Agrárközélet

Egészségügyi kockázata is van a hamisított mézeknek

Agrofórum Online

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) sürgeti az Európai Unió döntéshozóit, hogy megfelelő szabályozással és ellenőrzésekkel lépjenek fel a – főképp Kínából beáramló – hamis méz ellen.

A méhészet a mezőgazdaság szerves része, ugyanakkor az ágazat jelentősége túlmutat önmagán: a méhek általi beporzástól a növényfajok 84, az európai élelmiszergyártás 76 százaléka függ, illetve a méhészet szerepe kimagasló az ökológiai egyensúly fenntartásában. A jövőben magasabb szintre kell emelni a méhészet rangját és finanszírozását: a NAK támogatja, hogy a 2020 utáni Közös Agrárpolitikába kerüljön be új, méhcsaládszám-alapú közvetlen támogatás a méhészek számára.

A hamisított – szinte teljes mértékben import, főképp Kínából behozott – méz EU belső piacán térnyerése komoly probléma. A Közös Európai Kutatóközpont ellenőrzésein az EU külső határain és importőröknél vett minták 20 százaléka hamisított méz volt. Egészségügyi szempontból kifejezetten aggályos, hogy a kínai mézelőállítók a mézet gyantaszűrik, az ilyen „méznek” nevezett szirupban nincsenek biológiailag értékes anyagok. Ezeket az egyébként ismeretlen eredetű „mézeket” sokszor jó minőségű európai mézzel keverik és „EU-s és EU-n kívüli országokból származó mézek keveréke” jelöléssel látják el. A NAK közreműködött az Erdős Norbert európai parlamenti képviselő által jegyzett Méz-jelentés elkészítésében is, mely 2017. augusztus 31-én került az Európai Parlament Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottsága elé, ahol komoly támogatottságot kapott.

Ennek értelmében az EP egységesen fel akar lépni többek közt a nemzetközi mézhamisítás és a méheket bizonyítottan károsító növény-védőszerek ellen is. Továbbá az európai élelmiszerkönyvben egyértelműen szabályozni kellene azt, hogy a mézek csomagolásán pontosan szerepeljen: mely országokból származnak, szemben a mostani irányelvvel, ami szerint „EU-s tagországokból származó”, „EU-n kívüli országokból származó” stb. felirat is megfelelő a mézeken. Ezen túlmenően pedig minden esetben a kaptárból kikerülést követően biztosítható legyen a mézek azonosítása, növényi eredet szerinti besorolása, hazai és import mézeknél is.

A NAK és az OMME közös munkacsoportot hoz létre, amely rendszeresen áttekinti a teendőket, aktualitásokat. Az együttműködés keretében egy méhész-mobilapplikáció is készül a méhészek számára, amelyben a termékpálya minden szolgáltatást nyújtó szereplője elérhető lesz – például műlépesek, anyanevelők, mézfelvásárlók, asztalosok, méhegészségügyi felelősök, OMME megyei szaktanácsadók, üvegforgalmazók stb.

A hazai mézfogyasztás évi 0,7 kg/fő, ami alacsony a nyugat-európai tagállamok 2,5-2,7 kg-oshoz képest. A két szervezet ennek javításán is dolgozik, közös kampányok szervezésével. A NAK és az OMME korábban közösen dolgozott például az akác és az akácméz hungarikumként elismertetésének megalapozásában, a kamara továbbá lobbizott azért, hogy az akácfa ne legyen rajta az invazív, irtandó fajok listáján. A NAK a Vidékfejlesztési Program tervezésekor a méhészek észrevételeit közvetítette a döntéshozók felé, ennek köszönhetően jelentős források nyíltak meg az ágazat számára. A méhészeket érintő jogszabály-előkészítéseknél mindig konzultál a két szervezet, ennek korábbi eredménye például, hogy a földforgalmi törvényben figyelembe vették a méhészek igényét (1 hektárig mindenki vehet földet a lakóhelytől számított 20 km felett is), a zöldítési programba pedig bekerülhettek a méhlegelőnek alkalmas növények is, mint például a gyógynövények.

(NAK)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

NAK TechLab inkubációs program - támogató környezet startup vállalkozásoknak

2019. december 6. 10:39

A fő cél, hogy az agrárszektor felfedezze, megismerje és alkalmazni kezdje azokat az innovatív megoldásokat, melyek alapjaiban és hosszú távon képesek megújítani a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar működését.

Már üzemel a jégkármérséklő-rendszer

2020. április 15. 13:36

Az ország 986 pontjáról ezüst-jodidot a felhőkbe juttató rendszer nem csak a mezőgazdaságot óvja, hanem a lakossági, ipari, állami létesítményeket, ingatlanokat és ingóságokat.

Precíziós konferencia: ahol a hagyomány és az újdonság kéz a kézben járnak

2019. január 14. 09:36

A mezőgazdaságban tért nyerő digitalizáció hatására - minden évben a KITE Zrt. növényvédelmi képzésének kiegészítő rendezvényeként – szervezik a precíziós konferenciát, melyre a modernizáció iránt érdeklődő gazdálkodókat várják.

Február 1-jéig kell beküldeni a gazdálkodási napló adatait

2021. január 29. 11:29

Idén – mivel a megszokott január 31-i határidő vasárnapra esik – február 1-jéig (hétfőig) kell beadni a gazdálkodási napló egyes adatait (web-GN) a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak (NÉBIH). Eddig a több mint 22 ezer érintett megközelítőleg kétharmada tett eleget az adatszolgáltatási kötelezettségnek. A február 1-jei határidő jogvesztő, az adatszolgáltatás elmulasztása akár a támogatás 30 százalékának levonásával is járhat. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara falugazdászai segítséget nyújtanak a web-GN benyújtásában.