Állattenyésztés

Kihirdették a termékdíj pályázatok győzteseit Hódmezővásárhelyen

Agrofórum Online

Majdnem 50 pályamű érkezett a XXIII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Termékdíj pályázatára.

Majdnem 50 pályamű érkezett a XXIII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Termékdíj pályázatára, amelynek ünnepélyes eredményhirdetését április 26-án, kedden tartották Hódmezővásárhelyen. A Termékdíj Pályázat 2016 versenyén növénytermesztési és állattenyésztési kategóriában hirdették ki a győzteseket, nagydíjat pedig az Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. és a FeedLab International Kft. terméke kapott.

Ma már kétségtelen, hogy a 2016. május 19. és 22. között a Hód-Mezőgazda Zrt. és a Magyar Állattenyésztők Szövetségének valamint annak tagszervezeteinek társrendezésében zajló kiállítás az ország egyik legjelentősebb mezőgazdasági seregszemléje, hiszen az idén először négynaposra bővülő eseményre mintegy 40-50 országból várnak látogatókat az alföld szívébe, Hódmezővásárhelyre.

Az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállításon évről-évre az állattenyésztés és a hozzá kapcsolódó háttéripari kiállítók legjelesebb képviselői mutatkoznak be, köztük a hazai agrárium fejlesztésében is résztvevőket pedig a szervezők termékdíjakkal jutalmazzák.

„Az idei pályázatra 49 pályamű érkezett” – mondta az eredményhirdetés megnyitóján Antal Gábor, a Hód-mezőgazda Zrt. vezérigazgatója. „Ez nagyon dicséretes, különösen annak fényében, hogy az ágazat helyzete nem tükrözi ezt az optimizmust, hiszen a tej- és a hízósertés ágazat is komoly problémákkal küzd” – tette hozzá.

Az idén először négynaposra bővülő Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok időpontja is eltér kissé a megszokottól, aminek oka, hogy egy nemzetközi konferenciával összekötve tartják, ami által a világ több táján is megismerik, hogy Magyarországon a nehéz helyzet ellenére is jelentős az agrárium, az állattenyésztés.

Fekete Balázs állattenyésztési igazgató arról számolt be, hogy a külföldi vendégek számára először tavaly helyeztek üzembe nemzetközi pavilont, amelynek mérete idén szinte megduplázódik, mivel 40-50 országból is várnak látogatókat.

A négy nap során pedig a programok is másképp alakulnak. A tenyészállatok bírálatát – neves külföldi bírók közreműködésével – csütörtökön tartják, pénteken pedig a szakmai bemutatókkal és felvezetésekkel egybekötött látványos díjátadók lesznek.

„A laikus közönség számára a kutyás és lovas programok a legkedveltebbek, szombaton és vasárnap ezekben bővelkedik leginkább a rendezvény” – mondta az állattenyésztési igazgató, hozzátéve, hogy idén újdonságként segítő- és vakvezető kutyák bemutatóját is láthatja majd a közönség, de egy új kutyafajtát is itt ismerhetünk meg először.

Lovas programokban sem lesz hiány: a hagyományos csikós bemutatón túl díjlovas-, díjugrató- és fogathajtó versenyekben is gyönyörködhet a közönség, különleges látványelemként pedig a készenléti rendőrség négy lovas járőre is tart bemutatót, a szolgálatukban egyre nagyobb bizalmat élvező mezőhegyesi nóniuszaikkal. Ez szoros összefüggésben áll azzal, hogy az idei kiállítás kiemelt faja is épp a Nóniusz.

„Az is a hagyomány részét képezi, hogy mindig hódmezővásárhelyi vagy Csongrád megyei művész által készített díjat adunk át a kiállításon.” – emlékeztette a jelenlévőket Fekete Balázs. Míg korábban többnyire állatfigurákat vagy a kiállítás jellegzetes ismertetőit, esetenként az állatok pásztorát ábrázoltatták, ezúttal a növénytermesztést helyezték a középpontba. Az idei díjakon Návai Sándor hódmezővásárhelyi szobrászművész által az állat és az ember egyik legfontosabb éltető eleme, a csírázó mag jelenik meg, az élet kezdetének szimbólumaként.

Érdekesség még, hogy a nagydíjban részesített termékek számára egy jól beazonosítható, állandó logót is terveztettek, amelynek használata a kiemelt termék forgalmazása során válik jogosulttá, a magyar minőség szimbólumaként. Ráduly Csaba grafikusművész munkája 34 versenyző pályaműve közül bizonyult a legjobbnak, amely egyszerre jeleníti meg egy növény szárát és egy állat szarvát, trikolor színeivel utal a termék magyar származására, s az ábra sötét és világos háttérben alkalmazva is egyaránt érvényesül.

„A mezőgazdaság egy egyre intenzívebben fejlődő tudomány” – hangoztatta Sipos József, a Bayer Hungária Kft. területi képviselője, fejlesztője, aki a növénytermesztési kategóriában bíráló zsűri elnöke, Prof. Dr. Birkás Márta professzorasszony távollétében adta át az elismeréseket. A két kategóriában (Input anyagok – Termesztéstechnológiai ajánlások, valamint Technika, technológia) bírált növénytermesztési pályázatra 14 nevezés érkezett. A bírálatok során a zsűri a víztakarékosságra, a talajélet javítására, az okszerű tápanyag-utánpótlásra fókuszáló pályamunkák esetében azok újdonságtartalmát, kidolgozottságát, felhasználhatóságát, ár-érték arányát és piaci megfelelőségét vette figyelembe.

Állattenyésztés terén idén három kategóriában bírált a zsűri. Ahogy a díjátadón Dr. Wagenhoffer Zsombor, a bírálóbizottság elnöke elmondta, sosem látott mennyiségben jelentkeztek, 28 cég 35 termékkel. „A Föld népességének élelmezéséhez 2050-re a most megtermelt élelmiszermennyiség duplájára lesz szükség. Így a mezőgazdaság, azon belül pedig az állattenyésztés stratégiai jelentősége is növekedni fog” – hangsúlyozta. „A Magyar Állattenyésztésért Termékdíj pályázat célja, hogy azokat a magyar – vagy valamilyen hazai érdekeltséggel rendelkező – cégeket részesítse elismerésben, amelyek a hazai piacon forgalmazott termékeikkel, fejlesztéseikkel az állattenyésztők szolgálatában állnak” – mondta a bíráló elnök.

A takarmányozás terén 14, a tartástechnológia és agrár-informatika témakörben 12, állategészségügy és szaporodásbiológia csoportosításban pedig 9 pályázat érkezett. Az értékelésnél lényegi szempontnak számított a magyar tulajdoni háttér, a hazai fejlesztés, gyártás, szervizelés, a termék piacra kerülésének ideje, a termék vagy fejlesztés aktualitása, újszerűsége, innovatív jellege, tudományosan alátámasztott előnye, referenciáinak száma, a piaci részesedés, valamint a pályázat színvonala. A zsűri egy nagydíjat, kategóriánként I., II., és III. díjat adományozott. A nagyszámú színvonalas pályaműre való tekintettel az I-II-III. díjakat a takarmányozás kategóriában két sorozatban adták ki.

„MAGYAR NÖVÉNYTERMESZTÉSÉRT TERMÉKDÍJ PÁLYÁZAT 2016”

A zsűri tagjai:
Prof. Dr. Birkás Márta – egyetemi tanár, a MTA doktora, SZIE MKK Növénytermesztési Intézet Földműveléstani Tanszék professzora, a zsűri elnöke
Dr. Molnár Tamás Géza Ph.D. – a Szegedi Tudományegyetem  Mérnöki Kar Műszaki Intézet docense
Sipos József – a Bayer Hungária Kft. területi képviselője

NAGYDÍJ:
Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft.
A magyar ötletből, magyar alapanyagokból készült magyar termék egy olyan organikus alapokon nyugvó talajkondicionáló készítmény, mely csökkenti az öntözővíz felhasználást és az aszály okozta kiszáradást. A magyar tulajdonban lévő, 27 éve alapított vállalkozás organikus alapú, talajbarát termékeiket nagyüzemi zöldség- és virágkertészeti, szaporítóanyag üzemi felhasználásra, városi parkok és golfpályák, magánkertek számára ajánlja.

I. DÍJ:
Carmeuse Hungária Kft.
TERRACALCO 95 – talajmeszezés korszerűen

II. DÍJ:
Pro-Feed Kft.
Terra Sorb Radicular a kertészetek, növényi stressz menedzsment alap pillére

III. DÍJ: 
TERRAGRO Kereskedelmi Kft.
BIOFIL Szója és Borsó talajoltó baktérium készítmények

„MAGYAR ÁLLATTENYÉSZTÉSÉRT TERMÉKDÍJ PÁLYÁZAT 2016”

A zsűri tagjai:
Dr. Wagenhoffer Zsombor – a MÁSZ ügyvezető igazgatója, a zsűri elnöke
Kovács-Mesterházy Zoltán – osztályvezető, Őrségi Nemzeti Park, Őrségi Területkezelési Osztály
Dr. Sallai László – a Szegedi Tudományegyetem MGK Növénytudományi és Környezetvédelmi Intézet adjunktusa

NAGYDÍJ
FeedLab International Kft.
A hazai keveréktakarmány gyártók részére takarmány-optimalizáló és recept számító program fejlesztésével foglalkozó cég terméke szoftver platform független (MS Windows, iOS, Linux), költséghatékony és a „felhőben” történő adattárolással és kezeléssel rugalmas alkalmazást tesz lehetővé.

I. DÍJ:
Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft.
SOYZIN˝ full fat szója alapú bendővédett fehérje-és zsírforrás kérődző állatok részére termékéért

I. DÍJ:
EPF Kft.
GMO mentes pulykahús előállítása nagyüzemi körülmények között a magyar fejlesztésű PEELKO takarmány adalékanyag segítségével pályázatáért

II: DÍJ:
ADEXGO Kft. és VITAFORT Zrt.
VITAKARB TERMÉKCSALÁD

II. DÍJ:
UBM Feed Kft.
Megnövelt többszörösen telítetlen zsírsavtartalmú nyerstej, avagy a FIT-FAT MILK előállítása nagyüzemi körülmények között pályázatáért

III. DÍJ:
Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft.
Platinum brojler és pulyka takarmánysorok termékéért

III: DÍJ:
ADEXGO Kft.
˶Glüko Top 3 termékcsalád˝  ˶GLüKO-GO-OLÉ˝, ˶STARCH-GO˝ és ˶GLÜKO-GO-STAR˝ pályázatáért

(Csomós Éva – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Karácsonyi süti xilittel: tudta, hogy a kutyának halálos méreg?

2024. december 17. 09:40

Karácsonykor sok kutya kerül xilitmérgezéssel állatorvoshoz. Miért veszélyes, és mit tegyünk, ha az eb beleevett a nyírfacukros süteménybe?

Miért tart valaki manapság háztáji csirkét?

2024. december 15. 16:10

A baromfitartás sok generáció óta az életformánk része. Egy kutatásból kiderült, hogy manapság a csirkék élelmiszerforrások, de társállatok is.

Most esszük meg az éves halfogyasztás közel kétharmadát – így alakul idén az ár

2024. december 14. 10:10

Magyarországon az egy főre eső halfogyasztás évi 6,5 kilogramm, de ez még jócskán elmarad a 20 kilogrammos uniós átlagtól.

Megér egy tenyésztésre szánt borjú 130 ezer eurót?

2024. december 12. 13:10

Még a nyáron rekordáron kelt el egy borjú Németországban: valaki 130 ezer eurót adott a kis jószágért. Vajon visszajön az ára?

Így ünnepelt AXIÁL Kft. a jubileumi Állattenyésztési Napokon

2018. május 17. 15:29

Véget ért a 25. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, melyen az AXIÁL Kft. is részt vett. A jubileumi kiállítás kapcsán Umenhoffer Péter, marketingigazgatóval beszélgettünk arról, mivel készültek a rendezvényre és megítélése szerint, hogy sikerült az.

Hamarosan nyílik az egyik legrangosabb hazai állattenyésztési kiállítás

2018. április 20. 07:04

Kevesebb, mint egy hónap múlva, 2018. május 10-11-12. napokon immáron 25. alkalommal nyitja meg kapuit az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, melynek a Hód-Mezőgazda Zrt. ad otthont.

Megnyitotta kapuit az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok

2022. május 5. 14:00

Megnyitotta kapuit a hazai állattenyésztő szakma egyik legkiemelkedőbb rendezvénye, az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok.

Zöldsor-gépek Hódmezővásárhelyről: a belépő szinttől a profi változatokig

2022. május 12. 13:06

Az immár 29. alkalommal megrendzett Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon ezúttal a zöldsor-gépek között néztünk szét.