Agrárközélet

Ellenőrzések a Tisza-tónál: már rendesen kezet mosnak a vendéglátósok

Agrofórum Online / Nébih

Közel sem telt eseménytelenül június utolsó hete a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál (Nébih), ugyanis ez idő alatt a Tisza-tónál működő vendéglátóhelyeket ellenőrizték.

A nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés első célterületének tapasztalatai kedvezőek voltak, a higiénia és az élelmiszerek kezelése területén – az elmúlt évekhez képest – javuló tendenciát észleltek a felügyelők.

A vizsgálatok során mindössze 51 kg terméket vontak ki a forgalomból, és 2 esetben indítottak eljárást.

Emlékeztetőként: a tavalyi évben a hatóság az ellenőrzések alatt összesen közel 1300 kg jogsértő terméket vont ki a forgalomból. Az egy héten át tartó vizsgálatsorozat során az ellenőrzések több mint fele tárt fel akkor hibákat.

Nem mindig örömmel várt vendégek

Június 14-étől rendelte el dr. Nobilis Márton élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkár a nyári szezonális ellenőrzés-sorozatot, mely idén is egy-egy jelentősebb területre fordít kiemelt figyelmet.

Ezek közül június utolsó hetében a Tisza-tó közvetlen környezetében működő éttermeket látogatták meg a Nébih munkatársai. A vizsgálatok középpontjában – a tavalyi évhez hasonlóan – a vendéglátóhelyek higiéniai állapota, az alapanyagok nyomon követhetősége és megfelelősége, valamint azok kezelésének ellenőrzése állt.

Úgy tűnik, hogy gyakoribb a kézmosás

Az eredmények összességében pozitívok, és a tavalyi ellenőrzéshez képest javuló tendenciát mutatnak. Az ellenőrzött egységek nagyrészt megfeleltek a szigorú élelmiszer-higiéniai előírásoknak, csak kisebb hiányosságokat állapítottak meg a felügyelők.

Többek között míg a 2023-as év ellenőrzései során jellemző szabálytalanság volt a megfelelő kézmosási feltételek biztosításának hiánya, addig az idei évben már kevesebb hiba fordult elő ezzel kapcsolatban. A vizsgálatsorozat egészét nézve az élelmiszerek kezelésében is javulást tapasztaltak a szakemberek.

Akadt azért lejárt élelmiszer is

Ugyanakkor néhány egységben idén sem volt megfelelő a különböző megítélésű élelmiszerek tárolása, védelme, valamint akadt olyan vendéglátóhely, ahol hiányzott a rovarháló a nyílászárókról.

Az előző évhez képest az alapanyagok tekintetében is kevesebb szabálytalanságot találtak az ellenőrök, intézkedésre csupán kis mennyiségű, jellemzően lejárt fogyaszthatósági vagy minőségmegőrzési idejű élelmiszer esetében volt szükség.

A Nébih a Tisza-tónál folytatott ellenőrzések során 51 kg jogsértő terméket vont ki a forgalomból, valamint az egy hetes vizsgálatsorozat alatt 2 esetben indított – jelenleg is zajló – eljárást.

Augusztus: strandbüfék és street foodok

A nyári szezonális ellenőrzés-sorozat augusztus közepéig folytatódik: a kormány- és járási hivatalok, valamint a Nébih szakemberei vizsgálják a nyári táborokat, a fesztiválokat és a Balaton-környéki vendéglátóhelyeket.

A célterületek között szerepelnek a strandbüfék és a street foodokat árusító vendéglátók is. A hatóság kiemelt figyelmet fordít az egységek alkoholos italkínálatára, e termékekből laboratóriumi vizsgálatokat is végeznek.

Merőben más területeken is előirányozottak vizsgálatok: a grillsajtokat, növényvédő szereket, továbbá a macskák számára engedélyezett, külső élősködők elleni készítményeket ugyancsak górcső alá veszik.

Ezenfelül a szakemberek vizsgálják az őstermelők szabályszerű működését, továbbá olyan közkedvelt nyári termékeket is ellenőriznek, mint a görögdinnye. A nyári hőségben az élőállat-szállítmányokra is fokozottan figyelnek.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

A regionális élelmiszer-termelés környezetvédő és növeli a belföldi hozzáadott értéket

2023. január 11. 08:36

A regionális, helyi élelmiszertermelés nagymértékben csökkenti az élelmiszerek szállítási igényét és ezáltal a károsanyag-kibocsátást is. Emellett a helyben termesztés növeli a belföldi gazdaságban előállított hozzáadott értéket is - írja az osztrák VCÖ közlekedési környezetvédelmi szervezet honlapján kedden megjelent tanulmány.

Fontos a női termelők erősítése - a Trimble kampányt indít

2020. november 6. 04:36

A Trimble kampányt indít, hogy akár 100 000 dollárt adományozhasson a "(N)Ő táplálja a világot" programnak.

Tovább emelkedtek a világpiaci élelmiszerárak januárban

2020. február 6. 14:33

Januárban a szemes termények ára novemberhez képest 2,9 százalékkal (4,8 ponttal) 169,2 pontra, 2018 májusa óta legmagasabb szintre emelkedett.

Átfogó sócsökkentő programot indított a SPAR

2019. június 11. 13:03

A SPAR vizsgálja, hogy a húskészítményeken felül, az egyéb saját márkás termékkategóriáinál hol tudná a felhasznált só mennyiségét csökkenteni.