Kevés finomabb lekvár van a házi eperlekvárnál, pláne, ha tartósítószer-mentesen készítjük el.
A mi családi receptünk generációról generációra öröklődik, és aki eddig megkóstolta, csak ennyit mondott: adjatok egy leveses kanalat! Majd kóstolgatás címszó alatt egy ültő helyében felfalta az egészet.
Hogy gyorsan elkészíthető-e ez a recept? Nem. Szóval, aki megszokta, hogy dzsemfixet használva pikk-pakk túl van a befőzésen, annak nem való, mivel
ez a lekvár 4 nap alatt készül el.
Cserébe valami egészen isteni lesz! Tartósítószer-mentes, sűrű és a pici szamócaszemek egészben maradnak benne. Nem csak ízében, de látványában is egyedülálló ez a lekvár, amihez foghatót a boltokban sem igazán találhatunk.
Mi minden évben nagyon sokféle lekvárt főzünk be a férjemmel: szilvát, meggyet, cseresznyét, őszibarackot, sárgabarackot, de toronymagasan az eper a gyerekek kedvence.
Sajnos az elmúlt évben sokszor kellett kihagynunk a befőzést, mert a bolti eper kőkemény volt és zöldes-rózsaszín, a piacon árultak meg ugyan szépek voltak (bár már-már abnormálisan óriásiak), de olyan drágán árulták őket, hogy annyiért nem érte meg befőzni.
Amikor azonban kifogunk egy-egy jó szezont, alaposan bevásárolunk – jellemzően apró szemű szamócából, mert ennél a lekvárnál az a cél, hogy a pici szemek végig egyben maradjanak, csak megpuhuljanak és finoman átjárja őket az édes íz.
A recept az apai nagymamámtól származik, ő is az édesanyjától tanulta és így tovább. Kiemelten fontos, hogy a befőttes üvegeink nagyon tiszták legyenek. Ma már ezt egy mosogatógép is elintézi, de az én anyukám mindig egy nagy fazék vízbe tette az üvegeket és a fedeleket, majd kifőzte őket, hogy biztosan csíramentesek legyenek, aztán patikai alkohollal/fehér rummal átöblítette a fedelek belsejét, végül mindent tiszta konyharuhákra tett.
No, de most lássuk a századfordulós receptet!
Eperlekvár
Hozzávalók:
1 kg eper, 30-40 dkg cukor, patikában kapható gézlapok
Az üvegek fertőtlenítéséhez: fehér rum
Elkészítés:
- Az üvegeket kimossuk, esetleg kifőzzük, hogy nagyon tiszta legyen mind, a kupakokat is beleértve. Fehér rummal mindet átöblítjük (kb. fél decit öntünk az elsőbe, és onnan átöntjük a másodikba, aztán a harmadikba stb., és ugyanígy a kupakokba), majd mindet egymás mellé sorakoztatjuk.
- Az epret megtisztítjuk, és legalább háromszor átmossuk. Kilónként 40 dkg cukorral dolgozzunk.
- Az epret a lekvárfőző fazékba tesszük, rászórjuk a cukrot, és lefedjük 1 réteg gézlappal, majd szorosan rákötözzük a gézlap széleit. Állni hagyjuk 24 órát. Nem kevergetjük!
- Másnap levesszük a gézt, és 20 percig takaréklángon főzzük a lekvárt. Nagy habja lesz, de nem kell leszedni, majd magától eltűnik. Óvatosan keverjük az epret, ne törjenek össze a gyümölcsök! Ha kész vagyunk, kicsit hűlni hagyjuk, majd ismét rákötjük a gézlapot, és másnapig hűvös helyen állni hagyjuk.
- A harmadik napon ismét levesszük a gézt, 20 percig főzzük a lekvárt, majd visszatesszük a gézt, és pihentetjük a következő napig.
- A negyedik nap ismét 20 perc főzés jön (ekkorra már nem lesz hab a lekváron, viszont szép, sűrű leve lesz), majd a forró lekvárt az üvegekbe kanalazzuk. Minden üveget néhány percre fejtetőre állítunk, majd vissza a talpára, és mehet a száraz dunsztba (plédekkel teli lavórba), illetve másnap a hűvös kamrába.
Gyermekkoromban akkor lehetett kinyitni a kamrában szunnyadó eperlekvárok közül az elsőt, amikor novemberben leesett az első hó.
Aznap mindig sok barátom járt „véletlenül” nálunk, tudták, hogy anyukám ilyenkor mindig kalácsot süt és előkerül a híres-nevezetes családi eperlekvár is… Éveken át ez ment. Hó is volt, eperlekvár és barátok is.
Aztán ahogy felnőttem és elköltöztem a szüleimtől, édesanyám mindig nevetve mesélte telefonon, hogy télen be-be térnek hozzájuk a barátaim, ha éppen arra járnak, és rém boldogok, hogy mindig van kalács meg eperlekvár a spájzban – még „hazavihetős” is.
Aztán nekem is gyerekeim születtek, ők is megkóstolták anyukám eperlekvárját és imádták… Egy nyáron azonban arra gondoltam, hogy modern (időt spóroló) nő leszek és igenis, dzsemfixes lekvárt főzök, úgysem veszi majd észre senki.
Az eredmény beszédes volt. A gyerekeim gyanakodva nézték az eléjük tett üveget. Azt kérdezték, miféle lekvár ez? Miért ilyen világos? Miért nem sűrű? És miért nem picik az eperszemek? Aztán megkóstolták és azt mondták, anya, bocs, tudjuk, hogy dolgoztál vele, de ez a lekvár valahogy nagyon el van rontva. Azóta újra a 4 naposat főzöm – éppúgy, ahogy megtanultam annak idején.