Növényvédelem

Támadásban a sárgarozsda

Agrofórum Online

A hazai búzatermesztésben a betegségek elleni hatékony védekezés szinte minden évben nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a gazdálkodás kellő termést tudjon realizálni, és ezáltal értékelhető jövedelemre tehessenek szert a gazdák. Sajnos a búzának is eléggé sok kórokozója van, amelyek közül néhány akár a termés döntő hányadát is képes megsemmisíteni. Ezen kórokozók egyike a sárgarozsda (Puccinia striiformis), amely mind 10 éve, mind pedig az elmúlt esztendő során látványos kártétellel és járványos mértékű felszaporodással jelentkezett.

Amit a kórokozóról tudni érdemes

A sárgarozsda hazánkban egészen 2014-ig jól ismert kórokozó volt ugyan, de csak alkalmanként jelentkezett, áttelelésére korábban sohasem került sor. Ugyanakkor az első, durva járvánnyal kísért fellépését 2014-ben döntően annak köszönhette a kórokozó, hogy sikeresen és kellően nagy populációval át tudott telelni. Ez lehetővé tette számára, hogy a korábbi megjelenéseitől eltérően sokkal több generációt nevelhessen fel a tenyészidőszak során.

A sárgarozsda a fogékony búzafajokon – azokat már az ősz folyamán megfertőzve – uredo micélium és szórványosan képződő uredospórák alakjában telel át. A jelenlétét viszont rendkívül nehéz észlelni, felderíteni. Általában csak egy diffúz szélű sárga folt, amelyből a tél és a kora tavasz folyamán ezerszámra lehet találni minden búzatáblában. Sporulálni a kórokozó ilyenkor alig hajlandó, de ha mégis megteszi, akkor csak a levélnek a talaj felé eső felületén teszi. Függetlenül attól, hogy az adott felület a levél színe, vagy a fonáka.

Sárgarozsda tipikus kezdeti, foltszerű megjelenése Mv Nádor fajtán
Tipikus kezdeti, foltszerű megjelenés Mv Nádor fajtán

A kórokozó ekkor még nem terjed. A téli hideget meglepően jól viseli, mivel 2017 januárjában a hótakaró nélküli -22 oC-os fagyokat is gond nélkül átvészelte. A tavasz folyamán meglehetősen sokáig ez a foltszerű levéltünet a jellemző erre a fajra. Ekkor már beindul ugyan az uredospórák tömeges termelése, de az időjárás általában még kedvezőtlen a nagyobb arányú terjedéshez.

A hőmérséklet melegedésével általában április vége felé a foltszerű telepeken eleinte szegletes kontúrok tűnnek fel, majd pár napon belül megjelenik a sárgarozsda „névadó” tünete, amely alapvetően a csíkos pusztula sorokkal jellemezhető. A kórokozó így május során a hőmérséklettől és a páratartalomtól függően néhány nemzedéket rendkívül gyorsan kinevel és hatalmas sebességgel terjed.

A klasszikus, csíkos levéltünetek a kórokozó intenzív terjedési időszakára jellemzők
A klasszikus, csíkos levéltünetek a kórokozó intenzív terjedési időszakára jellemzők

Nyilvánvalóan ez a fertőzési láncolat nem folytatódhat a végtelenségig. Általában június elején megjelennek a kórokozó fekete színű teleutospórás telepei, amelyek a felszaporodás végét jelzik. A teleutospórák számára a búza már nem gazdanövény. Ráadásul ki sem tudnak szabadulni, mivel a levél epidermisze alatt találhatók.

Az idei helyzet

A sárgarozsda az idei évet a szokásosnál is jóval kisebb inokulum mennyiséggel kezdte meg. Bár az elmúlt év tavaszán is már alig lehetett áttelelt sárgarozsda-gócot lelni, de az idei évben az áttelelt kórokozópopuláció a korábbi évek töredékére esett vissza. A márciusi-áprilisi aszályos és kora nyári hőmérsékletekkel jellemezhető időjárás sem nagyon volt a kórokozó segítségére. Ennek következtében a sárgarozsda csak napjainkra érte el azt a fertőzőanyag-mennyiséget, amely már országos szinten is biztosíthatja a kórokozó valamilyen szintű megjelenését az őszi búza és tritikálé állományaiban.

A mostani fertőzések ilyen kis áttelelt gócból indultak ki
A mostani fertőzések ilyen kis áttelelt gócból indultak ki

Szerencsére az őszi búza állományainak fejlettsége – részben a rendkívüli időjárásnak köszönhetően – annyira előrehaladott, hogy a sárgarozsda várható fertőzése idén egybeesik a búza kikalászolásával és virágzásával. Ilyenkor még a leginkább extenzív termelést folytató gazdálkodók is alkalmaznak fungicides növényvédelmet, mégpedig a kalászfuzáriózis ellen.

A búzaállományok idén a szokásosnál is jóval gyorsabban haladtak át a „kalász hasban” és a kikalászolás fenofázisain és kezdtek el néhol már virágozni. Mivel nemrég csapadék is hullott, a hajnali harmat pedig sok helyen rendkívül dús és sokáig megmarad, így a fuzáriózis tekintetében védekezési szükséghelyzet alakult ki. Ez annyiból szerencsés, hogy a fuzáriózis ellen alkalmazott fungicides kezelések, még ha preventívek is a sárgarozsda szempontjából, de kiváló védelmet biztosítanak a sárgarozsda és egyéb levélbetegségek ellen is.

Bár a korábbi csapadékhullás lemosta az uredospórák többségét, de a kórokozó folyamatosan újratermeli a fertőző anyagot
Bár a korábbi csapadékhullás lemosta az uredospórák többségét, de a kórokozó folyamatosan újratermeli a fertőző anyagot

A sárgarozsda hatalmas károkra képes kórokozó. A 2014. évi járvány óta tudjuk, hogy a termés akár háromnegyedét is elviheti. Ugyanakkor nem egy „kemény” kórokozó. Ezáltal azok a fungicidek, amelyek kellően nagy hatékonyságot mutatnak a jóval nehezebben visszaszorítható Fusarium fajok ellen, bizonyos, hogy kiváló eredményt mutatnak a sárgarozsda ellen.

Igaz ugyan, hogy a fuzáriózis esetében a kalászok jelentik a permetezés célfelületét, de a kalászvédelem egyúttal lombvédelem is és a kalászt el nem talált permetlécseppek a felső levélszintek védelmét kiválóan el tudják látni. Ha napjainkban a már kikalászolt búza- és tritikáléállományok megkapják a fuzáriózis elleni kezelést, akkor a sárgarozsdával ez évben több problémánk már nem lesz.

Hertelendy Péter
Her – Ba Kft.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Veszélyes raktári kártevők: a zsizsikek

2024. december 16. 07:10

A zsizsikek alapvetően a szemes termények károsítói, a fő kártételt a lárvák okozzák, amelyek a szemek belsejében élnek és táplálkoznak.

A napraforgó olajtartalmát befolyásoló poloskafajok jelentősége

2024. december 10. 16:10

Számos poloskafaj jelenléte kíséri végig a napraforgó szikleveles állapotától egészen a kaszatérésig a növény fejlődését.

Vetőmagvédelem a kezdetektől – Interjú Monika Joss-sal, Corteva Agriscience

2024. december 9. 12:40

A gazdálkodó számára kiemelkedően fontos, hogy a csírázás és a kezdet fejlődési fázisában megvédje a növényt a kedvezőtlen hatásoktól.

Visszatekintő: megjelent a parlagfű-olajosbogár Magyarországon! Áldás vagy átok a napraforgó-termesztésben?

2024. december 9. 09:40

Az országos szántóföldi gyomfelvételezések a kapás kultúrákban a parlagfüvet jelölik meg hazánk legelterjedtebb, legtöbb gondot okozó gyomnövényeként.

Hároméves mélyponton is járt a kukorica ára

2023. szeptember 20. 09:10

A kukorica fellendült a három egymás utáni kereskedési napon látott csökkenés után, de nehezen tudta leküzdeni a globális kínálat túlterheltségét.

Kihátráltak a kereskedők és bezuhant a búza ára

2024. szeptember 17. 07:10

Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, a repce viszont drágult.

Óriási csalódást okozott a repce Győr-Moson-Sopronban, a szója lehet ennek a nyertese

2024. július 9. 07:40

A Kisalföldön előreláthatólag július végén fejeződik be a kenyérgabona aratása.

A vártnál több búzát takaríthatnak be az oroszok

2023. április 19. 06:10

A kukorica határidős jegyzései többnyire az ukrán kínálat kockázataitól függtek, a piac a vegyes időjárási előrejelzéseket is értékelte az Egyesült Államok vetései kapcsán.