Terményárak

Július óta nem drágult ennyit a búza egy nap alatt

Agrofórum Online

Drámai áremelkedéseket lehetett látni a hétfői kereskedési napon a terménypiacokon, mivel a fagyok rontják az orosz termést.

Chicagóban a búza 5,7 százalékkal, a kukorica 1,6 százalékkal, a szójabab pedig 1,5 százalékkal drágult, a repce közben 0,7 százalékkal került kevesebbe, mint előző nap. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.

A fekete-tengeri térségben a termésveszteség miatti aggodalmak hat százalékkal drágították meg a chicagói búza határidős jegyzésárát hétfőn, ez a legnagyobb egynapos raliban azóta, hogy Oroszország tavaly júliusban megtámadta az ukrán kikötőket és gabonainfrastruktúrát. A szójabab és a kukorica határidős kurzusa is követte a trendet.

Fagyra figyeltek

A kereskedők elsősorban Oroszországra és Ukrajnára koncentráltak, a nagy gabonabeszállítókra, ahol a gazdaságok megszenvedték a fagyokat.

A kereskedés befejezése után az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma 1 százalékponttal csökkentette az ország őszi búza termésének jó és kiváló értékelését a múlt héthez képest. Az elemzők 1 pontos növekedést vártak.

18 dolláros megugrás

Oroszországban, a világ legnagyobb búzabeszállítójában júniusi szállításra a 12,5%-os fehérjetartalmú búza ára tonnánként 239 dollárra emelkedett a múlt héten az előző heti 221 dollárról – közölte az IKAR tanácsadó cég.

Az APK-Inform elemzője figyelmeztetett, hogy a súlyos fagyok Észak- és Kelet-Ukrajnában csökkenthetik a gabona- és olajos magvak betakarítását.

„A fekete-tengeri időjárás továbbra is kedvezőtlen” – mondta Don Roose, az iowai székhelyű US Commodities brókercég elnöke.

Brazíliai árvíz

A kereskedők szerint Brazília árvíz sújtotta Rio Grande do Sul állam terméskiesése miatti aggodalmak hozzájárultak a szójabab határidős jegyzésárának emelkedéséhez.

A túlzott esőzések és a heves áradások korlátozták a rakományok mozgását Rio Grande kikötőjében, amely az ország negyedik legnagyobb szójababexportját bonyolítja le. A Bunge szójafeldolgozó azt közölte, hogy fokozatosan folytatja majd működését Rio Grande városában.

„A logisztikai zavarok súlyosak voltak, és a sérült infrastruktúra helyreállítása akár egy évig is eltarthat” – közölte az S&P Global Market Intelligence.

Várakozások felett

Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) szerint az Egyesült Államokban a szójabab ültetése 52%-ban fejeződött be, ami meghaladja az ötéves átlag 49%-át, a kukoricavetés pedig 70%-ban fejeződött be, szemben az átlagos 71%-kal. Mindkettő felülmúlta az elemzői várakozásokat, mivel a gazdálkodók a múlt héten előre hozták a vetést a korábbi esőzések miatt.

Európa is alaposan drágult

Európában a malmi búza 9,75 eurós plusz után 256,5 euróba, a kukorica 10,75 eurós áremelkedést követően 224,25 euróba, a repce 6,25 eurós megugrás hatására 485 euróba, a takarmánybúza pedig 6,25 angol fontos plusz után 200,25 angol fontba került tonnánként a következő határidőre.

(Kép: Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Alacsony forgalom mellett lett olcsóbb a búza

2025. november 9. 16:10

Vegyes irányban mozogtak a terményárak: míg Chicagóban a búza és a kukorica gyengült, Európában a kukorica drágult a héten.

Kína újra vásárol amerikai terményeket

2025. november 1. 11:10

Kína újra vásárol amerikai szóját, de a kukorica és búza kimaradt a megállapodásból – ez befolyásolja az árak alakulását.

Megint Trump-hatás a terménypiacokon

2025. október 27. 14:10

Trump újabb politikai húzása megmozgatta a terménypiacokat: az amerikai gabonák erősödtek, míg Európában vegyes volt a kép.

A kukorica és a szójabab ára is emelkedett az amerikai bizonytalanságok miatt

2025. október 19. 11:10

A lassú eladások és a hozamkérdések hajtották felfelé az amerikai gabonapiacot, miközben Európában a búza gyengült, a repce viszont drágult.

Az erős rubel miatt maradtak stabilak az orosz exportárak

2021. június 9. 05:33

A fekete-tengeri kikötőkből származó 12,5 százalékos fehérjetartalmú új termésű orosz búza és a július végi utánpótlás ára a múlt hét végén tonnánként 256 dollár volt.

Áremelkedéssel zárta a hetet a kukorica

2023. szeptember 2. 16:10

Chicagóban a búza 4,2 százalékkal, a szójabab 1,4 százalékkal, a repce pedig 0,3 százalékkal lett olcsóbb öt nap alatt.

Hazavágta a terményárakat a dollár drágulása

2024. február 3. 07:10

Ismét ellentétesen mozogtak az árak a terménypiacokon Amerikában és Európában.

Csak a malmi búza drágult Európában

2020. május 26. 08:03

nkább pesszimista volt a hangulat a párizsi gabonatőzsdén. Egyetlen termék ára emelkedett, ez a malmi búza volt. Chicagóban nem nyitott ki a parkett az Emlékezet napja miatt.