Nem mind pocok, ami rágcsál

A mezei rágcsálók társasága meglehetősen nagy, és eme társaság szinte bármelyik tagja képes durva kártételek előidézésére. Bár hazánkban általában a mezei pocok (Microtus arvalis) a leggyakoribb faj, de vele együtt, sokszor ugyanazon az élőhelyen több más rágcsálófaj is előfordulhat, károsíthat. Hazánkban is eléggé gyakori a nagyobb testű csalitjáró pocok (Microtus agrestis), amelyet sokan össze is kevernek mezei nevű rokonával. Kártétele, élőhelye gyakorlatilag azonos a mezei pocokéval. A pockok jellegzetessége a rövid farkuk (ez különbözteti meg őket az egerektől), amelyet ellentétben az egerekkel kapaszkodásra nem is tudnak használni. Ezért a különböző pocokfajok csak a talaj szintjén táplálkoznak, károsítanak, míg az egerek fel tudnak mászni a növényekre is.

A pockok között különcnek számít a meglehetősen nagy testű kószapocok (Arvicola terrestris). Ez a rágcsáló nagyon szereti a vizes élőhelyeket, így sok helyen vízi pocoknak is nevezik. Nem sűrűn lehet vele találkozni, mivel rendkívül félénk állat, nagyon kerüli az ember társaságát, sőt még a napfényt is. Ha mégis olyan hatalmas szerencsénk lenne, hogy megpillantunk egy példányt, akkor leginkább túlméretezett fejéről lehet megismerni. Ez a pocok gyakorlatilag mindent a rendkívül nagy és tágas járatrendszeréből intéz el, még a táplálkozást is. A mezei és kerti terményeket, de még a gyümölcsfákat is a mélyből, a talaj szintje alól rágja meg. Ha olyan sárgarépát, vagy más gyökérzöldséget látunk, amelynek föld alatti részét valami megrágta, netán egy kiszáradt facsemete alsó vége van ceruzahegy alakúra lerágva, akkor biztos, hogy a kószapocok tevékenységével találkoztunk.

A kószapocok a felszínre csak ritkán és csak éjjel jön fel. Bár polifág faj, de általában nem veszi fel a rágcsálóirtó csalétkeket. Jó, érett, illatos almával (ennek valamiért nem tud ellenállni) felszerelt csapdával viszont általában elkapható. Egyébként csak gázosítással lehet tőle végérvényesen megszabadulni, amelyet csak egészségügyi gázmester hajthat végre. Mivel ez a rágcsáló iszonyatosan nagy és kiterjedt járatrendszert alakít ki, így a gázosítás során a kijuttatandó gázosítószer mennyiségével nem célszerű takarékoskodni.

A pockok mellett igen sok egér is jelen van a szántóföldeken, a kertekben és a gyümölcsösökben is. Általában a güzüegér (Mus musculus spicilegus) a leggyakoribb, amely az ősz folyamán kalákában gyűjt be rengeteg mindenféle magot (kultúrnövények magjait és gyommagokat vegyesen), amelyeket egy nagyobb földkupac üregeiben spájzolja be a télre. Az erdei egér (Apodemus silvestris) még az erdősültebb területeken sem túl gyakori faj, ugyanakkor nagyobb társa, a sárganyakú erdei egér (Apodemus flavicollis) szinte mindenütt fellelhető, gyakori rágcsáló. Egyes területeken a kistestű, a hátán hosszanti fekete csíkjáról könnyedén felismerhető pirókegér (Apodemus agraricus) a domináns egérfaj.

A különböző pocok- és egérfajok egymás mellett élhetnek egy adott területen és kártételük ilyenkor értelemszerűen összeadódik. Ugyanakkor nem igazán társaságkedvelő jószágok, így egymás járataiban nem szívesen látott vendégek. Igazság szerint mindegy is, hogy melyik rágcsálófaj okozza a kártételt, ha az már olyan mértékű, hogy védekezni kell ellenük.

Populációváltozások

A mezei rágcsálók egyedszáma egy adott területen mindig a tél kezdetén a legmagasabb. Ez az elmúlt évben a meleg ősz eredményeként valamikor december hónap elejére esett. Addig ezek a kisemlősök nagyon gyorsan szaporodtak és az adott évben született utódok is nagyon gyorsan nekiálltak a szaporodásnak. A téli időszak alapvetően a táplálék szűkösségéről szól, így ekkor a szaporodás leáll. Innentől kezdve a populáció egyedszáma folyamatosan csökken a következő év tavaszáig, amikor is a szaporodás ismét megkezdődik.

A populáció csökkenésének több oka is van. Elsőként a természetes ellenségeknek a rágcsálóállományt szabályozó, azt hatékonyan csökkentő szerepét érdemes megemlíteni. A szárnyas és szőrmés ragadozók egész sora él meg a mezei rágcsálókból, amelyek biomasszája egy „pocokjárta” év után, mint amilyen 2015, vagy 2023 volt, rendkívül nagy is lehet. A természetes ellenségek, a ragadozók tevékenységét, ahol csak lehet, segítsük! Ingyen dolgoznak nekünk és ellenük (ellentétben pl. a bromadiolon nevű véralvadásgátló biocid hatóanyaggal) nincs rezisztencia.

A másik igencsak hatékony populációcsökkentő faktor a kedvezőtlen környezeti tényezők hatása. A közhiedelemmel ellentétben a cincogó siserahad szinte mindegyik faja kitűnően bírja a téli hideget. Mivel idejük jelentős részét járataik mélyén, majdnem „összkomfortos” körülmények között töltik, ott a hideg hatása is jóval kisebb, mint a felszínen. A hótakarótól sem riadnak meg, sőt a magas hó alatt nagyon sok ragadozó elől védve vannak. Az egyetlen dolog, amelyet nem tolerálnak a mezei rágcsálók, az a nedvesség. Ha nem tudják a bundájukat megszárítani, az egy idő után a szervezetük legyengüléséhez és különböző betegségek révén a pusztulásukhoz is vezet.

Szerencsére az idei tél nagyon sokszor volt esős, párás, ködös. Ez, valamint a talajok vízzel való telítettsége, a víznyomásos területek hatalmas kiterjedése szerencsére eléggé erősen apasztotta a rágcsálók állományát. A vízállásos területekről való elvándorlás is óhatatlanul csökkenti a populációikat, hiszen „útközben” könnyebben válhatnak különféle ragadozók prédájává.

Jelen időszakban az mindenképpen érzékelhető, hogy a mezei rágcsálók populációja a december elején elért értékekhez képest visszaesett. A probléma ugyanakkor az, hogy ez a bizonyos decemberi érték meglehetősen magas volt, így hatalmas rágcsálópopulációt érintett a csökkenés. Nem meglepő tehát, hogy sokfelé az országban még mindig túlságosan sok a mezei rágcsáló a földeken.

Védekezés

Ilyen esetekben nincs más megoldás, mint valamilyen módon mesterségesen csökkenteni kell a rágcsálók egyedszámát. Hatékony megoldás lehet a szárnyas ragadozók tevékenységének segítése T-fák leütésével a fertőzött területeken. Ez a vegyszermentes megoldás hatékony és nem csak a biotermesztők számára lett kitalálva. 

Amennyiben a kémiai védekezés mellett döntünk, akkor ilyen nedves, vizes időjárási körülmények között a cinkfoszfid hatóanyagú készítményeket el is felejthetjük. Víz hatására a cinkfoszfidból még azelőtt felszabadul a tényleges mérgezést okozó foszforhidrogén gáz, mielőtt valamelyik rágcsáló azt lenyelte volna. Maradnak a klórfacinon hatóanyagú véralvadásgátló készítmények (Pocok Tox Max és Rodent Stop), amelyek alkalmazásához szükséghelyzeti engedély szükséges.

A szükséghelyzeti engedély kérelemhez való adatlapon fel kell tüntetni a területek rágcsálófertőzöttségét is. Ezt igazság szerint 100 m² területen a járatok betaposásával, majd 1 nap múlva a kibontott, azaz lakott járatok leszámolásával lehet megadni. Gyakorlottabb szakemberek viszont már a járat jellemzőiből, környezetéből el tudják dönteni, hogy a lyukban lakik-e valamilyen rágcsáló, avagy nem. 

Valamennyi mezei rágcsáló meglehetősen kényes az otthonára és a bejárat környékét igyekszik is minél inkább tisztán tartani. Ha kitaposott „pocoksztráda” vezet a kotorékhoz, akkor ott lakó is van! Ha például zúzmarás a lyuk pereme, akkor ott igen jó eséllyel már senki sem lakik. Ezzel a módszerrel lehet egy napot nyerni a védekezéshez. 

A védekezés során érdemes arra is figyelni, hogy mindkét készítmény esetében 6-10 gr/járat az előírt dózis, maximum 10 kg/ha mennyiségben, illetve erős fertőzésnél (20 lakott járat/100 m² felett) 6 gr/járat, maximum 12 kg/ha mennyiségben! Ez a 6 gramm nem is olyan kis mennyiség, bőségesen elég több rágcsáló elpusztításához is. Ne tegyünk többet a járatokba, ne dozírozzuk túl ezeket a készítményeket! A pockokat, egereket elég egyszer elpusztítani! A több szer kijuttatásától egy-egy adott járatban nem lesz a kezelésünk hatásosabb.

Hertelendy Péter
Her – Ba Kft.