16℃ 3℃
március 7. Tamás, Perpétua, Felicitász
Növénytermesztés

Mi értelme van a geometrikus szántásnak?

Agrofórum Online

Miközben lassan szitokszóvá válik idehaza (is) a szántás, addig vannak olyan helyek a Földön, ahol szinte ez az egyetlen módja a termőréteg megőrzésének.

Szántsunk vagy ne szántsunk? Néhány éve már jó pár magyar gazda is komolyan foglalkozik ezzel a kérdéssel, hiszen az okszerűtlen talajforgatás hátrányai egyre nyilvánvalóbbá válnak a klímaváltozás következtében.

A szántás ellenzői szerint a talajforgatás már csak egy rossz, berögzült szokás, egyébként elszegényedik tőle a talaj, sérül fizikai, biológiai és kémia értelemben egyaránt. Rengeteg levegőt juttatunk általa a talajba, ami a szerves anyag elégéséhez, ezáltal szén-dioxid- kibocsátáshoz vezet.

Nem így vélekednek a szántásról azok a gazdálkodók, akiknek nyilvánvaló érdekük fűződik a rendszeres talajforgatáshoz. Egy ausztrál farmer például hatalmas geometrikus mintázatokat „rajzol” a tábláira az ekével, a helyi sajtó pedig ahhoz hasonlítja az eljárását, mintha gigászi léptékben végezne foltvarrást.

A kontinensnyi ország déli részén gazdálkodó Brian Fischer még a felmenőitől tanulta ezt a „trükköt”, mert tapasztalataik szerint a csigavonalszerű szántással kiválóan tudnak védekezni a talajerózió ellen.

(Fotó: Brian Fischer)

A farmer édesapja már 1944-ben alkalmazta ezt a technikát, és nagyon valószínű, hogy ő is öregebb gazdáktól leste el. Fischer szerint több napba is beletelik a geometrikus mintázatok kialakítása, ám megéri a fáradozást, hiszen ezek az alakzatok megvédik a föld felszínét, fújjon bármilyen irányból a szél.

Így az arrafelé gyakori bozóttüzek terjedése is megállítható. A gazda állítja, hogy ezzel a módszerrel mintegy 15 centiméternyi termőréteget sikerült megőriznie a földjein.

(Vezérkép: OpenClipart-Vectors/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csökkenő kereslet, feketepiac: megoldások a dohányágazat kihívásaira

2025. február 12. 09:40

Az évente megrendezett dohánytermelői nyílt nap lehetőséget biztosít a termelőknek a szakmai ismeretek bővítésére és az iparági párbeszédre.

Magyar fejlesztésű toxinvizsgáló forradalmasíthatja a gabonafélék ellenőrzését

2025. február 10. 13:10

A fejlesztés segíthet a gabonafélék minőségének javításában a beléjük kerülő növényi és gombatoxinok analizálásával.

Ismét segíti a kukoricatermelőket a legjobb hibridek kiválasztásában a GOSZ-VSZT-NAK

2025. február 2. 14:10

A GOSZ-NAK-VSZT országos kukorica fajtakísérletei 2025-ös évben is folytatódnak. Tavaly ősz óta folyamatban van 8 helyszínen az őszi búza, valamint 6 helyszínen az őszi káposztarepce fajtakísérlet.

Tippek a növénytermesztés inputköltségeinek csökkentésére

2025. február 2. 08:10

Növénytermesztési szaktanácsadók ötletei arra, hogyan növelhető a termesztés bevétele. Avagy lehetőleg kerüljük a pénzköltést, de ne mindenáron.

Megszületett az eke talajkímélőbb változata – nagy ötlet!

2023. október 11. 07:40

Számtalan támadás éri manapság a szántás műveletét, de ennek is léteznek olyan alternatívái, amelyek a fenntarthatóság kritériumát is teljesíteni tudják. Egy ilyen innovációt mutatott be egy osztrák fejlesztő.

Repcevetést megelőző talajmunkák – Tarlóhántás, szántás, elmunkálás, tömörítés

2019. július 24. 06:55

 Az őszi káposztarepce sikeres termesztése nem képzelhető el jó minőségben elvégzett alapozó talajmunkák hiányában. A repce a növényvédelem mellett ugyanis a talaj kultúrállapotára is kifejezetten igényes növény.

Vakmerő: szántás és vetés egy menetben

2024. június 18. 16:40

Furcsának tűnhet, hogy a talajforgatás után rögtön sor kerül a vetésre, ám ehhez csupán egy jól átgondolt gépkombinációra van szükség.

Trendek a talajművelésben - Agritechnica 2019

2020. február 6. 12:02

A talajművelési technológiákat befolyásoló hatások közül az utóbbi időben meghatározó szerepet játszik növényvédő szerekkel kapcsolatos helyzet alakulása.