Állattenyésztés

Megszenvedi a madárinfluenzát a baromfiágazat

Agrofórum Online

Jelentős károkat okozhat a baromfiágazatnak a múlt héten bejelentett madárinfluenza, bár a szakemberek szerint járványtól nem kell tartani, az Európai Unión kívüli országokba irányuló export vélhetően alaposan megcsappan majd.

Jelentős károkat okozhat a baromfiágazatnak a múlt héten bejelentett madárinfluenza, bár a szakemberek szerint járványtól nem kell tartani, az Európai Unión kívüli országokba irányuló export vélhetően alaposan megcsappan majd – írja a Magyar Idők hétfői számában.

Bárány László, a Magyar Broilerszövetség elnöke a lapnak elmondta: miután Magyarország bejelentette az európai uniós állat-egészségügyi rendszeren keresztül a madárinfluenzát, a nagyobb magyar baromfi-felvásárlónak számító országok sorra mondják le a rendeléseket, s várhatóan az importtilalmat is többen elrendelik majd.

A lap felidézte, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal november 3-án jelentette be, hogy egy Békés megyei pulykafarmon madárinfluenza vírust mutattak ki a vizsgálatok, elterjedésének megakadályozására kilencezer pulykát, a tótkomlósi gazdaság teljes állományát leölik az állategészségügyi szolgálat szakemberei. A teljes állomány értéke megközelítheti a húszmillió forintot. Ennél sokkal nagyobb kára származhat a teljes hazai baromfiágazatnak, a harmadik országbeli exportpiacok ideiglenes elvesztése hozzávetőlegesen hárommilliárd forintos veszteséget okoz a vágó-feldolgozó üzemeknek.

Bárány László szerint a legnagyobb baj, hogy a madárinfluenzával érintett telepen az állomány felszámolását és az újrafertőtlenítést követő hat hónapig az importtilalommal érintett országokba nem lehet magyar baromfit szállítani. Ráadásul már azokat a tételeket sem veszik át, amelyek a fertőzés bejelentését megelőző 21 napban indultak el Magyarországról. Japánba, Dél-Koreába, Dél-Afrikába és Kanadába is folyamatos a magyar export, így a következő napokban több száz tonna baromfit irányítanak vissza a feldolgozókhoz, a Magyarországra szállítás díját pedig a hazai vállalkozások állják.

A szövetség elnöke megjegyezte: bár a szóban forgó áru élelmiszer-biztonsági és minőségi szempontból kifogástalan, az uniós kereskedők biztosan lenyomják majd az árakat, hiszen tudják, hogy Magyarország kényszerhelyzetbe került.

Így azt a baromfit, aminek a kilóját Japánban ezer forintért tudtuk volna eladni, örülhetünk, ha 800 forintért sikerül értékesíteni – mondta Bárány László. A szakember hozzátette: az ágazati szereplők dolgoznak a károk felmérésén, e hét elején a Földművelésügyi Minisztériumban egyeztetnek arról, hogy milyen intézkedésekkel lehet csökkenteni a károkat.

(MTI Eco/NAK)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

2 milliós kárt okozott a juhtenyésztő figyelmetlensége, több tucatnyi állata veszett oda

2025. október 5. 09:10

Nem mindennapi dolog okozott jelentős juhpusztulást, erre minden tenyésztőnek oda kell figyelnie.

2,3 millió forintos büntetés egy sertéstartónak, nem tudta kijátszani a hatóságokat

2025. október 3. 09:10

Az állatjóléti intézkedések kiszélesítése üdvözlendő dolog, még akkor is, ha ez pluszmunkát, pluszterheket jelent a gazdáknak.

Ebzárlat és legeltetési tilalom jön több vármegyében

2025. szeptember 29. 08:10

Október 4-én indul a rókák őszi veszettség elleni vakcinázása a déli és keleti vármegyékben; ebzárlat és legeltetési tilalom lép életbe.

Mit ehetnek a háziállatok ősszel a kerti maradékból?

2025. szeptember 19. 13:10

Őszi takarmányozás praktikusan: így használhatja fel a kert maradékát egészségesen és olcsón az állatok etetésére.

Amit a madárinfluenzáról tudni érdemes II. rész

2021. október 14. 05:36

Hogyan terjed a madárinfluenza? Milyen tünetek jelennek meg a megfertőzött madarakon? Ismerjük meg közelebbről a betegséget, hogy időben megakadályozzuk a továbbterjedését!

Újra fenyeget a madárinfluenza

2020. november 2. 06:07

Továbbra is érvényben van a 3/2017-es országos főállatorvosi határozat, melynek értelmében a baromfikat zárt helyen kell etetni, itatni, valamint a takarmányt és az állatok almozására használt anyagot is zárt helyen kell tárolni.

Több millió baromfit kell levágni Franciaországban

2022. március 18. 07:33

A madárinfluenza-járványok fokozták a nyomást, amely a baromfitermelőkre nehezedik és akiknek a takarmányköltségek ugrásszerű növekedésével kell szembenézniük.

Tombol a madárinfluenza-járvány Brazíliában

2023. augusztus 8. 12:40

Az Európai Bizottság egyelőre nem tett lépéseket az import korlátozásával kapcsolatban. A helyzet ugyanakkor azonnali európai uniós szintű intézkedést követel.