Nagyvilág

10 kilós bombát talált a futószalagon egy gazda

Agrofórum Online

Egy bajor gazdálkodót igen kellemetlen meglepetés ért, amikor egy 10 kilós repeszbombát talált a burgonyabetakarító gép futószalagján. Ki kellett hívni a katasztrófaelhárítást.

A 35 éves gazda munkával töltötte a szombat estét, éppen a burgonyát takarította be a földjéről, amikor váratlan és ijesztő felfedezést tett: a betakarítógép futószalagján egyszer csak egy nagyméretű bombát vett észre. 

Azonnal értesítette a rendőröket, akik közölték, hogy mivel az eset meghaladja a lehetőségeiket, kihívják a katasztrófaelhárítókat. A szakemberek pedig a helyszínen megállapították, hogy egy 10 kilogrammos repeszbombáról van szó. A bombát még ott helyben hatástalanították, majd szakszerűen elszállították, ennek köszönhetően végül senki sem került veszélybe.

Azért különösen ijesztő az eset, mert csak néhány nappal korábban történt hasonló egy szántóföldön, Észak-Rajna-Vesztfáliában. Egy helyi termelő a traktorával egy világháborús bomba fölött hajtott át mit sem sejtve, amikor kisebb robbanás történt, amit tűz követett.

Ahogy a 28 éves gazda elmondta, rémisztő pillanatokat élt át, ugyanis először egy lángot látott felcsapni, majd bekövetkezett a robbanás és a tűz gyorsan terjedt. Szerencsére a férfi észnél volt: a traktorral földet szórt a tűzre és ezzel sikerült megfékeznie.

A helyi tűzoltóság körbekerítette a területet és kihívta a katasztrófaelhárítást. Ekkor derült ki, hogy egy angol foszforbombáról van szó, amely a második világháború óta hevert a földben. A környéket ezután drónokkal átvizsgálták, a 15 kilós bombát pedig hatástalanították és elszállították. Szerencsére a traktor vezetője nem sérült meg, és a gépben sem esett kár.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az apadó Duna páratlan leletet dobott ki magából, ilyet még a győri szakemberek sem láttak

2026. október 17. 09:10

Nem mindennapi leletre bukkantak Győr közelében a Dunában, a jégkorszaki maradványokat a helyi múzeum fogadta be.

Kinek kell összegyűjtenie a szomszéd telkére hullott avart? Ezen nagyon csodálkozni fog

2026. október 15. 09:10

A szomszédok egy része rendszeresen összevész azon, hogy a másik telekre áthullott gyümölcs kit illet meg. A falevelek „tulajdonlásáért” már nincs ilyen harc.

Páratlan kincsre bukkantak a Balaton környékén, csak most hozták nyilvánosságra

2026. október 13. 09:10

Félezer éves pénzérmékre bukkantak a nyáron a Magyar Nemzeti Múzeum régészei a Balaton közelében. A leletek révén ismét egy kicsit többet tudhatunk meg a tizenöt éves háború időszakáról.

Most derül ki, mit tett a történelmi hőség a fehér szarvasgombával

2026. október 11. 14:10

Megkezdődött a fehér szarvasgomba keresése. A rekordmeleg, száraz nyár után azonban kérdéses, milyen lesz az idei termés.

Nem mindegy, hogyan mászik fára – biztonságban a gyümölcsösben

2019. január 31. 05:47

Legyen szó metszésről, sebkezelésről vagy éppen gyümölcs betakarításról, fontos szabály a 16/2001. (III. 3.) FVM rendelet a Mezőgazdasági Biztonsági Szabályzat szerint is, hogy amennyiben 2 méteres magasság felett végezzük a munkát, azt kizárólag megfelelően stabil, biztonságos segédeszközről tegyük.

A szélsőséges időjárás veszélyezteti a hegyekben túrázókat

2024. augusztus 3. 12:10

A magashegyi túrázás népszerű sport. Ám a kirándulókra az időjárási szélsőségek és a balesetek fokozottan veszélyesek.

Sosem lesz biztonságos a mezőgazdaság?

2019. február 19. 06:55

A fluktuáció a mezőgazdaságban igen magas, gondoljunk csak az idénymunkákra, ahol akár hetente is változhat a munkavállalói állomány összetétele. A munkahelyeken megjelenő újabb és újabb munkavállalók komoly nehézséget okoznak a megfelelő és biztonságos munkahelyi körülmények kialakításában.

Az intenzív állattenyésztés közegészségügyi veszélyeket hordozhat

2020. június 13. 06:40

Az intenzív állattenyésztés tökéletes környezetet biztosíthat a kórokozók globális terjedéséhez a kereskedelmi hálózatokon keresztül.