Zöldség-Gyümölcs

Így lehet palántánként 1,5 kg epret elérni

Agrofórum Online

Vajon számít-e a termés mennyiségének a szempontjából, hogy az epret hagyományos módon vagy a legmodernebb technológiával, felfüggesztve, termőtalaj nélkül termesztik, vagy sem?

2023 tavaszán és nyarán egy észak-európai gazdálkodó család palántánként 1,5 kg-os terméshozamot ért el az évelő Malling Ace fajtából. Ezt az eredményt úgy produkálták, hogy a gazdálkodó család a Hydroponic Systems „Evolution” függőrendszerét alkalmazta.

A vállalat szerint az eredmény annak köszönhető, hogy a növényeket optimális sűrűségben, és ellenőrzött körülmények között termesztették. amely lehetővé tette, hogy minden egyes növény maximálisan fejlődhessen.

A Hydroponic Systems szerint az „Evolution” rendszer nagyobb ellenőrzést tesz lehetővé az eper növények felett, és a betegségek elkerülését is elősegíti, ami végső soron növeli a termelékenységet. Emellett a rendszer célja a gyökerek levegőztetésének és oxigénellátásának elősegítése. A gyökerek nem érintkeztek semmilyen más felülettel, csak a növekedésükhöz és a további termésükhöz szükséges anyagokkal.

Ez az eredmény a Hyprodonic Systems szerint az észak-európai országokban a hidrokultúrás termelés jövedelmezőségének megerősítésének tekinthető. A Hydronic Systems korábbi tapasztalatai és vizsgálatai arra utalnak, hogy rendszerük hozzájárul többek között a paradicsomkultúrák és a szamóca  kedvezőbb termeléséhez. Ezekben a kultúrákban a növénysorok megszüntetése után mérséklődött a víz- és műtrágyafogyasztás. A szubsztrát és a növény mennyisége is csökkent.

A Hydroponic Systems termékeit 2011 óta minden kontinens több mint negyven országában telepítették.

(Fotó: Geoluro11/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

DélKerTÉSZ: klímavédelem technológiai fejlesztésekkel

2025. április 4. 11:10

A klímaváltozás hatása már közvetlenül érezhető a magyar zöldségtermesztésben, derül ki a DélKerTÉSZ 2024-es beszámolójából.

Március 25. – Magyar gyümölcs tájfajták napja

2025. március 21. 12:00

Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe alkalmából a hazai őshonos gyümölcsfajták megőrzésének fontosságárára hívják fel a figyelmet.

Kilónként 72 forint a sárgarépa termelői ára Hollandiában

2025. február 28. 11:10

A domináns termelői árszint 17-18 eurócent körül van, és ez a szint az elmúlt hetekben meglehetősen stabil maradt.

Már Szarvason is elérhető a MATE „Gyümölcsfák metszése” képzése

2025. február 19. 14:40

A szintén meghirdetett Gyümölcsfák oltása egynapos képzésen megismerhetik az eredményes oltás eszközeit és azok helyes használatát.

Az üzletek zsugorítással próbálják elkerülni az áremelkedést?

2023. május 18. 09:16

A szupermarketeket azzal vádolják, hogy a gyorsan emelkedő költségek mérséklése érdekében egyre kisebbre szabják az epres dobozokat. Egy brit epertermelő szerint az üzletek a rendelések csökkentésével fenyegetőznek, sőt, jó néhányuk szándékosan csökkentik a csomagolás méretét, hogy ne kelljen áremelkedéssel terhelni a vásárlókat.

Ízletes eperfajta, ami a lisztharmattal szemben is toleráns

2023. február 2. 10:41

Az új Marvella fajta egy olyan eper, amelyet a termesztési előnyök miatt fejlesztettek ki.

Kína a legnagyobb epertermelő ország

2021. január 18. 06:30

Összesen 3,21 millió tonna epret termelt Kína egy év alatt, ezzel a teljesítménnyel vezetik az epertermelési világranglistát.

Átlagos lehet az idei szamócatermés

2020. április 23. 13:17

Az enyhe ősz és tél miatt téli fagykár nem sújtotta az ültetvényeket, a napsütésben gazdag február és március pedig nagyon is kedvező volt a növények fejlődése, a virágzatok, illetve virágkezdemények kialakulása szempontjából.