Növénytermesztés

A búzatáblák nagy részét elverte a jég

Agrofórum Online

A Gabonatermesztők Országos Szövetsége összességében közepes évre számít, rekordtermés nem várható. Bár a legtöbben már az idei termény betakarítását várják, még a tavalyi gabona jó része sem kelt el: az export január–februárban ugyan jelentősen megnőtt, de még így is jókora mennyiség vár eladásra - írja a Magyar Idők.

Alaposan meglódult a gabonafélék kivitele az év első hónapjaiban. Az Agrárgazdasági Kutatóintézet exportstatisztikája szerint a gabonafélékből 21 százalékkal többet szállítottak külföldre hazánkból januárban és februárban, mint egy évvel korábban. A teljes mennyiség eléri az 1,2 millió tonnát. Az export 46 százalékát a búza, 45 százalékát pedig a kukorica adta. A legnagyobb bővülést a búzakivitelben mérték, a terményből 558 ezer tonnát adtak el a külpiacokon az év első két hónapjában, ez csaknem 80 százalékos emelkedést jelent. A kukoricaexport 14 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. Bár az év elején itthon és a világpiacon is emelkedtek a felvásárlási árak, a kukorica így is 5, a búza 12 százalékkal kelt el olcsóbban, mint egy évvel korábban.

Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke lapunknak elmondta: az év eleji bővülés elsősorban a Duna magas vízállásának köszönhető. A hajózhatósággal a gabonaszállítmányok is megindulhattak, alacsony vízállás mellett ugyanis csak vasúton vagy a közutakon hagyhatja el a gabona az országot. A szakember szerint összességé­ben még így is kevés gabonát exportált az ország. Várakozásai szerint a napokban ismét elindulhatnak a szállítmányok, hiszen a Duna ismét hajózható. Az export jó részét a nagy, multinacionális cégek bonyolítják, amelyek a termény jó részét már korábban felvásárolták a termelőktől. A gazdák egy része tehát mára túladott a búzán, azonban vannak, akik a magasabb árak reményében még most is tartják a készletüket.

A búza minőségétől függően jelenleg tonnánként 42-46 ezer forint között mozognak az árak. Ez a szint azonban már a hajóra felrakott búzára vonatkozik, azok, akik messzebb laknak a Dunától, 2-3 forinttal kevesebbet kaphatnak az áruért. – Egy-két forint is nagyon sokat számít a termelőknek. Aki figyeli a piacot, annak nagyon fontos, hogy a lehető legjobb pozícióban szabaduljon meg a terménytől – emelte ki.

Bár a szakemberek világszerte kiváló termést várnak, ami tovább csökkentheti az árakat, Vancsura József szerint egyelőre nem érdemes becslésekbe bocsátkozni. Nagyobb áremelkedésre azonban a GOSZ elnöke sem számít. – A mostani szint nagyon alacsony, a gazdák fele veszteség mellett termeli a búzát, amit a magasabb áron értékesíthető repcével és napraforgóval kompenzálnak. Baj akkor lesz – hívta fel a figyelmet az elnök –, ha a repce ára is csökkenni kezd, a jelenlegi folyamatok sajnos ebbe az irányba mutatnak, illetve ha a napraforgó sem éri el a 100 ezer forintos tonnánkénti árat. Bár ma 43 ezer forintos tonnánkénti áron leköthetnék az idei termést a gazdák, egyelőre nem sokan mernek előszerződni, hiszen az aratás még messze van. – Ugyan ma valóban nagyon szépen fejlődnek a növények, a talajban nagyfokú vízhiány van. Ha a mostani esős időszak után száraz periódus következik, aszálykárok is előfordulhatnak – jegyezte meg. Az idén közepes termést várnak a termelők, rekordokra nem számít a GOSZ.

A napokban tapasztalt viharok és jégverés hatásairól annyit mondott, a búzatáblákban lokális szinten jelentős károk keletkeztek, ahol a szárakat letörte a jég, termést már nem várhatnak a gazdák. Országos szinten azonban nem kell kieséstől tartani, a jégkárt szenvedett gazdálkodók pedig számíthatnak a biztosítóktól és a kárenyhítési alapból származó juttatásra. A nemrég elvetett kukoricában még nem tett akkora kárt az ítéletidő, a termésre nem lesz kihatással a napokban tapasztalt viharos időjárás.

(Magyar Idők)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egzotikus növények Magyarországon: melyekkel érdemes valóban próbálkozni?

2026. szeptember 21. 07:10

Egyre több különleges növény termeszthető nálunk is, de a fagytűrés önmagában még nem tesz gazdaságossá egy új kultúrát.

Vittek egy kis csavart a búzatáblákba, alaposan megnőtt a profitjuk

2026. szeptember 20. 13:10

Vajon a környezet, a biológiai sokféleség védelme negatívan hat a mezőgazdasági termelésből származó haszonra? Egy kutatás meglepő eredményeket hozott.

Soha nem látott gép bukkant fel a földeken, új megoldást hoz az öntözésbe

2026. szeptember 14. 13:10

Kevesebb figyelmet igényel a kezelőtől, mégis precízebb munkavégzésre képes a világ első önműködő öntözőgépe, amely hamarosan piacra is kerül.

Varázslatos anyagot szórtak a földekre, megugrott a hozam és javult a vízmegtartás

2026. szeptember 14. 09:10

Csökkenthető az import műtrágyától való függés úgy, hogy közben a növényeink fejlődését ugrásszerűen javítani tudjuk? Ausztrál kutatók megtalálták a „csodaszert”.

Tizennégy hónapos csúcson a kukorica ára

2020. október 16. 08:17

A kínai kukorica határidős piac szerdán hatéves csúcsra emelkedett, ezzel reményt keltve a kereskedőkben azzal kapcsolatban, hogy az ázsiai ország megújítja az amerikai kukorica beszerzéseit.

Pünkösd hava

2018. május 9. 13:58

Éppen tizenkét éve, hogy Pünkösd haváról írtam. Így utólag átolvasva, mintha mit sem változott volna a világ, pedig mennyit fejlődtünk. Az értékrendünk is?

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: a csapadékos idő kedvez a betegségek terjedésének

2023. május 16. 11:35

A felázott talaj kedvez a napraforgó és a kukorica gyors növekedésének, így elmúlt a keléskori kártevők támadásának a veszélye.

Készletnövekedésre számítanak a kereskedők

2023. május 12. 07:36

A gabonákra és az olajos magvakra nyomást gyakorolt az alacsony szintű exportkereslet és a kedvező közép-nyugati időjárás az Egyesült Államokban.