A vízgazdálkodási kérdések most a legfontosabbak a halgazdálkodás berkein belül. Itt közrejátszik az aszály, a hirtelen, nagy mennyiségben, lokálisan lezúduló csapadék, a nyári forróság, vízhiány, az oxigénhiány a vizekben stb.
A hazai halgazdálkodás helyzetéről, az ágazat nehézségeiről és lehetőségeiről beszélgettünk Lévai Ferenccel, az Aranyponty Zrt. vezérigazgatójával.
– A klímaváltozás, a hosszantartó nyári hőségnapok, illetve a csapadék aránytalan eloszlása milyen hatással van hazánk halgazdálkodására?
– Ami óriási probléma a halastavaknál, hogy a párolgási veszteségek a vízfelületeken a napi 2-2,5 centimétert is elérhetik akkor, amikor tartósan 20 °C fölött van a légköri hőmérséklet. Ez azt jelenti, hogy 30 nap alatt 60-70 centiméter víz párologhat el, ami egy óriási nagy víztömeg, figyelembe véve, hogy a halastavak átlagos vízmélysége 120 és 150 cm között van és nincs utánpótlási lehetőség.
A klimatikus változások másik következménye, hogy elképesztő mértékben megnövekedett a zöld növénytömeg – hínár, nád, gyékény – térfoglalása a halastavakban. A tápláló árkok tisztán tartása is komoly odafigyelést igényel, hogy a meglévő vízmennyiség célba jusson akár az öntözőfürtökhöz, akár a halastavakhoz.
Nagy problémát jelent szintén a felmelegedéshez köthető módon, hogy nagyon nagy lett a halevő madarak által okozott kár a halastavakon. A gázlómadaraink korábban a 40-50 centiméteres parti zónába tudtak csak apróhalakat begyűjteni. Mára, mivel a halastóban már középen is csak 70-80 centiméteres víz van, a madarak nem állnak meg a part szélén, zavarják a halállományt.
Ami még legalább ekkora gondot jelent a halastavak vonatkozásában, az a téli jégborítottság hiánya. A hal változó testhőmérsékletű állat, 7 °C alatt az életfunkciói lelassulnak. Az enyhe telek miatt a védtelen halállományban a legnagyobb ellenségünk a kormorán, nemcsak gazdasági, hanem nagyon jelentős természetvédelmi károkat is okoz. Az ellene való védekezésre pedig kevés eszköz van.
– Csökken a csuka állománya. Mi lesz vele, a klímaváltozás vesztese lehet?
– Vannak olyan halfajok, amelyek inkább hűvös és tisztább vizet kedvelik, és egyébként az őshonos halfauna tagjai. A süllő és a sügér adaptálódott valamelyest a megváltozott körülményekhez, de a csuka nem bírja ezeket a 26 °C fölé emelkedő vízhőmérsékleteket. Ezen a nyáron körülbelül 30-35 olyan nap volt, amikor bizony a 28 °C-ot is meghaladta a tavi hőmérséklet a felső 60 cm-ben.
A halastavaknál a klasszikus hőrétegződés nem tud kialakulni. Nincsenek 2 méteres mély vizek, aminek a felszíne melegszik csak fel és az alsó rétegekben megmaradó hidegebb víz egy éjszakai helycserével hűtené valamelyest a tóvizeket.
– Az amur megítélése nem a legkedvezőbb jelenleg. Tényleg problémát jelentenek?
– A magyarországi halfauna megőrzése az elsődleges célunk. Azonban a gyorsan növekvő vízinövénytömeg miatt olyan sebességgel töltődnek, iszaposodnak el, és válnak víz nélküli mocsarakká a vízpartok, amire ezelőtt 30-40 éve még nem volt példa.
Erre a problémára a legjobb biológiai megoldás az amur. Egy kiváló biológiai karbantartó szerepét töltheti be.
Azokat a víztesteket, amelyek elhatárolhatók, a legkönnyebben úgy lehet tisztán tartani, hogy kitelepítjük a zöld tömeghez méretezett amurmennyiséget. Ha nem szökik el, gátolja a káros folyamatokat és kiváló halhúst állít elő belőle. Egyetlen növényevő halunk, amelynek az értéke a ponttyal egyenértékű, kedvelik a horgászok és a fogyasztók is.
– Természetes vizekben a busa is felszaporodott. Valóban ketyeg a „busabomba”?
– A természetes vizekben a busa felszaporodása kétségkívül problémát jelent. Amikor betelepítettük 1970-ben, senki nem gondolt arra, hogy olyan klimatikus viszonyok lesznek hazánkban is, ami tehetővé teszi ezen halfajok önálló szaporodását.
Azért kerültek betelepítésre, mert rendkívül gazdaságos a nevelésük. Azokat az apró élőlényeket fogyasztják (fito-, zooplankton), aminek egy részét nem tudta más halfaj hasznosítani. Gyors növekedésükkel, víztisztító képességükkel, magas hozamra lehetett törekedni a halastavakban. És ne felejtsük el, hogy mondjuk ’70-’80-as években az élelmiszer volt a fő hangsúly. Fehérjét kellett termelni és erre a növényevő halak kiváló lehetőséget biztosítottak. Nagyon jó export alapok voltak.
– Intenzív haltermelésben van további fejlődési lehetőség? Afrikai harcsa termelésben az élen járunk Európában. Esetleg ez lehet a jövő?
– Ez a legkönnyebben fejleszthető, a legdinamikusabban fejlődő ágazat. Itt már a feldolgozással együtt konyhakész terméket állítanak elő.
Az intenzív haltermelésben alapvetően afrikai harcsával foglalkoznak, ez teszi ki a termelés 90%-át, 5-6% az európai harcsa, a többi pedig a süllő és a tokfélék egy része.
Magyarország adottságai és lehetőségei szinte páratlanok a meleg termálvizek ittléte miatt. Ez tette lehetővé, hogy a magyar termelőknek nem kellett bezárniuk telepeket, mint például Németországban, Ausztriában, vagy akár Hollandiában. Nálunk az energetikai többletköltségek kigazdálkodhatók voltak azzal a földhővel, amelyet a termálvizek kapcsán nyertünk.
– Az európai átlaghoz képest itthon még mindig nagyon kevés halat fogyasztunk. (Európában az átlag kb. 20 kg/fő/év, itthon kb. 6-7 kg/fő/év). Az elmúlt években volt emelkedés, de lehet még fokozni? Hogyan?
– A hazai piacot kellene bővítenünk, jobban, többet kéne tenni azért, hogy a magyar halmarketing több helyen érjen célba. A halfogyasztás jótékony hatásairól rengeteget beszéltünk, de nehezen törünk át a hazai fogyasztási szokásokon.
Pedig a halételek a mai modern világ életstílusához jobban passzolnának. A kevés mozgással, sok üléssel, nagy kényelmi háttérrel végzett munkához nincs szüksége a szervezetnek ilyen mennyiségben zsíros húsfélékre. Sokkal inkább mediterrán diétára, ahol a halak és a zöldségek játsszák a főszerepet.
– Mi a tapasztalat, a hazai halat vagy a tengerit keresik jobban a magyar fogyasztók?
– A magyar fogyasztó halvásárlásnál is kényelemre törekszik. Mára a feldolgozók olyan friss hallal látják el a vevőket, amely megtisztítva, kifilézve, szálkátlanítva, patkóban kerül a forgalomba.
Sajnos a tengeri hal aránya a fogyasztáson belül lényegesen nagyobb, mint a saját belföldi hal, annak ellenére, hogy a tengerek vízminőségi garanciája innen követhetetlen.
Ellenben itt a magyar hal, aminél nemcsak a vízminőséget, az iszapösszetételt, a káros szennyezőket mérjük, hanem tudjuk azt, hogy ezt magunknak csináljuk. Rövid a zöld lábnyoma, nem kell szállítani, itt van helyben, és ha ma kifogtam, holnap, holnapután a kedves vevő asztalára kerül.
