Agrárgazdaság

Oroszország 300 ezer tonna gabonát semmisített meg a kikötőkben

Agrofórum Online

Ukrajna gabonaexportja eddig 25,8 százalékkal, 6,7 millió tonnára esett vissza 2023/24-ben. Oroszország július óta csaknem 300 ezer tonna gabonát semmisített meg az ukrán kikötői létesítmények és hajók elleni támadások során – közölte az ukrán kormány, hangsúlyozva, hogy a háború fenyegeti a globális élelmezésbiztonságot.

Moszkva nyáron felmondta az ENSZ által közvetített megállapodást, amely lehetővé tette az ukrán gabona biztonságos exportját a Fekete-tengeren. Azóta az orosz erők 6 polgári hajóra, valamint 150 kikötői gabonalétesítményre csaptak le 17 támadás során, és megsemmisítették az exportra szánt termény egy jelentős részét – mondta Olekszandr Kubrakov miniszterelnök-helyettes nyilatkozatában.

„Oroszország tevékenysége az élelmiszerválság elmélyítéséhez vezet az ukrán termékektől függő országokban” – tette hozzá Kubrakov.

Az ukrán kikötőkben keletkezett károk 40 százalékkal csökkentették az ország gabonaexport potenciálját. Oroszország mind a Fekete-tengeren, mind a Dunán megtámadta a kikötői létesítményeket. Ukrajna a világ egyik legnagyobb búza- és kukoricaexportőre.

Kubrakov elmondta, hogy 21 gabonával megrakott hajó már használt egy új „humanitárius” gabonafolyosót a Fekete-tengeren, amelyet Kijev augusztusban hozott létre. Elmondta, hogy az ENSZ korábbi fekete-tengeri gabonakezdeményezése keretében Ukrajna 33 millió tonna gabonát exportált, ennek 60 százalékát afrikai és ázsiai országokba szállították.

Légvédelmi megállapodás

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Mark Rutte holland miniszterelnök a fekete-tengeri odesszai kikötőbe látogatva arról egyeztetett, hogy javítja Ukrajna légvédelmét és növeli a gabonaszállítási „humanitárius folyosó” biztonságát.

Zelenszkij elmondta, Kijev azon dolgozik, hogy megerősítse pozícióját a Fekete-tengeren, hogy folytathassa a gabonaexportot, ami létfontosságú a költségvetési bevételek biztosításához, miután az orosz inváziót követően megugrottak a védelmi kiadások.

Az ukrán kormány felvázolta az infrastruktúra elleni orosz támadások részleteit és az Ukrajna által szervezett alternatív „humanitárius” folyosó eredményeit. Az odesszai régiót gyakori orosz rakéta- és dróntámadás érte, Zelenszkij és Rutte pedig meglátogattak egy sérült kikötői létesítményt.

Rutte elmondta, hogy Hollandia több Patriot légvédelmi rakétával segíti Ukrajnát a téli védekezésben. Hollandia abban is segítene Ukrajnának, hogy járőrhajókat szerezzen be a gabonaexport útvonalak biztonságának növeléséhez.

(Kép: Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kína komoly háborúnak néz elébe, hátba támadták Svédországból

2025. december 8. 09:10

A robotfűnyírók gyors ütemben terjednek Európában is, a piacot viszont erősen torzítják a kínai dömpingáruk az egyik vezető európai gyártó szerint.

Megjött a FAO-jelentés: zuhannak az árak, rekordra készül a gabona

2025. december 7. 14:10

A világ gabonatermelése soha nem látott magasságba emelkedhet, miközben az élelmiszerárak mélyrepülésbe kapcsoltak. Ritka kettős helyzet alakult ki.

Fél év börtön feketevágásért – az ötvenes évek Magyarországa sejlett fel

2025. november 29. 09:10

A második világháborút követő évtized nem volt könnyű Magyarországon, a Rákosi-rendszer túlkapásai pedig külön nehezítettek a helyzeten.

Kína jót nevet a németeken, a sertéstartók bánják a kormányzat ügyetlenkedését

2025. november 27. 09:10

A kínai piac bezárulása érzékenyen érinti a német sertéstenyésztőket, miközben a spanyolok és franciák okos kiskapukat találtak.

Még nincs döntés az orosz exportkvótáról

2020. december 14. 06:34

Ha az exportált mennyiség meghaladja a kvótákat, akkor a gabonákra kivetett adót a vámár 50 százalékára emelik, de az nem lehet kevesebb, mint 100 euró, azaz mintegy 35 400 forintnyi tonnánként.

Műholdas adatokból pontosan tudható, miként semmisült meg az ukrán gabona

2023. március 20. 08:12

Az orosz blokád és a bombázások több ezer tonna gabonát zárnak el, ami veszélyezteti a búzaexporttól függő országok élelmiszerellátását.

ENSZ-figyelmeztetés: a fekete-tengeri gabonamegállapodás végének súlyos hatásai lehetnek

2023. június 27. 07:34

A fekete-tengeri kezdeményezés megújításának hiánya nagyon-nagyon súlyosan érintené Kelet-Afrikát.

Ukrajna gabonatermése 34 millió tonnára csökkenhet

2023. március 12. 08:03

A terméscsökkenés okai között szerepel az összes vetésterület csökkenése, a termésszerkezet változása és a termésátlag csökkenése.