27℃ 14℃
június 21. Alajos, Leila
Terményárak

Csökken a búza ára az orosz betakarítási kilátások javulásával

Agrofórum Online

Amerikában kiegyenlített kereskedést, Európában viszont vásárlói fölényt lehetett látni a keddi kereskedési napon a terménypiacokon.

Chicagóban a búza 1,4 százalékkal, a repce pedig 1,3 százalékkal került kevesebbe, mint előző nap, a kukorica viszont 0,2 százalékkal, a szójabab pedig 0,3 százalékkal drágult. Európában a malmi búza olcsóbb lett, ám a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.

Elemzők szerint azért volt egész nap mínuszban a búza kurzusa, mert az őszi búza korai betakarítása Oroszországban az eredetileg vártnál nagyobb mennyiségű termést mutat. Az amerikai határidős búzapiacok nem tudták fenntartani a többnapos rallyt, a legaktívabb kontraktusban május vége óta nem lehetett látni két egymást követő kereskedési napon pozitív zárást. Közben pedig több mint 15%-ot esett az árszint.

„Kicsit túl sokat emelkedett a kurzus hétfőn, így kedden bezsebelték a profitot a kereskedők” – mondta Karl Setzer, a Consus Ag Consulting munkatársa.

A nemzetközi porond

A szójabab kereskedése pluszt hozott, amikor az elemzők azon elemezték, hogy a Kínára kivetett új vámok hogyan befolyásolhatják a szójabab ellátási láncát – és ez milyen előnyökkel járhat az Egyesült Államok szójababexportjában.

Indonézia azt tervezi, hogy akár 200%-os importvámot is kivetne számos kínai árura, hogy leküzdje a piacain a kínai termékek áradatát. „Ez magában foglalhatja a kínai pálmaolaj-importra kivetett vámokat” – áll az ADM Investor Services közleményében.

A cég hozzáteszi, hogy Kína is érdekelt lehet több amerikai szójabab vásárlásában, attól tartva, hogy Donald Trump potenciális elnöksége feléleszti, sőt meg is duplázhatja az első ciklusa alatt dúló kereskedelmi háborút.

1988 óta

Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) múlt pénteki területi és negyedéves termésjelentései továbbra is a kereskedők és elemzők látóterében van. Az elmúlt két kereskedési nap során az események nagy része azon a meggyőződésen alapult, hogy a vártnál nagyobb kukoricaterület azt jelenti, hogy a termelés valószínűleg jobb lesz a vártnál.

Közben a várható kukoricatermés 36,5 százalékának megfelelő mennyiséget raktároznak az országban, ez a legnagyobb mennyiség 1988 óta.

Olcsóbb malmi búza

Európában a malmi búza 3,25 eurós mínusz után 227 euróba, a kukorica 1,75 eurós áremelkedést követően 212 euróba, a repce 5,25 eurós megugrás hatására 492,75 euróba, a takarmánybúza pedig 0,2 angol fontos plusz után 170,65 angol fontba került tonnánként a következő határidőre.

(Kép: Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hat százalékkal drágult a kukorica Európában

2025. június 21. 11:10

Amerikában vegyesen mozogtak, míg Európában inkább emelkedtek a főbb terményárak ezen a héten.

Alaposan megmozgatta a piacot a bioüzemanyag-bekeverési javaslat

2025. június 14. 11:10

Amerikában inkább emelkedtek, míg Európában csökkentek a főbb terményárak ezen a héten. A gabona határidős ára megugrott pénteken.

A búza ára emelkedett, miután Oroszország visszavágott Ukrajnának

2025. június 7. 11:10

A kukorica kivételével emelkedtek az árak a terménypiacokon ezen a héten. Chicagóban a búza 3,9 százalékkal, a szójabab 1,5 százalékkal, a repce pedig 0,1 százalékkal lett drágább, a kukorica kurzusa 0,3 százalékkal csökkent.

A szójabab rántotta magával a mélybe a többi terményt is

2025. május 31. 11:10

Európában a malmi búza 2,2 százalékkal, a kukorica 5,5 százalékkal, a repce 3,3 százalékkal, a takarmánybúza 0,7 százalékkal került kevesebbe.

Az export növekedése miatt drágult a kukorica és a szójabab

2020. október 21. 07:29

A kurzusok ismét zöldben álltak, azaz emelkedtek, elég magas szintekhez közelítenek az árak az egész világon, ugyanazok a globális problémák jelentkeznek a piacon a gyors amerikai betakarítás és a növekvő dél-amerikai csapadék ellenére.

Tavaszi növényvédelem kalászosokban

2020. február 26. 08:02

Ahogy tavaly, úgy 2020-ban is bevált növényvédő szereket, kipróbált növényvédelmi technológiákat ajánlunk a jövedelmező gabonatermesztéshez.

Egyre több búzát adnak el a gazdálkodók

2024. szeptember 25. 06:40

Európában a malmi búza olcsóbb lett, ám a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.

Drágult a búza a rossz kanadai adat hírére

2024. december 6. 07:10

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.