Megfelelő mennyiségű az őszi kalászos vetőmag mennyisége a vetési szezon előtt a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács adatai szerint. A szerve-zet az ágazati szereplők közreműködésével elindította a fémzárolt vetőmagok nagyobb arányú használatát ösztönző kampányát a mezőgazdasági gazdálkodók körében.
„A sikeres mezőgazdasági termelés első és egyik legfontosabb lépése a vetőmag kiválasztása. A hazai szántóföldi gazdálkodás egyik legfontosabb kultúráit a kalászos növények jelentik. Elméletben mindenkinek, aki búzát vagy egyéb kalászosféléket termel, érdekében állna, hogy a garanciát jelentő minősített, fémzárolt vetőmagot vessen.
Jelenleg azonban évente átlagosan az elvetett vetőmagok között összesen mintegy 40 százalékot teszi ki a fémzárolt vetőmagok aránya, ezzel hazánk lemaradásban van az európai átlaghoz képest.
A Vetőmag Szövetség egyik fontos törekvése a fémzárolt kalászos vetőmagok felhasználási arányának növelése, ezért kampányt indítottunk a mezőgazdasági termelők körében.
Azt szeretnénk minél inkább tudatosítani bennük, hogy a piacképes minőségi árualap előállításának, a nyomonkövethetőség biztosításának egyik, és nagyon fontos feltétele a minősített, fémzárolt vetőmag használata.
A változó körülmények, éghajlati anomáliák között csak a nemesítés során elért hozamnövekedést, kiszélesített ellenállóképességet, és az egyre jobb, illetve speciális minőségű fajták nyújtotta előnyöket csak a fémzárolt vetőmag vetésével használhatják ki a visszavetett magokkal szemben a gazdálkodók”
– hangsúlyozta Takács Géza, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke.
Tájékoztató árak
Mint Perczel Péter, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács Kalászos és Nagymagvú Hüvelyes Szekcióbizottságának elnöke elmondta: a szervezet minden évben széleskörű felmérést végez az őszi vetési szezon előtt a tagság körében, és törvény adta lehetőségeit kihasználva tájékoztató árat állapít meg.
A szövetség a piaci körülményeket figyelembe véve az őszi búza tekintetében nettó 161 000, az őszi árpa esetén pedig 150 000 forintos tonnánkénti tájékoztató árat tett közzé a II. szaporulati fokú vetőmagokra.
Ez az összeg zsákban, gombaölő-szerrel csávázva, fémzárolva, az eladó telephelyén gépkocsira rakva értendő, nem fix ár és nem kötött, illetve nem ajánlott ár. A konkrét szerződéses árat a felek maguk határozzák meg.
Őszi kalászosok
A szekcióbizottság elnöke kifejtette: a szaporítóterületekkel és a várható fémzárolási lehetőségekkel kapcsolatos adatokat is figyelembe véve az őszi kalászosok vetőmagja várhatóan fedezni fogja az igényeket.
Az őszi búzában a kismértékű vetőmagszaporító terület csökkenés ellenére a kalkulált elérhető vetőmag mennyiség az áthozott készletekkel együtt biztosíthatja a tavalyi felújítási szintet.
Őszi árpa esetében a tavalyi kiugró rekordméretű szaporítóterület nagysága idén a többéves átlag szintjére csökkent vissza, de így is a fémzárolt vetőmag iránti igények biztonsággal kielégíthetőek.
Hasonló vetőmagszaporító-terület csökkenés volt a tritikálé esetében is, de az átlagos felújítási szinthez elegendő vetőmag kerülhet betakarításra.
Eltérő csapadékmennyiség
A szakember a 2023/24-as vetőmag-előállító szezon legfontosabb tapasztalatait összefoglalva elmondta: a vetéstől kezdődően szinte a betakarításig nagy különbség alakult ki a dunántúli és alföldi legfontosabb búzatermő területek csapadékmennyiségeiben.
A dunántúli területek vetése sok esetben csúszott a csapadékos időjárás miatt. Minden bizonnyal kevesebb búza került elvetésre a tervezetthez képest, illetve adott területeken közel sem optimális időben és körülmények között került földbe tavaly a vetőmag.
Majd a kelést követően a túlzott mennyiségű csapadék okozott víznyomást. A 2024-es naptári év megkezdésével a keleti országrész téli és tavaszi csapadék összegei a sokéves átlagok alatt maradtak.
Az áprilisban majd májusban érkező csapadék még ahhoz időben érkezett, hogy a termés mennyisége valószínűleg nem marad el jelentősen a sokéves átlagtól. Amíg az árutermesztésben keletkezett áru minősége (elsősorban fehérje és hektoliter tömeg) gyenge, addig a vetőmagtételek minősége várhatóan nem befolyásolja az elérhetőséget.
Az egy évvel ezelőtti alacsony terményárakhoz képest enyhe emelkedés tapasztalható jelenleg, de jelentős eltérés van a takarmány és a malmi minőségi kategóriák között.
Az országosan jellemző gyengébb, takarmányminőség alacsonyabb várható árbevételét nem tudja ellensúlyozni a magasabb termésátlag, és ez kedvezőtlenül hat a fémzárolt vetőmag vásárlási szándékokra. Az elmúlt éveket jellemző egyre növekvő pénzügyi gondok szintén a fémzárolt vetőmagfelhasználás növekedése ellen hatnak.
(Fotó: Kurt Bouda/Pixabay)