Agrárgazdaság

Eldőlt a hatósági áras tűzifa sorsa, sokaknak lesz drágább a téli fűtés

Agrofórum Online

Április 15-én szüntették meg a hatósági áras tűzifaprogramot Magyarországon. A fűtési szezon közeledtével felmerült a kérdés, hogy idén télen folytatódik-e. Nem érkezett jó hír ezzel kapcsolatban.

A magyar kormány nagyjából egy éve, 2022 szeptemberében jelentette be, hogy elindul idehaza a hatósági áras tűzifaprogram. Akkor már lehetett is jelentkezni a vásárlási szándékkal az erdőgazdaságoknál, és a maximált árú tűzifával sokan ki tudták (legalább részben) váltani a gázfűtést az egyébként nem túl kemény tél során.

Az egy évvel ezelőtti intézkedéseknek köszönhetően háztartásonként legfeljebb 10 erdei köbméter tűzifát lehetett vásárolni egységes áron. A programban a keménylombos alapanyag köbmétere 30 ezer forintért, a fenyő és a lágylombos tűzifa pedig egyaránt 19 ezer forintért volt elérhető.

Az ide vonatkozó árstopot végül 2023. április 15-től szüntették meg, bár akkor, a tavasz közepén a közvélemény erre már nem fordított nagy figyelmet. A tűzifaprogram sokak számára jelentett könnyítést, hiszen miközben a hatósági ár legfeljebb 30 ezer forint volt erdei köbméterenként, addig a magánerdészetekben akár 36–38 ezerre is felkúszott.

Szakértők szerint a hirtelen megnőtt keresletet nehéz volt kielégíteni, ám sokan arra számítottak, hogy mindezek ellenére idén télen újra bevezetik a hatósági árat. Szeptember 28-án aztán a Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter kérdésre válaszolva elmondta, hogy

idén nem lehet majd hatósági áron tűzifát vásárolni, de szociális tűzifaprogram lesz.

A Pénzcentrum oldal adatai szerint egy mázsa tűzifa ára tavaly július óta jelentősen emelkedett. Manapság 100 kiló egységes fűrészelt tűzifáért 8290 forintot kérnek el országosan, tavaly júliusban ez még 5010 forintba került.

(Fotó: Pexels/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A covid közepén sem voltak ilyen magasan az élelmiszerárak

2025. február 21. 07:10

Kellemetlenül érintett mindenkit a hír, hogy 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan 5,5%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

Lépésről lépésre: így történhet a gazdaság átadása

2025. február 16. 08:10

Az agrárium egyik legégetőbb problémája a gazdálkodói réteg elöregedése. A generációváltás sikeres megvalósítását törvény is célozza.

Igazodjon el könnyen a földforgalmi szabályok között

2025. február 11. 13:10

A NAK honlapján elérhető a Földforgalmi törvény kiadvány, mely minden eddigi hatályos módosítást tartalmaz.

Betelt a pohár: árstop lépett életbe 70 árucikkre Horvátországban

2025. február 10. 16:10

A négyszáz négyzetméternél nagyobb üzletekben az ársapkás termékek számára külön részleget kell biztosítani.

16 százalékkal drágult a tűzifa tavalyhoz képest – vajon idén is bevezetik a hatósági árat?

2023. augusztus 13. 11:10

Tavaly szeptemberben tűzifaprogramot hirdetett a magyar kormányzat, amelynek keretében bő 1,2 millió köbméter tűzifát vásárolt több mint 170 ezer háztartás. Mi várható idén?

Minden, amit az egyéb tüzelőanyagokról tudni érdemes

2022. október 23. 09:37

A tűzifán kívül lehetőségünk van egyéb tüzelőanyag beszerzésére is, de nem mindegy, milyen fűtőberendezésünk van otthon, és mennyire támaszkodnánk az alternatív megoldásokra! Ha a tűzifa-használaton kívüli egyéb tüzelőanyagokat keresünk, meg kell ismerkednünk a különböző brikett-termékekkel és a pellettel.

A Pilisi Parkerdő Zrt. képes fenntartható módon biztosítani a megnövekedett tűzifaigényt

2022. október 11. 10:36

A Pilisi Parkerdő Zrt. hosszú távon képes fenntartható módon biztosítani a működési területén élők tűzifa-ellátását.

A tűzifaárak egyelőre nem emelkedtek, az egyéb fatermékek iránt csökken a kereslet

2023. október 13. 10:10

A kamara vármegyei erdő- és vadgazdálkodási osztályainak elnökei október elején egy tanácskozás keretében áttekintették a hazai erdészeti ágazat helyzetét, számba véve a kihívásokat és problémákat, illetve azok lehetséges megoldásait. Az ennek kapcsán készített rövid összefoglaló az alábbiakban olvasható.