Növénytermesztés

Az agráróriás tovább nő: Brazília 35%-kal bővítheti termőterületét

Agrofórum Online

„Brazília számára nagy lehetőséget jelent, hogy mezőgazdasági termelését a leromlott legelők szántófölddé alakításával növelheti” – írják amerikai elemzők a farmdoc daily blogon.

Brazília már most is az egyik legjelentősebb szója-, kukorica- és gyapottermelő ország. A brazil mezőgazdasági minisztérium kutatóintézete szerint a túllegeltetett vagy elgazosodott legelők átalakításával több mint egyharmadával növelheti termőterületét. Az amerikai egyetemek közgazdászaiból álló csoport szerint Brazília a 70 millió hektárnyi termőterület potenciális bővítése mellett a termelést fokozhatná azáltal is, hogy nagyobb területen termeszt másodvetésű kukoricát.

70 millió hektárt lehetne bevetni

„Brazília számára nagy lehetőség, hogy mezőgazdasági termelését a leromlott legelőterületek szántófölddé alakításával növelheti – írták az amerikai elemzők a farmdoc daily blogon. – A mintegy 70 millió hektárnyi, átalakításra alkalmasnak minősített területével Brazília a jelenlegi termőterülethez képest 35 százalékkal növelhetné a teljes bevetett területét.”

Az átalakított földterületek tényleges nagysága az árucikkek árától, a nemzetközi piacoktól és a logisztikától függ. Az azonban biztos, hogy négy közép-nyugati államban, amelyek vezető kukorica- és szójatermelők, 45 millió hektár „leromlott” legelő van. „Mato Grossóban, Brazília legnagyobb mezőgazdasági államában a 2023/2024-es szezonhoz képest 25%-kal nőhetne a bevetett terület a leromlott legelők szántófölddé alakításával” – mondták az amerikai elemzők.

Brazíliában a leromlott legelőterület olyan földterületet jelent, amely túllegelt, gyomokkal benőtt, kártevők elleni védekezésre szorul, és műtrágyára van szükség a fűborítás helyreállításához. A kifejezés nem a talaj termőképességét jellemzi.

„Brazília tovább növelheti a jelenleg megművelt területét a másodvetésű kukoricával (az úgynevezett safrinhával). Ezt közvetlenül a szója betakarítása után, minden év január–februárjában vetik el” – mondták az elemzők. Jelenleg a másodvetésű kukoricát a szójaföldek mintegy 40%-án termesztik.

2013-ban Brazília, megelőzve az Egyesült Államokat, a világ első számú szójaexportőre lett, és már kukoricaexportőrként is megközelíti Amerika teljesítményét.

A leggyorsabb ütemben nő a művelt terület

„A bőséges föld- és vízkészletekkel rendelkező Brazíliának még mindig sok olyan műveletlen földterülete van, amely potenciálisan alkalmas a jövőbeli mezőgazdasági termelésre” – mondták az Egyesült Államok földművelésügyi minisztériumának (USDA) közgazdászai 2022-ben. Az előrejelzések szerint Brazília 2031-ig további 20 millió hektáron végezne növénytermesztést. Ez lenne az egyik leggyorsabb ütemű termőterület-bővülés a világon. Brazília 2022-ben 63,5 millió hektár szántófölddel rendelkezett.

„Az üzemanyag- és műtrágyaköltségek növekedése, a hitel- és tárolási korlátok, a túlterhelt kikötői és szállítási rendszer, valamint a környezet megóvására irányuló nyomás kihívást jelentenek a brazil mezőgazdaság hosszú távú növekedése szempontjából” – közölték az USDA szakértői.

Forrás: https://www.agriculture.com/brazil-an-agricultural-giant-could-expand-cropland-by-35-say-analysts-8629993

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ekkor érkezhet az első hó, meglepően közel állunk hozzá

2025. november 5. 13:10

Lesz-e kemény tél és havazás, hótakaró, ami megvédi az őszi vetéseket? A válasz ma még bizonytalan, de a meteorológusok jósolni már tudnak.

Verjük ki a fejünkből az áprilisi kukoricavetést? Izgalmas kísérlet hozott megdöbbentő eredményt

2025. november 4. 09:10

Az idei év is megmutatta, micsoda lutri a kukoricatermesztés – nemcsak Magyarországon, de globálisan is. A gazdák máris drasztikus váltáson törik a fejüket.

Rejtélyes módon fejlődött harsány zöld kukorica a csontszáraz talajban, de van vele egy óriási bökkenő

2025. november 1. 13:10

Lehet csapadék és öntözés nélkül kukoricát termeszteni? A válasz nem lehet egyértelműen tagadó, amint azt egy különös eset is mutatja.

Nincs annál rosszabb ötlet, mint sós vízzel öntözni – kipróbálták, ez történt a növényekkel

2025. október 30. 09:10

Ha van elég víz a Földön, miért szomjaznak egyre többet a kultúrnövényeink? A sós víz öntözésben való felhasználási lehetőségeit kutatták, érdekes következtetésekre jutva.

A kőolaj drágulása húzta magával a kukorica árát

2023. október 20. 10:10

Chicagóban a búza 2,4 százalékkal, a kukorica 2,7 százalékkal, a szójabab pedig 0,5 százalékkal drágult, a repce 1 százalékos árcsökkenése kivételt jelentett. Európában a malmi búza, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, a kukorica kurzusa stagnált.

Újra pluszban a búza

2020. április 6. 06:46

Egy tonna búzáért 202,27 dollárnyit adtak, ami 1,9 százalékos növekedést jelent, de korábban 204,43 dolláron is kötöttek üzletet.

Jó egyhetes csúcson a kukorica és a szójabab

2021. július 15. 06:34

Chicagóban a búza 3,3 százalékkal, a kukorica 3,4 százalékkal, a szójabab 2,4 százalékkal, a repce pedig 2,9 százalékkal drágult.

Két százalékkal drágult a malmi búza Párizsban

2021. február 16. 06:10

Párizsban egy tonna malmi búzáért 228,5 eurót adtak márciusra, ami 4,75 eurós tonnánkénti pluszt jelentett.