Növénytermesztés

Üzleti Etikai Díjban részesült a Phylazonit

Agrofórum Online

Büszkén és örömmel tudatjuk, hogy az Agrova Kft., mint a Phylazonit baktériumkészítmények forgalmazója elnyerte a gazdasági szféra rangos elismerését az Üzleti Etikai Díjat.

Büszkén és örömmel tudatjuk, hogy az Agrova Kft., mint a Phylazonit baktériumkészítmények forgalmazója elnyerte a gazdasági szféra rangos elismerését az Üzleti Etikai Díjat.

Ez a díj immár 17. éve kiemelkedő szerepet tölt be az üzleti életben etikusan működő cégek elismerésében. Az idei megmérettetésen – az eddigi 64 aktívan működő díjazott cég után – újabb 10 magyarországi bejegyzésű cég vette át az elismerést november 16-án a Piac & Profit által rendezett ünnepélyes díjátadó gálán.


Az Üzleti Etikai Díjat Vajda Sándor ügyvezető igazgató és Bálint András kereskedelmi igazgató vette át

 

Az Üzleti Etikai Díj célja, hogy minden évben a magyar társadalom figyelmének középpontjába kerüljenek azok a hazai vállalkozások, amelyek tevékenységükkel, magatartásukkal példát mutatnak a felelős, etikus gazdálkodásban, üzleti jelenlétben, és erősítik a társadalom és az üzleti szféra közötti bizalmat.

Hisszük azt, hogy az üzleti szférában megéri etikusnak lenni és ezt a gondolkodásmódot ki szeretnénk terjeszteni partneri körünkben is, mert így mindenki jól jár, sokkal sikeresebb, hatékonyabb lesz. Küldetésünket szimbolizáló jelmondatunk is ezt erősíti meg, mely szerint „Szívügyünk a termőföld”. Célunk az „egészséges talaj, egészséges növény, egészséges ember” szemléletmódunkat eljuttatni minden partnerünkhöz, mert úgy érezzük, hogy ez segítséget nyújthat a termelőknek, valamint a környezetkímélő hatása az egész emberiség fenntartható fejlődését szolgálja.

Számunkra a Phylazonit gyártása és értékesítése nemcsak egy egyszerű munka, hanem egy csodálatos eszköz is arra, hogy óvjuk a környezetünket, hozzájáruljunk a mezőgazdasági szféra fellendítéséhez és hosszú távon megőrizzük és javítsuk a táplálék alapjául szolgáló termőföldeket, hisz termékeink használatával a talajban helyreáll a természetes egyensúly.

Büszkeséggel tölt el minket, hogy ezt a díjat megoszthatjuk Kollégáinkkal, akikkel együtt dolgozva értük el, hogy cégünk az ország egyik vezető baktériumtrágya gyártó és forgalmazó vállalkozásává nőtte ki magát. Termékeink folyamatos fejlesztésével igyekszünk olyan értéket teremteni, amely már a gyermekeink, unokáink számára is biztosítja azt a jövőt, amely élhető. Számunkra ez a díj egy jó visszacsatolása annak, hogy amiért dolgozunk, azt jól tesszük, és igyekszünk példamutatásunkkal hozzájárulni ahhoz, hogy a mezőgazdasági szféra is egyre etikusabbá váljon.


Az idei díjazottak

 

Idén a gazdasági szervezetek, kamarák és egyéni jelölések eredményeképpen 46 cég adott be értékelhető pályázatot: 25 kisvállalat, 7 középvállalat, 6 nagyvállalat és 8 multinacionális vállalat. A díjat évente egyszer az alapítókból, valamint a korábbi években díjat kapott cégek első számú vezetőiből álló zsűri ítéli oda. 2016-ban a zsűri 3 kisvállalatnak, 2 középvállalatnak, 2 nagyvállalatnak és 3 multinacionális vállalatnak adta át az elismerést.

Szeretnénk köszönetet mondani a díj megálmodóinak azért, hogy a millennium óta azon fáradoznak, hogy a magyar üzleti szférában megteremtsenek egy új értékrendet. Örülünk, hogy a díjalapítók nemes, példa értékű kezdeményezésének köszönhetően mi is részesei lehetünk annak az illusztris társaságnak, akik büszkén viselhetik az „Üzleti Etikus” jelzőt. Szeretnék gratulálni minden díjazottnak és arra bíztatni őket is, hogy továbbra is maradjanak a saját maguk számára kijelölt, etikailag helyes úton és büszkén öregbítsük tovább ennek a nagyszerű elismerésnek a jól megérdemelt hírnevét.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Millió hibát elkövethetünk a komposzttea elkészítésekor, felsoroljuk, mire érdemes ügyelni

2025. december 23. 09:10

A komposzt és a komposzttea tulajdonságaiban alapvető különbségek vannak, érdemes ezt figyelembe venni, különben kárt okozhatunk a kertünkben, növényeinkben.

Decemberben aratják az árpát, ez a legnagyobb fricska a természettől

2025. december 20. 09:10

A klímaváltozás újabb érdekes következménye, hogy a kísérletezéstől nem félő gazdaságok jelentősen kibővíthetik a másodvetésű növények körét.

Szándékosan vetették túl sekélyre a gabonát, ez történt vele

2025. december 9. 16:10

Melyikkel ártunk vagy használunk többet: ha túl mélyre vagy túl sekélyre vetjük a magokat? Egy érdekes kísérlet most megmutatja.

Új megoldás a toxinos kukorica hasznosítására

2025. december 8. 08:10

A MATE kutatói rovarok segítségével találtak fenntartható választ a mikotoxinokkal szennyezett kukorica hasznosítására.

Bio növényvédő szerek helye a hagyományos termesztésben

2020. december 30. 12:02

Nufarm hibrid technológiával egy növényvédelmi programon belül okszerűen használhatunk hagyományos és biológiai készítményeket a nagyobb élelmiszer-biztonság és a kisebb környezeti terhelés érdekében.

Tehetek valamit a borostyán levelein látható sötétbarna foltok ellen?

2024. április 28. 04:39

Tavaly erősen visszavágtam a borostyánt, mivel elhatalmasodott. Most viszont levelein sok sötétbarna folt látható. Korábban még nem láttam hasonlót. Mi okozta, tehetek-e valamit ellene?

Klímaváltozás okozta hatások a növénytermesztésben – megoldási utak

2022. február 3. 09:12

A BIOFIL Klíma talajoltó baktérium készítmény a legújabb innováció a mikrobiológiai talajoltó termékek körében. A terméket speciálisan a klímaváltozás szélsőséges hatásainak a talajban okozott kártételének mérséklésére fejlesztették ki. A termék 2021-ben került piacra, és mind a hazai mind a külföldi piacokon egyedülálló ilyen képességű, elő baktérium sejteket tartalmazó talajoltóanyag. Az első szántóföldi eredmények rendkívül biztatók. Ezért vettük fókusz alá a klímaváltozást szakmai kerekasztal keretében az AGROmashEXPO rendezvényén.

Intenzív talajélet nélkül nincs hatékony növénytermesztés, avagy a baktériumkészítmények szerepe a szárbontásban!

2019. október 9. 08:06

A szántóföldön termesztett növénykultúrák betakarított termése a teljes növényi biomassza kevesebb, mint 50%-a. A fennmaradó nagyobb rész melléktermék, melynek jelentősebb része nem kerül vissza a talajba. A gabonafélék, ipari és takarmánynövények gyökér és szármaradványa átlagosan a 8-10 tonnát is elérheti hektáronként.