-3℃ -10℃
január 13. Veronika, Csongor, Yvett
Nagyvilág

Tényleg nem tudnak repülni a méhek a sötétben?

Agrofórum Online

A közösségi médiát újabb őrület árasztotta el: a videókon kísérleti kaptárokba zárt méheket láthatunk, akik a mesterséges fényben repkednek, majd a lámpa lekapcsolását követően – látszólag tehetetlenül – egyként hullanak a földre.

A videók futótűzként terjednek, az emberek pedig találgatnak. Ez igaz lehet? Vagy nem? De ha mégis igaz, miért van ez így? És akkor mi történik a méhekkel télen? Mi van, ha nem érnek haza este „időben”? A témát számtalan magazin feldolgozta, a konklúzió pedig – a méhészekkel teljes egyetértésben – ugyanaz. Lássuk, mit kell tudnunk erről a témáról!

A méhek rendkívül fontos szerepet töltenek be a természetben, hiszen nélkülük nincs beporzás (még akkor sem, ha már egyre fejlettebb beporzási technológiákkal próbálkoznak az agrárvállalatok). Óvatos becslések szerint is több mint 20 ezer különböző méhfaj létezik világszerte, ebből 200 faj él Európában.

Egyes méhek képesek éjjel repülni, míg mások, így például az általunk ismert háziméh vagy mézelő méh (Apis mellifera), és a poszméhek nem tudnak.

A méhek, köztük a mézelő méhek is, nappal – általában a legmelegebb napszakban: kora délután – a legaktívabbak. A méhek kora reggel azért nem olyan aktívak, mert a harmattal borított virágokról nehezebb virágport és nektárt gyűjteni.

Az azonban, hogy a méhek tudnak-e repülni éjszaka, a fajtól függ. Egyes méhek, különösen a trópusi fajok, éjszaka is repülnek, hiszen éjjel nyíló virágokkal táplálkoznak. A mézelő méhek és a poszméhek azonban nem tudnak éjszaka repülni, mert repülés közben a napsugarak segítségével tájékozódnak. Ha mégis mozogniuk kell éjszaka, azt kúszva, a földön teszik. A méhek éjszakánként öt-nyolc órát alszanak, így az időbeosztásuk valójában nagyon hasonlít az emberekéhez.

S hogy mi a helyzet a hideg idővel? Nos, a méhek szempontjából semmi jó… A méhek ugyanis, ha nem tudnak hazaérni időben, különösen akkor, ha hideg és sötét is van, akkor nehézségeik adódhatnak a kaptárba való visszatéréssel.

A méhek látása sem alkalmas az éjszakai repülésre, a hideg idő miatt pedig a mozgásuk is lassabbá válhat. Ha a méhek ily módon odakint rekednek és megpróbálnak visszatérni, eltévedhetnek és a testhőmérsékletük lecsökkenésével a repülési képességüket is elveszíthetik.

Éppen ezért a méhek az esti órákban már nem repülnek ki, a kaptárban húzzák meg magukat mielőtt leszállna az este, és csak délelőtt, a napsütötte órákban rajzanak ki újra. Mi a teendő, ha egy méhcsalád olyan helyre költözik (garázs, terasz, padlás), ami számunkra kellemetlen? Semmi esetre sem szabad bántani, kipusztítani őket: keresni kell egy méhészt, aki kaptárostól áttelepíti és megóvja őket.

Mit tehetünk, ha bajba jutott (kint rekedt) méhet találunk a kertben?Meleg, védett, napos helyre kell óvatosan tenni (pl. egy kartonpapír segítségével), vigyázva rá, nehogy megsérüljön. Csak akkor fog tudni tovább repülni, ha felmelegedett, azaz visszanyerte a normál testhőmérsékletét.

Adhatunk neki cukros vizet vagy egy csepp mézet, ez segíthet neki visszapótolnia az elvesztett energiát. Ha látjuk, hogy jobban van a méh, szabadon kell engedni, hogy hazarepülhessen a kaptárjába.

A szóban forgó videót itt lehet megnézni: KATTINTSON!

(Fotó: David Hablützel/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fegyelmezetten kell eltűrnöm a szomszéd kéményének borzasztó füstjét?

2026. január 13. 16:10

Szótlanul, az orrunkat befogva kell tűrnünk, ha a szomszédunk kéménye mindennap sűrű, bűzös füsttel áraszt el minket? Ne tegyük, hiszen a háttérben gyakran szabálysértés áll.

Forradalmian új trágya került piacra, amely a biotermesztésben is használható

2026. január 12. 16:10

A rovarfehérje előállítás során is keletkeznek melléktermékek, melyek hasznosítása a növénytermesztésben csökkenti a hulladéktermelést.

Eső után került elő páratlan kincs a szántóföldről, minden környékbeli erre vadászik azóta

2026. január 10. 16:10

Ki tudja, mit hoz felszínre egy munkagép vagy akár a sűrű eső a talajból – a mezőgazdaságban mindig ott rejlik a nagy meglepetés esélye.

Elhunyt a gazda, az utána maradt örökség mindenkit megdöbbentett

2026. január 10. 13:10

Milyen kérések teljesítéséhez lehet joga egy elhunytnak a végakaratában? Egy gazdálkodó igen furcsa ötletekkel állt elő.

Gyomirtás: hatékonyan és kíméletesen a vonalakban is

2019. április 26. 06:16

Baranyában a bólyi gazdaság vetőmagtermesztés és -termeszttetés ágazatában viszonylag kis területen termesztett vetőmagok hatalmas értéket képviseltek, a bennük okozott esetleges kár nagyon nagy értékű lehetett. Az anya és apa vonalak fokozott, az árukukoricákat jelentősen meghaladó mértékű érzékenysége vizsgálatokat indokolt.

UV kezelés a paradicsom barna termésráncosodás vírus ellen

2021. május 22. 10:22

A kísérlet során nagy mennyiségű vírust tartalmazó növényi nedvvel dúsított drénvizet kezeltek UV fény segítségével. A kutatók öt különböző sugárterhelési szintet használtak.

Növényvédő szerek hatása a talajra

2023. június 22. 13:36

A talajban a legfontosabb lebomlási út a mikrobiológiai átalakulás. Sok esetben a mikrobiológiai és kémiai bomlási termékek kémiai szerkezete azonos.

A közelmúltban adták át hazánk legkorszerűbb agrometeorológiai mérőhelyét

2019. július 28. 10:37

A hagyományos mérési program mellett Magyarországon egyedülálló, agrometeorológiai célú távérzékelési megfigyelések is jellemzik a mérőhelyeket.