlyt fektettek a rizs árasztás nélküli termesztéstechnológiájának fejlesztésére, hogy a termesztés ne korlátozódjon a speciális terepviszonyokat és rendkívüli mennyiségű vizet igénylő árasztásos körülmények közé.

Normál esetben 1 kg fehér rizs előállításához 5000 l vízre van szükség, árasztás nélküli technológiával viszont ez a mennyiség legalább 50 százalékkal csökkenthető.

A technológia révén ráadásul nemcsak a termesztés vízigénye csökkenthető, hanem a sekély, mocsaras körülmények között egyébként nagy mennyiségben felszabaduló metán kibocsátása is. Ez a klímaváltozást nagyban befolyásoló hatás Magyarországon nem meghatározó, világszinten azonban jelentős problémának számít.

„Elsősorban a növények genetikai háttere felől közelítjük meg ezt a feladatot, ami azt jelenti, hogy hazai és nemzetközi partnereinkkel a rizs szárazság- és hidegtűrésének fokozásán dolgozunk. Ennek eredményeként az elmúlt években két új rizsfajta is született a kezeink között. Az egyik az SZV Szellő, ami egy rendkívül hosszú szemű fajta, nagyon jó főzési tulajdonságokkal, a másik pedig az SZV Tünde, amely a mi körülményeink között is kiemelkedő, akár 10 tonna/hektáros termésre képes” – hangsúlyozza Jancsó Mihály, a MATE Környezettudományi Intézetéhez tartozó kísérleti telep tudományos munkatársa.

A napi munkába a precíziós eszközöket, így a drónokat is bevonják, melyek révén még hatékonyabb eredmények érhetők el. Az agráriumban egyre népszerűbb eszközzel egyfelől a növényállomány egységességét és tápanyagellátottságát vizsgálják, másfelől pedig különböző anyagokat, növényvédőszereket juttatnak ki a területre.

Utóbbi a rizs esetében azért kiemelten fontos, mert a növények a termesztési időszak nagy részében árasztott körülmények között vízben állnak, amelyben bármilyen más kisebb-nagyobb gép jelentős taposási kárt okozna.

„A rizs a nemzetközi kapcsolatok terén is egy jó hívószó. És mivel Magyarország a mai napig a rizstermesztés északi határának számít Európában, területeink tulajdonképpen egy nagy nyitott szántóföldi laboratóriumként is értelmezhetők” – mutat rá a szakember.

Ennek következtében szerteágazóak a telep nemzetközi kapcsolatai is. Az intézmény a hasonló klimatikus körülmények között dolgozó országok közül folyamatos kapcsolatban van például Chile kutatóival és nemesítőivel. Legfontosabb partnerországuk pedig a Fülöp-szigetek, amellyel a rizstermesztésen és az öntözésen túl napjainkban már az oktatásra és számos más tudományterületre is kiterjed az együttműködés.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Rémisztő eset kukoricasilózás közben, a kezelő alig hitt a szemének

2026. október 16. 13:10

Kukoricasilózás közben történt rémisztő eset, ám szerencsére az ijedelem végül nagyobb volt, és sikerült megelőzni a Claas Jaguar 1200-as kombájn sérülését.

Miért maradhat egész télen a földben a csicsóka?

2026. október 15. 14:10

A csicsókát ősszel nem muszáj egyszerre felszedni: gumói a földben áttelelhetnek, így akár télen is frissen kerülhetnek az asztalra.

5 tonnás kukorica öntözés nélkül, 74 százalékos megtakarítás a napraforgótermesztésben – egy dél-alföldi gazda idei lenyűgöző eredményei

2026. október 13. 13:10

Minél kevesebb a talajbolygatás, annál kisebb a költség – ennek az állításnak az igazát is bizonyította a regeneratív mezőgazdasági gyakorlatokról szóló szeminárium egyik előadása.

Kukoricavetés 40 km/h sebességgel, egészen elképesztő bravúrt hajtottak végre

2026. október 12. 13:10

Nem is az irdatlan vetési tempó volt a Väderstad és a Valtra közös kísérletének legnagyobb eredménye, hanem az, hogy a magok 95 százalék fölötti pontossággal kerültek a földbe.

A LED-es lámpák használata jelentős gázmegtakarítást eredményez

2022. november 2. 11:16

A hollandiai World Horti Centerben a HortiTech által végzett paradicsom- és uborkakísérletek kimutatták, hogy a LED-es termesztő lámpák használata jelentős gázmegtakarítást eredményez.

Egy hónap alatt 720 tojást evett meg egy diák

2024. október 12. 14:10

Kiderült, hogy ha a koleszterinszint csökkentésére van szükség, akkor nem kevesebb, hanem egyenesen sokkal több tojást kell fogyasztani.

A klíma hatása a hibridválasztásra

2019. május 31. 13:00

2017 őszén a kieli egyetemmel és a bólyi AgResearch kísérleti szolgáltatóval együttműködve összesen három helyszínen végeztünk kísérletsorozatot Németországban, valamint Magyarországon közkedvelt és nagy teljesítményű repcehibridekkel.

Valóban a szűkebb a jobb?

2022. május 16. 11:17

A nem egészen költői kérdés a kukorica sortáv csökkentésének hazai alkalmazhatósága esetén vetődik fel.