Agrárgazdaság

Ukrajna 35 százalékkal kevesebb gabonát exportált Konstancán át

Agrofórum Online

Az Ukrajnából a romániai Konstancán keresztül exportált gabona mennyisége 35,1 százalékkal 2,16 millió tonnára esett vissza az első negyedévben, közölte a kikötői hatóság a Reuters hírügynökséggel.

Konstanca a 2022. februári orosz invázió óta Kijev legnagyobb alternatív exportútvonala lett, ezért szokatlan a változás. A kikötői hatóság nem adott azonnali magyarázatot a világ egyik legnagyobb gabonaexportőrének számító Ukrajna szállítási mennyiségének csökkenésére. Közben a romániai fekete-tengeri kikötőn keresztül összességében nőtt a gabonaexport, közel 28 százalékkal.

Az orosz támadások miatt csökkenhetett a kivitel

A gabona közúton, vasúton és a Dunán, uszályon érkezik Romániába. Februárban Adina Valean európai közlekedési biztos a Reuters hírügynökségnek azt mondta, hogy az Európai Unió által finanszírozott vasúti beruházások következtében megnőtt az ukrán közúti és vasúti export.

Az ukrán mezőgazdasági minisztérium azonban ebben a hónapban közölte, hogy a gabonaexport 5,2 millió tonnára esett vissza márciusban. Az UCAB ukrán mezőgazdasági vállalkozások szövetsége ezt a hanyatlást a Dél-Ukrajnát támadó orosz erőkkel hozta összefüggésbe.

Megugrott a teljes export

A konstancai kikötői adatok, amelyek nem tartalmazzák a kisebb román dunai kikötőkön keresztül szállított mennyiségeket, valamint a dél-európai államokba irányuló vasúti és közúti exportot, azt mutatták, hogy márciusban 830 ezer tonna ukrán gabona hagyta el a kikötőt.

A konstancai gabonaexport összességében azonban 27,7 százalékkal 8,42 millió tonnára nőtt az egy évvel korábbihoz képest.

Románia az EU egyik legnagyobb gabonaexportőre. Konstanca más országokból származó gabonát is kezel, amelyek Románia tengerparttal nem rendelkező szomszédaitól érkeznek, például Szerbiából, Magyarországról, Moldovából és Ausztriából.

Rekordév volt 2023 Konstancában

A Konstancából exportált gabona mennyisége 2023-ban érte el a csúcsát az Ukrajnából érkező szállítások megugrásának és a folyamatban lévő uniós finanszírozású infrastrukturális projekteknek köszönhetően – számolt be a nemzetközi mezőgazdasági szaksajtó a brit Thomson Reuters hírügynökségre hivatkozva.

A kikötő tavaly 36 millió tonna gabonát szállított ki, 50 százalékkal többet, mint az előző évben, és az ukrán gabona a teljes mennyiség 40 százalékát tette ki.

Fotó: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Óriási katasztrófa lesz, ha összekötik a Dunát és a Tiszát a félsivatagos Homokhátságon

2025. november 7. 13:10

Két évtizede nyilvánították félsivatagos övezetté a Homokhátságot, amelyet a politikusok folyton a Duna–Tisza-csatornával akarnak megmenteni.

Kína valami hatalmas építésébe fogott, a NASA műholdképe leplezte le

2025. november 2. 09:10

Az ázsiai szuperhatalom megint nagyot álmodott, és megpróbál csodát tenni egy mezőgazdasági szempontból értéktelen területen.

40 milliós támogatást kapnának a fiatal gazdák, de máris óriási a felzúdulás

2025. október 31. 13:10

A fiatal gazdákat akarja helyzetbe hozni az Európai Unió az új Közös Agrárpolitika (KAP) révén, de ezt a „régi motorosok” nem nézik jó szemmel.

Putyin elnök kiadta a kemény parancsot, de ebbe beleroppan az orosz mezőgazdaság

2025. október 29. 16:10

Hogyan hat az évek óta tartó háború az orosz mezőgazdaságra? A szektor nem olyan rendíthetetlen, amilyennek mutatni akarják.

Az ukrán gabonaexport elérte a 46 millió tonnát

2022. május 6. 08:34

Ukrajna 6 millió tonna gabonát exportált egy hónappal azelőtt, miután Oroszország megtámadta az országot.

Ukrán gabonával akarnak afrikai támogatókat szerezni a háborúhoz

2024. augusztus 8. 16:10

Dmitro Kuleba az elmúlt két évben negyedik afrikai diplomáciai körútján augusztusban Malawiba, Zambiába és Mauritiusra látogat.

Tovább romlott a francia búza termésbesorolása

2022. június 13. 06:36

A piaci becslések a francia búza termését 33-34 millió tonnára prognosztizálják, szemben a tavalyi 35,5 millió körülivel.

Az ENSZ azon dolgozik, hogy garanciákat nyújtson Oroszországnak

2023. szeptember 8. 13:10

Az orosz külügyminisztérium szerdán "újabb adag ígéretnek" nevezve utasította el az ENSZ-terveket a fekete-tengeri megállapodás újjáélesztéséről.