Egy új egyesült államokbeli tanulmány azonosította azokat a mintázatokat és okokat, melyek hatással vannak a kártevők megtelepedésére, valamint felismerésére.
Az eredmények szerint a civil lakosság által végzett tudatos megfigyelés és a bevonásuk ebbe a feladatba kritikus jelentőségű a mezőgazdaság és ökoszisztémáink kártevők elleni védelmében. Az eredmények segítségével fejleszthetők azok a módszerek, amelyek az új rovarkártevők korai felismerését és az ellenük való fellépést szolgálják.
Harc az invazív fajok ellen
A Journal of Environmental Management című folyóirat 2024. augusztusi számában közzétett eredmények felhasználhatók az új rovarkártevők korai felismerésére és a velük szemben alkalmazható módszerek fejlesztésére.
A nem őshonos fajok betelepedése világszerte jelentős ökológiai és gazdasági veszélyeket jelent, és a környezeti változások egyik mozgatórugója. Az újonnan megjelenő kártevők korai felismerése kulcsfontosságú az ellenük való fellépéshez és a környezetre gyakorolt hatásuk mérséklésében. Ám azt még senki sem vizsgálta átfogóan, hogy milyen szerepük lehet az egyes közösségek tagjainak és az adott területen lakóknak az inváziós fajok észlelésében.
„Eredményeink megmutatják azokat a területeket, ahol a legnagyobb a kockázata az új fajok behurcolásának, és ahol az ott élők – olyanok, mint ön vagy én – fontos szerepet játszottak az új kártevőfajok azonosításában” – mondta Rebecca Epanchin-Niell, a Marylandi Egyetem docense és a tanulmány vezető szerzője.
„Eredményeinknek köszönhetően sokkal költséghatékonyabb kártevő-megfigyelési programokat lehet szervezni. Például jobban megtervezhető a védekezési stratégia, ha tudjuk, hogy hol a legnagyobb a kockázat, és mely területeken észlelték már valamilyen mértékben a kártevőt.”
Epanchin-Niell és kollégái kártevők több mint 100, a közelmúltban észlelt megjelenését vizsgálták és 3000 egyesült államokbeli megye adatait elemezték. Megvizsgálták, hogy különböző lehetséges okok – például a népsűrűség, a kikötők közelsége, az éghajlati viszonyok és a mezőgazdasági tevékenység – hogyan hatnak a kártevők megtelepedésének és felismerésének valószínűségére.
Eredményeik azt mutatták, hogy a kártevők megtelepedésének valószínűsége nagyobb a sűrűbben lakott területeken és a kikötők közelében, ami jelzi, hogy hol kerülhetnek be a kártevők az országba és merre haladnak legkönnyebben. A megtelepedés valószínűsége a klimatikus adottságokkal is összefüggést mutatott, ugyanis a számukra kedvező éghajlaton nagyobb a túlélésük esélye.
A kutatócsoport ezután meghatározta a rovarkártevők Egyesült Államok kontinentális részére történő eljutásának valószínűségét, vizuálisan ábrázolva a magasabb kockázatú területeket.
A kártevők észlelésében a civil lakosság segítsége felbecsülhetetlen
A kutatás azt is feltárta, hogy a kártevőket nagyobb valószínűséggel észleli a lakosság a sűrűben lakott területeken, mivel minél több az ember, annál nagyobb a valószínűsége, hogy valaki észleli az új fajt és bejelenti a megfigyelését.
A lakosság közreműködése a kártevők észlelésében szintén nagyobb volt azokban a régiókban, amelyek kevésbé mezőgazdasági fókuszúak, ugyanis ezeken a területeken kevésbé vannak jelen az agráriumban dolgozók, akik a legnagyobb eséllyel ismernék fel az új kártevőket. Ezeken a nem mezőgazdasági területeken a lakosság részvétele a kártevők felismerésében kritikus jelentőségű.
Fotó: Pixabay