27℃ 19℃
július 7. Apollónia, Vilibald, Bene
Agrárközélet

Nincs mese, a talajvízszint emelésére országszerte nagy szükség van

Agrárminisztérium

Közös érdekünk, hogy a vízminőséget minél jobb állapotban tartsuk, környezetünket, teremtett világunkat megóvjuk – mondta Nagy István agrárminiszter „a Rába és a Rábca folyó mentesített öblözeteinek árvízvédelmi fejlesztése" című projektátadó rendezvényen.

Nagy István kiemelte, hogy a vízgazdálkodás, vízvisszatartás, szemléletváltozás mind-mind olyan olyan szavak, amelyek egyre inkább hangoznak el akár az Agrárminisztérium, akár az Vízügyi Főigazgatóság szakemberei között.

Sokszor próbálták a mezőgazdaságban dolgozókat és a vízügyi szakembereket szembefordítani, ez azonban már a múlt, ugyanis kéz a kézben törekszenek a feladatok megoldására. Mindaz a beavatkozás, amely a folyóink medrében történik, az sokkal inkább természetközeli állapotot hoz létre, mintha nem avatkoznánk be az eredeti, erodálódott állapotába.

A vízgazdálkodásnak két iránya van: az egyik a mezőgazdasági célú öntözővíz felhasználása. Ugyanakkor a miniszter szerint napjainkban meg kell érteni azt is, hogy nagy jelentősége van az ökológiai célú vízfelhasználásnak. Láthatóan utóbbira, a talajvízszint emelésére országszerte nagy szükség van.

Nagy István szerint a mostani beruházás felfogható egyfajta tesztként is, és minden környezetért aggódó ember számára itt vannak a példák, hogyan működik a vízgazdálkodás kisebb léptékben és hogyan fejti ki kedvező hatásait.

A tárcavezető, aki egyben a térség országgyűlési képviselője szerint a most elkészült csaknem 4 milliárd forint értékű beruházás komplex vízgazdálkodásra ad lehetőséget, amely egyaránt megfelel a vízügyi, mezőgazdasági, környezetvédelmi és turisztikai szempontoknak. Korábban az elsőrendű védvonal állékonyságát veszélyeztette a mosonszentjánosi, mosonszentmiklósi, lébényi, és börcsi zsilipek rossz állapota, így a Mosoni-Duna-Rábcaközi öblözet árvízi elöntési veszélyének csökkentése érdekében rekonstrukciójuk régóta indokolt volt – tette hozzá.

Az itt élő ember nem létezhet az itteni táj nélkül, hiszen együtt lélegzik vele, része annak – jelezte az agrárminiszter, megjegyezve, ezért is fontos ez a csaknem 70 ezer emberre hatással lévő projekt, amely közvetve, a mentesített árvízi öblözetekben mintegy 62 települést érint.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gödöllőn kap új otthont a Mezőgazdasági Múzeum

2025. június 11. 13:10

Gödöllőre, a MATE területére költözik a Magyar Mezőgazdasági Múzeum. Az új létesítmény 2029-re készülhet el.

Akkumulátorok új élete: elindult a BASF új üzeme

2025. június 9. 13:10

A BASF új üzeme évente 40.000 EV-akkumulátor feldolgozására képes – kulcsszerepet kap az EU nyersanyagfüggetlenségi céljaiban.

Fügepálinka, aszú, libamáj – ilyen bonbont még nem evett!

2025. június 8. 13:10

Rekordszámú nevezéssel zárult a Brillante-2025 verseny, ahol a legjobb párlatok és pálinkás bonbonok is díjazásban részesültek.

Tengerentúli kapcsolatait erősíti az Állatorvostudományi Egyetem

2025. június 3. 12:40

A Purdue Egyetemmel kötött együttműködési megállapodást az Állatorvostudományi Egyetem – cél a tudományos és oktatási jelenlét bővítése.

Tájépítész szemmel a Felvidéken – hogyan látjuk a tájat?

2019. december 5. 04:36

A következőkben egy rövid kitekintést kaphat az Olvasó a felvidéki tájról – tájépítész szemmel.

Orbán Viktor: a magyar gazdáknak vasárnap nemet kell mondaniuk a bevándorlásra

2019. május 23. 17:38

Brüsszel a gazdák pénzének egy részét el akarja venni és oda akarja adni a migránsok támogatására, amit meg kell akadályozni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Fejér megyei Mezőfalván, a III. NAK szántóföldi napok és agrárgépshow rendezvényén.

Újra önálló mezőgazdasági minisztériuma lesz Ukrajnának

2020. december 17. 06:33

Ukrajna, a mezőgazdasági termékek egyik vezető termelője és exportőre, önálló kormányzati egységként újjáalakítja mezőgazdasági minisztériumát.

Ötödik magyar-szerb kormányzati csúcstalálkozó - szerb kollégáival tárgyalt Nagy István agrárminiszter

2019. április 21. 09:18

A tárgyalás legfontosabb témái az állat- és növényegészségügyi hatósági együttműködés, az agrár-élelmiszergazdaságra, az agrárdigitalizációra és a precíziós gazdálkodásra, valamint a GMO-mentes mezőgazdaságra vonatkozó együttműködés voltak.