Növénytermesztés

A napraforgó-feldolgozók vannak jobb helyzetben, nem a termelők: Európában 10 millió tonna termés várható

Agrofórum Online

Bő félmillió tonnával terem több napraforgó a tavalyinál Európában. Az oroszországi termés a 2022-es hasonló lesz, 16 millió tonna, az ukrajnai viszont nagyobb, így összességében 2-3 millió tonnával több termésre számíthatunk a kontinensen. Jelentős átmenő készletek is vannak az ótermésből, ez pedig nem a termesztőket hozza előnybe.

Az olajnövények piacainak kihívásairól is szó esett a XXVI. Kukorica-, Napraforgó- és Szójatanácskozáson a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karán augusztus 31-én.

A megszólalók közül többen is rámutattak, hogy augusztus elejéig a kukoricának és napraforgónak még rekord terméskilátásai voltak, ám augusztus 8–10. környékétől három héten keresztül 35–40 fokos kánikulai hőmérsékleteket kellett elszenvedniük a növényeknek.

Éppen akkor, amikor elvirágzottak, kialakultak a térfogati méretek a szemben és kaszatban, majd elindult a szem- és kaszattelítődés időszaka. A napraforgó némileg jobban viselte az extrém hőséget, de a remélt 3,5 tonnás hektáronkénti termés helyett augusztus végén már csak 2,5-et vártak a szakemberek (kukoricában a hó eleji 8,5–9 t/ha várt átlagot módosították 7–7,5-re).

Kovács Tamás, a Bunge Zrt. értéklánc igazgatója előadásában kifejtette, hogy az amerikai-kínai kereskedelmi háború, a koronavírus-járvány, az orosz-ukrán háború és a tavalyi súlyos aszály miatt mozgalmas időszakon vagyunk túl, de a piac még most sem nyugodott meg.

A geopolitikai viszonyok, az időjárási tényezők, a kormányzati beavatkozások, az energiaárak, a forint/euró árfolyam kedvezőtlen hatásai továbbra is érezhetők, sőt ezek önmagukban is képesek lettek volna feje tetejére állítani a piacot, nemhogy együttesen.

A Bunge Zrt. szója, napraforgó és repce feldolgozásával foglalkozik, a magyarországi olajosmagtermés 30–40 százalékát felvásárolva nagyjából félmillió tonna olajat állítanak elő. Ez körülbelül ötszöröse a belföldi felhasználásnak, vagyis zömmel exportra termelnek.

A növényiolaj-árak mozgása az utóbbi négy évben többször is rendkívüli volt. 2020 tavaszától a covid megjelenése okozott általános áremelkedést, majd az orosz-ukrán háború kirobbanása tavaly februárban rátett erre egy lapáttal a kínálat csökkenésétől való félelem miatt.

Miután viszont túljutottunk a járványon, illetve kiderült, hogy továbbra is működik az ukrán szállítás, az árak elkezdtek visszafelé korrigálni. Jelenleg egy tonna napraforgómag ára 130 ezer forint (a csúcson volt 300 ezer forint fölött is), a repce pedig 140 ezer forint környékén jár.

Ami a közeljövőt illeti, Európában nagyjából 10 millió tonna napraforgómag termés várható, bő félmillió tonnával több a tavalyinál. Az oroszországi termés a 2022-es hasonló lesz, 16 millió tonna, az ukrajnai viszont nagyobb, így összességében 2-3 millió tonnával több termésre számíthatunk a kontinensen. Jelentős átmenő készletek is vannak az ótermésből, vagyis a következő szezon magkínálat szempontjából kényelmesebb lesz a feldolgozók számára.

„Mi a magyarországi napraforgótermést 3 t/ha körül várjuk, összességében 2 millió tonna fölött, amire büszkék lehetünk. A »négy nagy«, vagyis Bulgária, Románia, Franciaország és Magyarország közül talán a bolgároknál lesz a miénknél hajszállal jobb termés, a felsorolt országok együttesen 8 millió tonnát biztosítanak az említett 10 millióból”

– emelte ki Kovács Tamás, elmondva azt is, hogy a napraforgó olaj vásárlása terén, háztartási szinten a magas árak miatt 15–20 százalékos visszaesés volt érzékelhető Magyarországon, de a visszafelé korrigáló árak miatt ez beállhat majd a korábbi szintekre.

(Fotó: Natthapat Aphichayananthanakul/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kockázatkezelés a KWS csapatával!

2025. szeptember 4. 17:10

Tápon mutatta be a KWS a kockázatkezelésre épülő vetésszerkezet előnyeit, új hibridjeit és portfólióbővítését a gazdálkodóknak.

Újra reneszánszát élheti a repce Magyarországon

2025. augusztus 29. 11:20

A RUNNER repcék akár egy hónappal később vethetők, mint a hagyományos hibridek, és versenyképes hozammal hamarabb betakaríthatók.

Ki látott már ilyet: októberben repcét vetni?!

2025. augusztus 29. 11:10

Pedig a hír igaz. A RAPOOL innovációja, a RUNNER szegmens hibridjei megkésve, sőt akár októberben vetve is jövedelmezően termeszthetők.

Forradalmi védelem repcének – gyorsabb kelés, erősebb növények!

2025. augusztus 28. 14:10

A Corteva új megoldásai a repce korai fejlődését és a kártevők elleni védelmét erősítik, segítve a gazdákat a biztosabb termés elérésében.

Két új napraforgóhibriddel bővült a kínálatunk

2023. december 20. 08:10

A SAATEN-UNION portfóliójának megújításában a magas olajsavas (HO) napraforgók kiemelt helyet foglalnak el.

Első szemlétől az aratásig – ingyenesen letölthetők a legfrissebb Nufarmer Magazinok (PDF)

2020. március 20. 11:18

Az idén 11. évfolyamába lépett Nufarmer Magazin friss, 28. száma minden eddiginél gazdagabb tartalommal jelentkezik: januártól egészen a betakarítási munkák utánig mutatja be a növényvédelmi feladatokat, valamint a Nufarm által forgalmazott növényvédő szereket.

Biztos lehet a Zamir és a Mavrik hatékonyságában

2019. február 18. 09:17

Megállapítható, hogy a vizsgált kombinációkban történő kijuttatásuk nem jelent kockázatot a méhekre.

Klímaváltozásnak ellenálló napraforgó nemesítése - a megoldás a múltban rejlik

2021. május 19. 07:39

Tekintettel a bizonytalanságokban bővelkedő jövőre, a tudósok megpróbálják megóvni a napraforgó vad őseit, ezáltal az örökítőanyagukban rejlő evolúciós előnyöket is.