Növényvédelmi előrejelzés

Fokozódnak a madárkárok a napraforgóban – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

Agrofórum Online

Tovább tart a növények élettani eredetű elszáradása, így a kukorica és a napraforgó betakarítása kármentési célzattal elkezdődött vagy napokon belül elkezdődik.

Az elmúlt időszak időjárását továbbra is az évszaknál 6-8 °C-kal melegebb napok határozták meg. Csapadék most a nyugati országrészben is kevesebb esett, de kiszámíthatatlan foltokban jelentősebb mennyiségű eső is hullott, nemegyszer anyagi károkat okozva.

A kalászos gabonák és a káposztarepce tarlókon csak igen vontatottan kelnek az elszóródott magvak, így a tarlóápolás csupán a csapadékosabb tájegységekben időszerű. Az eddig kikelt növények (főként a repce) fejlettsége általában 2-4 valódi leveles állapotúak, károsítók közül elsősorban a különböző bolhafajok táplálkoznak, más kártevő és betegség fellépése nem jellemző eddig. A csontszáraz talajokban a zöldítés céljából elvetett növényfajok és keverékek, ha ki is keltek, fejlődésük leállt, ritka a növénysűrűség.

Árvakelés gabonatarlón
Árvakelés gabonatarlón

A kukoricavetésekre egységesen a nagyfokú heterogenitás jellemző. Nyugaton és keleten is egyaránt jellemző a teljesen felsült állományok mellett előforduló még zöldellő kukoricavetés. Továbbra is rajzik a kukoricamoly és az amerikai kukoricabogár, bár a csapdázott egyedek száma most sem magas.

Alacsonyabb fertőzöttség

Országos szinten a kukoricamoly által okozott fertőzés eléri a 20%-os értéket, a korábbi évek fertőzöttsége ebben az időszakban már megközelítette a 30%-ot is. A gyapottok-bagolylepke hernyókártétele a csővégi rágás mellett egyre jelentősebb a még zöldellő csemegekukorica-területeken, ahol a csőkárosítás mellett komoly károkat okoz a címer megrágásával, esetenként a még zöld napraforgótányérokon is.

A napokban a kukorica zöld levelein a kukoricabogár mellett megjelentek a vetésfehérítő bogár imágók is, így együttesen hámozgatják a leveleket. Károsításuk nem tart sokáig, mert hamarosan nyugalmi állapotba vonulnak, a jövő tavaszi előjövetelükig.

Vetésfehérítő bogarak kukoricán
Vetésfehérítő bogarak kukoricán

A napraforgó érettségi állapota szintén vegyes képet mutat. Az aratásra érett területek mellett akad ugyan éretlenebb is, de a tányérok érettsége alapján deszikkálás után megkezdhető az aratás, különösen a fokozódó madárkárok miatt.

Nyugaton az alternária, az alföldi területeken pedig a fómás fertőzés a jellemző megbetegedés, de mértéke jelentősen elmarad a korábbi évekhez viszonyítva. A makrofomina okozta foltszerű állományszáradással fertőzött terület folyamatosan növekszik, a szártörés egyre nagyobb károkat okoz.

Makrofominás megbetegedés napraforgón
Makrofominás megbetegedés napraforgón

A szójára jellemző a takácsatka-fertőzés miatti levélszáradás, de a makrofomina okozta teljes növényelhalás a szóját sem kerüli el, ugyanis a kórokozó polifág mivolta itt is képes nagy károkat okozni, a vetésváltás kivitelezhetetlensége miatt.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: ismerje fel a jeleket időben!

2025. július 21. 14:10

Megérkezett az eső, de vele együtt a kártevők is: a szőlő és gyümölcsösök most különösen érzékenyek a fertőzésekre, figyeljünk a védekezésre!

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: újabb kihívások

2025. július 19. 13:10

Az esők után fellélegeztek a szántóföldi kultúrák, ám a betegségek és kártevők terjedése új kihívások elé állítja a gazdákat.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: júliusi riadó!

2025. július 14. 08:10

A zivatarokkal tarkított július kedvez a gombabetegségeknek és kártevőknek – fokozott figyelem kell minden kertészeti kultúrában!

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: mit hozott az eső?

2025. július 12. 08:10

A csapadék után fellélegeztek a növények – de a kórokozók és kártevők is újra támadásba lendültek a földeken.

Termésstabilitás biztosításának lehetőségei – KWS Innovation Farm bemutató

2023. szeptember 19. 18:10

A KWS Magyarország Kft. szeptember 14-én Szentgáloskéren tartotta Innovation Farm elnevezésű szántóföldi bemutatóját. Az eseményre, a borongós idő ellenére, szép számban gyűltek össze gazdálkodók, egyetemi hallgatók, érdeklődők, hogy megismerkedhessenek a modern KWS hibridekkel és a jövő kihívásaihoz szükséges új megoldásokkal.

Új megoldás a napraforgó állományszárítására

2022. augusztus 15. 06:34

A tervezhető napraforgóbetakarítás fontos technológiai eleme az állományszárítás, azonban az évtizedek óta használt készítmények engedélyokirata sorra visszavonásra kerül, így a hazánkban szinte kihagyhatatlan kezelést új alapokra kell helyezni.

Elérhető-e a 6 t/ha termésátlag üzemi szinten napraforgóban? – termelői szemmel

2021. december 1. 11:42

Tudjuk, hogy sokak számára megdöbbentő az általunk kitűzött cél, és csak legyintenek, hogy úgyis lehetetlen 6 t/ha termésátlagot elérni napraforgóban. Megígérni sajnos mi sem tudjuk, hogy mindenki eléri üzemi szinten, azt azonban erősen hisszük, hogy nem lehetetlen megvalósítani! Sőt!

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: nem halasztható a repcevetések őszi gyomirtása

2022. szeptember 27. 08:42

Az őszi betakarítási munkálatok és a kalászos vetési előkészületek folyamatosan haladnak, időnként az esők miatt megállásra kényszerülnek a gazdálkodók.