Növénytermesztés

Öntözéssel sem bírja a kánikulát a csemegekukorica, baj lehet belőle

Agrofórum Online

Egyértelműen bebizonyosodott, hogy a hűvösebb időjárást és a rendszeresebb csapadékeloszlást mesterségesen nem lehet pótolni.

A csemegekukorica-termesztés hazánk egyik sikerágazata lehetne, ám számos ok miatt mégsem nevezhető annak. Pedig Magyarország Európa legnagyobb termelője ezen a téren, és a csemegekukorica (a zöldborsóval együtt) a hűtőiparnak az egynegyedét, a konzerviparnak pedig a háromnegyedét szolgáltatja.

A csemegekukoricát nagyjából 30 ezer hektáron termesztik idehaza, és feldolgozása és felhasználása miatt a zöldségnövények közé soroljuk, miközben a termesztésénél ugyanolyan problémákkal szembesülnek a gazdák, mint a szántóföldi növényeknél.

Itt pedig évek óta az aszály, a csapadékhiány, az extrém magas hőmérsékleti csúcsok jelentik rá a legnagyobb veszélyt. Öntözés nélküli termesztése kockázatos, de szerencsére Magyarországon az ültetvények 90 százaléka öntözött, ami nagy termésbiztonságot garantál.

Vagy legalábbis garantált eddig, az egyik termesztő ugyanis nemrég az InfoRádiónak nyilatkozva azt mondta, hogy a nagy meleget és az óriási UV-sugárzást már ezek a növények sem tudják tolerálni.

Pásztor Tamás őstermelő, a Tímári Csemege Szövetkezet igazgatósági tagja szerint az idei termés a tavalyinál alacsonyabbnak ígérkezik. A tartós 35-40 fok közötti hőhullámok olyan szintű légköri aszályt okoznak, hogy hiába öntöznek folyamatosan, képtelenek segíteni vele a növényeken. Egyértelműen bebizonyosodott, hogy a hűvösebb időjárást és a rendszeresebb csapadékeloszlást mesterségesen lehetetlen pótolni.

Most abban bíznak a magyar termesztők, hogy legalább a 17-18 tonnás átlagos terméshozam meglesz a földeken. Ez azért is fontos, mert a hazai csemegekukorica-vásárlók 99 százalékban magyar áruhoz jutnak hozzá, vagyis ezen a téren valóban önellátók vagyunk.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Bizonyítottan előnyökkel jár a szója korábbi elvetése

2024. december 13. 13:10

Az Iowai Állami Egyetem kutatása szerint termesztéstechnológiai módszerekkel is csökkenthető a mezőgazdaság kibocsátása, miközben a hozam nő.

Máktermesztés: mekkora területnagyság fölött engedélyköteles?

2024. december 12. 08:10

Hazánkban az elmúlt 10 évben 9 ezer hektárról több mint 12 ezer hektárra bővült a mák termőterülete.

A La Niña ronthatja a terméskilátásokat Argentínában

2024. december 10. 11:10

Bár a kilátások kedvezőek Argentínában, a gazdálkodók aggódnak a La Niña jelenség miatt, ami szélsőséges időjárást és terméscsökkenést okozhat.

Mi legyen a köztes növényekkel?

2024. december 4. 14:40

Az enyhe időjárásban tovább fejlődnek a köztes növények, az is előfordulhat, hogy magot is hoznak. Hengereljük, mulcsozzuk vagy várjunk?

Mi rágja meg a csemegekukorica-szemeket?

2021. augusztus 12. 12:54

Mi rágja meg a csemegekukorica-szemeket? Várom mielőbbi, segítő válaszukat!

Csemegekukoricában a világelsők között vagyunk

2018. október 25. 09:51

A magyarországi csemegekukorica-export vezető szerepet tölt be az európai piacon, így nem meglepő, hogy az évente feldolgozott 175 ezer tonna csemegekukorica 95 százalékát több mint 20 európai országba exportálja Magyarország egyik vezető élelmiszeripari vállalata, a Bonduelle.

Így hat az öntözés és nitrogén-utánpótlás a csemegekukorica-termesztésre

2024. április 12. 14:10

Az elmúlt évtizedek egyik legsúlyosabb problémáját a hazai növénytermesztésben a vetésszerkezet végtelen leegyszerűsödése jelentette.

Drágább lesz a csemegekukorica - kevesebb termett

2019. augusztus 27. 14:13

Kifogytak az európai konzervgyárak készletei csemegekukoricából, így a feldolgozók nagyon várják az idei termést, amely a szélsőséges időjárás miatt kissé elmaradhat hazánkban az elmúlt években átlagosan megtermelt 500 ezer tonnás mennyiségtől.