Növénytermesztés

A levegőből végeztek növénykondicionálást és szárbontást

MATE

Két drón is a levegőbe emelkedett a Pest vármegyei Gödöllő határában, a MATE Tangazdaság Nonprofit Kft. szárítópusztai telephelyén.

Az ABZ Drone szakembercsapata egy DJI Agras T30 és egy ABZ Innovation L10 típusú drónnal végzett kísérleti kijuttatást két szántóföldi területen, a Bio-Nat Kft. által gyártott készítményeket permetezve egy tritikálé állományra és egy kukoricatarlóra.

A szárba indulást követő állapotban lévő tritikáléra egy újonnan fejlesztett növénykondicionáló került, majd az MV Supary szárbontó készítményt permetezték kukoricatarlóra. A kezelések eredményét a következő vizsgálatok mutatják majd meg, ekkor lehet felmérni a növényállapot erősítésének és a szárbontás hatásait.

Dr. Balla István, a MATE Tangazdaság Nonprofit Kft. kutatási és fejlesztési igazgatója, aki a helyszínt biztosította a kísérlethez, elmondta, hogy a területek egy részén korábban is végeztek hasonló kísérleteket növénykondicionáló anyagokkal, ezért a mostani teszttől is jó eredményt vár.

Balázs Viktor, a Bio-Nat Kft. ügyvezetője kihangsúlyozta, hogy a már meglévő termékek mellett, melyek a talajéletet és a talajbiom állapotát javítják, a növényeket is fel kell készíteni arra, hogy a gazdák megfelelő termést tudjanak realizálni.

A drón feltöltése

Az új készítmény a növények immunizálásával támogatja ezt a törekvést, a szisztémás indukált rezisztencia megvalósításával tudja hatékonyabbá tenni a növekedést. A kísérlet végrehajtásáról az év második felében várhatóak eredmények.

Ellenálló baktériumok

Fontos, hogy a készítmény talajon is működik, most az állománykezelés hatásait nézik. A készítményben lévő baktériumokról elmondta, hogy nem találhatóak meg a hazai termékpalettán. A Mikro-Vital termékcsaládban vezető szerepet betöltő MV Suparyhoz hasonlóan endospórás állapotban vannak benne a keverékben, így rendkívül ellenállóak a környezeti tényezőkkel szemben.

Keczer Máté, az ABZ Drone Kft. ügyvezető helyettese a DJI Agras T30 típusú kb. 3 méter átmérőjű, 30 literes tartállyal szerelt, 9 méteres szélességben kijuttatásra képes drónról és a technológia gyakorlatáról informált minket.

Az eszköz hidraulikus cseppképző rendszerrel szerelt, tehát a hagyományos szántóföldi eszközökhöz hasonlóan, nyomás által egy fúvókán préseli át a folyadékot, így valósul meg a porlasztás. A drónos kijuttatás egy olyan alternatívát biztosít a termelők számára, mellyel taposási kár nélkül, talajállapottól függetlenül el tudjuk végezni a kezeléseket.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Mesterséges huminsavak menthetik meg a termőföldeket?

2024. december 18. 14:40

Egy új eljárással talán a jövőben a szerves maradékokból néhány perc alatt mesterséges huminsavakat lehet előállítani.

Bizonyítottan előnyökkel jár a szója korábbi elvetése

2024. december 13. 13:10

Az Iowai Állami Egyetem kutatása szerint termesztéstechnológiai módszerekkel is csökkenthető a mezőgazdaság kibocsátása, miközben a hozam nő.

Máktermesztés: mekkora területnagyság fölött engedélyköteles?

2024. december 12. 08:10

Hazánkban az elmúlt 10 évben 9 ezer hektárról több mint 12 ezer hektárra bővült a mák termőterülete.

A La Niña ronthatja a terméskilátásokat Argentínában

2024. december 10. 11:10

Bár a kilátások kedvezőek Argentínában, a gazdálkodók aggódnak a La Niña jelenség miatt, ami szélsőséges időjárást és terméscsökkenést okozhat.

ELÉG VOLT AZ ASZÁLYBÓL? VAGY MÉG MINDIG NEM???

2020. június 22. 08:55

Sajnos ez a tavasz is a csapadékhiánytól visszhangzott, amit még mindig hallani, amikor az aratásra, a búza és repce várható terméseredményeire gondolunk, pedig most már bőven esik Medárd óta, ami a kalásznak már nem kellene, ellenben a kukorica és napraforgó a szójával karöltve hálásan fejlődik.

Kérdések és válaszok a biogeN (mIKRo-CELL) felhasználásával kapcsolatban

2022. július 29. 11:33

Elkezdődtek az aratások, így az eddig hozzánk érkezett kérdésekből válogattunk, és nyilvános válaszokkal igyekszünk további termelőknek is segíteni.

Eljött a szemléletváltás ideje...

2020. szeptember 16. 05:30

Vajon ki számol utána, de a hazánkban több mint egymillió hektáron termesztett kukorica betakarítását követően akár 12-14 tonna növényi maradvány is visszamarad a területen?

Szárbontás és talajoltás Natur Technológiával – tegye meg az első lépést!

2023. szeptember 11. 06:40

A Natur Agro Technológia szárbontásra, talajkezelésre és célzott állománykezelésre épül. Jön a tarlóbontás és a talajkezelések ideje!