Nagyvilág

Eladó egy Belgium méretű gazdaság, több folyóval

Agrofórum Online

Mindig is nagyobb birtokra vágyott? Itt a lehetőség, hogy egy füst alatt tegyen szert 2,9 millió hektárra, amivel ráadásul 50 ezer szarvasmarha is az öné lehet.

Az eladásra kerülő Kimberley szarvasmarha-portfólió a Hui Wing Mau nevű, milliárdos ingatlanfejlesztő tulajdona, és több, összesen 2,9 millió hektárnyi, tehát egy Belgiumhoz hasonló méretű földterület tartozik hozzá Nyugat-Ausztráliában, valamint az ezeken dolgozó különféle haszonbérlők.

Az eladás a piacot is próbára teszi, mivel az utóbbi időkig rekordokat döntöttek a mezőgazdasági területek árai, ám a legutóbbi El Niño erre is rányomta a bélyegét. Az eladást lebonyolító ügynök elmondta, hogy az ügylet részét képezi 50 ezer darab, a Droughtmaster és Brahman fajták keresztezésével előállított szarvasmarha.

Mivel itt egy működő gazdaságról van szó, semmit sem kell elölről kezdeni, hanem rögtön minden rendelkezésre áll, és a föld is egy egységként kezelhető. A területhez egyébként több folyó is tartozik, így vízzel jól ellátottnak számít, illetve öntözésre is lehetőség van egy helyi víztározóból, tehát akár takarmány is termeszthető. Ez és az ausztráliai viszonyokhoz mérten jó csapadékellátottság biztonságossá teszi a szarvasmarha-tenyésztést. Ráadásul Ausztráliából a keleti és a nyugati exportpiacok is elérhetők.

A legelők legutóbbi árai Nyugat-Ausztráliában 14 800 ausztrál dollárt tettek ki hektáronként, míg az átlagár 6000 dollár volt.

Az eladás oka valószínűleg az, hogy a kínai milliárdos cége, a Shimao Group Holdings árfolyama 67%-ot esett az utóbbi időben, és egyéb üzleti tevékenységei sem bizonyultak sikeresnek. Ugyanakkor Hui urat nem kell sajnálni, mert még így az Australian Financial Review 2023-as, a leggazdagabbakat felvonultató listáján a 19. helyen áll 4,9 milliárd ausztrál dolláros vagyonnal. Az ajánlattételi lehetőség novemberben lejár.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Titkos története van a karácsonyi növénynek, meglepő dolgot árulunk el róla

2025. december 26. 16:10

Nagyjából 1700 éve ünneplik hivatalosan a keresztények a karácsonyt, amelyhez az idők során egyre több hagyomány tapadt.

A forralt boron túl: mit iszik a világ télen?

2025. december 25. 14:10

A forralt bor csak az egyik szereplő a téli italok világában. Nemzetközi körképen mutatjuk be, mivel védekeznek a hideg ellen más országokban.

Vizet kerestek a sivatagban – amit 48 óra alatt találtak, mindenkit meglepett

2025. december 20. 14:10

Olasz szakemberek olyan helyen találtak vízre utaló jeleket, ahol eddig csak a homok uralkodott.

Pénzes fazekat fordított ki az eke a földből, minden idők leggazdagabb békési lelete került elő

2025. december 19. 16:10

Különös története van a Tótkomlós határában fellelt ezüstkincsnek, amelyet régi iratok alapján találtak meg a szemfüles kutatók.

A dinoszauruszoknál is idősebb növények élnek egy távoli kontinensen

2024. május 4. 14:10

Az Ausztráliában élő páfrányfák valójában nem fák, az őslakosok fogyasztották őket, és jól tűrik a bozóttüzeket. Ismerje meg őket közelebbről!

Napelemes fülbevalót fejlesztettek ki a szarvasmarhák ellenőrzéséhez

2018. december 29. 13:41

Az állatok élettartamára tervezett időjárásálló fülbevalót napelem látja el energiával, és GPS-adója lehetővé teszi a mezőgazdasági termelők számára, hogy egy webportálon megnézhessék, merre is jár egy konkrét állat.

A jelentős vámcsökkentésből profitálnak a farmerek

2020. január 3. 04:37

Az ausztrál kereskedelmi minisztérium sajtóközleményt adott ki, melyben arra hívja fel a farmerek és exportőrök figyelmét, hogy számos exportpiacon jelentősen csökkentek a vámok január 1-től.

A 9,5 millió dolláros támogatásból finanszírozott kutatás tovább erősíti az ausztrál termények jó hírét

2023. május 22. 11:31

A minőségi termékek előállításáról ismert Ausztrália jó híre még erősebbé válhat, hiszen 9,5 millió dolláros támogatást kapott a kártevők és betegségek elleni kockázatkezelésre irányuló, biztonságos kereskedelmet szolgáló intézkedésekre.