Jelentős azoknak a kisebb paradicsomhajtató gazdaságoknak a száma, amelyek később, csak valamilyen előnövény (fejes saláta, hónapos retek, káposztafélék stb.) betakarítása után ültetnek.
Ezekben a kislégterű fóliákban általában nincsenek meg azok a technikai felszerelések, termesztési lehetőségek, amelyekkel az üvegházak rendelkeznek, ennek megfelelően több kézimunkát igényelnek, és bennük az elérhető termésátlagok is alacsonyabbak.
Ugyanakkor nem hanyagolhatók el a lakosság paradicsom ellátásában, különösen arra való tekintettel sem, hogy szabadföldön a friss, étkezési célra történő paradicsomtermesztés gyakorlatilag megszűnt.
Annak ellenére, hogy ezekben a gazdaságokban is sokat javult a termesztés színvonala, további fontos célnak kell tekinteni a hajtatás technológiájának további korszerűsítését, hogy versenyképességüket minél tovább meg tudják tartani.
Nagyobb higiéniai fegyelemmel, kevesebb vegyszer-felhasználás mellet, jobb minőséggel képesek a lakosság részéről jelentkező speciális igényeket is (különleges fajták, speciális kiszerelés, házhozszállítás stb.) kielégíteni.
Meg kell említeni azokat az egészen kis felületen, saját célra termesztő kertészek és kertészkedők tevékenységét is, akik önellátásukkal, esetleg a megtermelt felesleg kispiacokra történő juttatásával szintén szerepet játszanak a helyi ellátásban, becslések szerint a termesztés 5-10%-át teszik ki. Fontos feladat ezeknek a termesztőknek közérthető nyelven történő rendszeres szaktanácsolása, friss információkkal való ellátása is!
Szaporítás és palántázás
A hajtatott paradicsomot palántáról szaporítjuk. A magot 60×30 cm-es szaporítóládákba, sűrűre vetjük (2500-3000 db/m2, ~500-600 db/láda) és egészen a tűzdelésig, szikleveles, esetleg két lombleveles korig így neveljük.
Ezt követően 7×7 vagy 8×8 cm-es tápkockába, illetve 8-12-es nagyságú műanyag cserépbe, tejfeles dobozba széttűzdeljük. A palántanevelés évszaktól függően 8-10 hétig tart, ezért az április elején fűtetlen fólia alá ültetendő palánta magját már januárban el kell vetni. (Őszi hasznosítás alkalmával a palántanevelés időtartama lényegesen rövidebb, 6-8 hét.)
Sor- és tőtávolság
A növénysűrűséget, azaz a sor- és tőtávolságot alapvetően két tényező határozza meg a paradicsomfajta és a kiültetés ideje. Kismértékben módosítja a termesztő-létesítmény méretei (szélesség, légtér nagysága), valamint a termesztési mód, ugyanis egyre többen áttérnek az egy főszáras termesztésről a kétszárra történő nevelésre, ami jelentős palántaköltség megtakarítást jelent.
A determinált fajtákból egyszárra történő nevelés esetén 4-6, a folytonnövőkből 3-4 db-ot, kétszáras hajtatáshoz determináltakból 3-4 db-ot, folytonnövőkből 2-3 db-ot ültethetünk ki négyzetméterenként.
A sortávolságot és a tőtávolságot úgy válasszuk meg, hogy a kezelő sor (művelő út) szélessége legalább 0,8-1,0 méter legyen, ennél keskenyebb sorban nehéz ládával, permetezővel mozogni, sok levél, hajtás megsérül, fürtök, bogyók letörnek, lehullnak.
A könnyebb művelhetőség miatt javasolt az ikersorok alkalmazása (szélesebb kezelő út + keskenyebb belsősor). Az 1. táblázatban a növény növekedés típusától és a főszárak számától függően néhány példát tüntettünk fel a számításba jöhető elrendezési variációkból, későn ültetett, hajtatott paradicsomhoz.
| Növekedés típus | Főszárak száma | Sortávolság (cm) | Tőtávolság (cm) | Tenyészterület (cm2) | Tőszám (db/m2) |
| Folytonnövő | 1 | 95+70, 100+60, 100+70 80+50, 90+45, 90+50 | 30 | 2475 | 4,0 |
| 1 | 40 | 3200 | 3,1 | ||
| 2 | 55 | 4675 | 2,1 | ||
| Determinált | 1 | 30 | 1950 | 5,2 | |
| 1 | 30 | 2025 | 4,9 | ||
| 2 | 45 | 3150 | 3,2 |
A jó minőségű palánta, egészséges lombozattal, 5-6 kifejlett levéllel rendelkezik, 20-30 cm magas, bimbós fejlettségű, és a tápkockát vagy a palántanevelő cserepet fehér gyökérzettel intenzíven átszövi.
Ne legyen megnyúlt és túlfejlett, egy levélre megközelítőleg 1,5-2,5 cm szárhossz essen. Elnyílt virágok, termések vagy terméskezdemények elöregedett növényekre utalnak, amelyek kiültetést követően nehezen indulnak fejlődésnek.
A palántázást – a talaj nedvességtartalmától függetlenül – mindig alapos beöntözés (beiszapolás) kövesse! Megnyúltabb palántát a paradicsom esetében lehetséges mélyebbre ültetni.
Ápolás
A növényápolási feladatokat alapvetően két nagy csoportra osztjuk: növénnyel kapcsolatos, úgynevezett fitotechnikai munkákra, és környezeti feltételek szabályozására, más néven ökotechnikai tevékenységre.
Fitotechnikai munkák
A termésátlagok alakulásában, a minőségben, a termésbiztonság javításában nagy szerepe van a pontos és szakszerű fitotechnikai munkáknak, így a kötözésnek, a kacsozásnak, a levelezésnek és a fürtszabályozásnak, akkor, ha azokat a növény fejlettségének, kondíciójának, és a pillanatnyi klímafeltételeknek megfelelően hajtjuk végre.
Legelső feladat a kiültetés után a növények felkötözése. Ezt rögtön az ültetést követően kell elvégezni, mert egyébként a nedves talajjal érintkező szár és levélzet gombás és baktériumos betegségektől gyorsan megfertőződhet.
A zsineget lazára kötjük a növény szárára, számolva azzal, hogy a fejlődés folyamán többszörösére fog megvastagodni, majd a palánta szárát zsinegre igazítjuk, és nem fordítva(!) a zsineget a növényre tekerjük!
Kacsozás, levelezés
A kacsozást célszerű minél korábban megkezdeni, mikor még a hajtások hossza nem haladta meg az 5-10 cm-t. Ekkor még nem jelentős a letört kacsokkal járó energiaveszteség és a keletkező nyílt sebfelület is kicsi, de a hajtás már elég nagy ahhoz, hogy újunkkal könnyen hozzáférjünk és kitörjük.
A munkát folyamatosan, a növény növekedésének intenzitásától függően heti egy-két alkalommal megismételjük. A fertőzések elkerülése érdekében nem használunk kést, és a munkát lehetőleg a reggeli, illetve déli órákra időzítjük, amikor a seb beszáradása gyorsabb.
A paradicsom ápolása során a levelezés, azaz az alsó, idős, gyakran beteg, funkcióképtelen levelek eltávolítása, a legtöbb kézi munkával járó feladat. Ahogy a kacsok eltávolítása, a levelezés is rendszerességet, folyamatosságot és növényhigiéniát igényel.
Célja:
- Növényvédelem, azáltal, hogy az idős, funkcióképtelen, gyakran beteg leveleket eltávolítjuk a növényről.
- Szintén a növényvédelmet szolgálja abból adódóan, hogy a növényállományt levegőssé teszi.
- Fokozza a koraiságot, mert több fényhez juttatja a fürtöket.
- Megkönnyíti az egyéb ápolási és szedési munkákat azáltal, hogy a felesleges levelektől megszabadítja a paradicsomot.
Úgy a túl korai levéleltávolítással, mint ahogy a késeivel is, azaz a szükségesnél több meghagyásával kárt okozunk. A korai levelezéssel, illetve nagyszámú letépésével csökkentjük az asszimilációs felületet, ezáltal lassúbb lesz a bogyók növekedése, kései levélszedéssel árnyékolunk, rontjuk az állomány levegőzöttségét, elősegítjük a gombás és baktériumos fertőzések megjelenését, esetleges terjedését. Alkalmanként 2-3 levélnél többet nem szabad letörni, mert „stresszeljük” a növényt, aminek tünetei hamar jelentkeznek, a levelek fonák irányába kezdenek pödrődni.
Nyári hónapokban, erős vegetatív növekedés esetén szokás a fiatalabb levelek ritkítása, ami koránt sem olyan mértékű, mit az alsó levelek esetében. Ilyenkor a virágzó fürt felett egy, maximum két levelet lehet kicsípni abból a célból, hogy a növény ne a levelek, hanem a bogyók fejlesztésére fordítsa az energiáját.
Vitatott az úgynevezett fürtkocsány törésnek az oka (1. kép). Tavasszal ritkábban fordul elő, de a fényszegény, téli hónapokban gyakori. Fényhiányon kívül a túlöntözés, a kedvezőtlen nitrogén és kálium arány is előidézheti, de részben fajtatulajdonság is.
Ha már a bogyók kifejlettek, és akkor roppan meg a kocsány, kisebb a veszteség, de ha még fejlődésben vannak, úgy apróak és könnyűek maradnak, ami jelentős termésveszteség jár. Fürtkocsány törés megelőzésére elfogadott és jól bevált módszer a fürttartó klipszek alkalmazása (2. kép).
Téli-kora tavaszi hónapokban, de nyáron, nagy melegben is szükség lehet a fürtön a bogyók számának csökkentésére. Csonkolás, fürtcsonkítás, fürtmetszés, stb. néven ismert az eljárás, a nagyobb bogyókat (100-120 g) termő fajtáknál.
Fürtmetszés
Az óriás fürt kialakulhat akkor is, ha nagy a napi hőmérséklet-ingadozás (hajnali–déli hőmérséklet különbség), ami gyakori kora tavasszal, a fűtés nélküli fóliákban. A jelenség fürtmetszéssel orvosolható úgy, hogy a fürtnek egy részét, akár felét is, még a kezdeti (virágzó) állapotban levágják, elágazó fürtöknél javasolt az egyik elágazás teljes eltávolítása is. A nagyobb energiaveszteség elkerülése érdekében a metszést minél korábban kell elvégezni addig, amíg a bogyók aprók és zöldek.
Tetejezést a tenyészidőszak vége előtt kb. 40-45 nappal szokás végrehajtani. Célja az utolsó fürtök beérésének felgyorsítása. A még beérésre hagyott fürt felett egy-két levelet árnyékolás céljából tanácsos meghagyni, majd a szárat visszavágjuk.
Ha a tetejezést a fürt feletti egy-két levél meghagyásával végezzük, csökkentjük az utolsó bogyók repedésének a valószínűségét, és védjük a bogyókat a napégéstől (3. kép).
A fentiekből következik, hogy agyon nehéz pontos, mindenki számára használható receptet megadni a fitotechnikai munkákra, ismerni kell hozzá a növény kondícióját, továbbá a fajtát és a környezeti tényezőket (hőmérséklet, fényviszonyok, légnedvesség stb.).
