Életmód, gasztronómia

Ma kezdődik a ponty és a harcsa fogási tilalmi ideje! – Harcsa tilalom!

NÉBIH

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatja a horgászokat és a halászokat, hogy május 2-án elkezdődik a ponty, a harcsa és a compó fajlagos tilalmi ideje.

Jó hír azonban, hogy május 1-jétől ismét szabad horgászni a fogassüllőre, a balinra és a sügérre is. Mindkét rendelkezés a jelzett napon nulla órától lép életbe.

Ebben az évben a ponty fogási tilalmi ideje május 2-án veszi kezdetét, majd egészen május 31-én (péntek) éjfélig tart. Ugyaneddig marad érvényben a garda, a paduc, a szilvaorrú keszeg, a jászkeszeg, a márna és a domolykó fogására vonatkozó korlátozás is, melyről a Nébih korábban már tájékoztatást adott. Emellett június 28-án éjfélig (péntek) a kősüllő fogása sem engedélyezett.

Szintén május 2-án nulla órakor indul a harcsa tilalom és a compó fajlagos tilalmi ideje. Ezek a halfajok csak június 15-én (szombat) nulla órától szabadulnak fel a tilalom alól. A harcsa fogási tilalmával kapcsolatban fontos tudniuk az érintetteknek, hogy ez a korlátozás eltér a többi halfajétól, mivel a 100 cm-nél hosszabb egyedek a fajlagos tilalmi időben is kifoghatóak.

Annak ellenére, hogy az utóbbi napokban lehűlt az időjárás, az akác már elkezdett virágozni, ami azt is jelzi, hogy eljött a harcsaszaporodás ideje. A levegő és a vizek felmelegedésével folytatódik a pontyfélék ívása is, nagyobb egyedekre akár a nádasokban is lehet számítani, hasonlóképpen a keszegek csapatai is feltűnhetnek a part menti növényes területeken.

A Nébih javasolja a horgászoknak és a halászoknak, hogy mindig tájékozódjanak az egyes vízterületeken érvényben lévő, saját horgászrendről is, amely esetenként eltérhet az érvényben lévő jogszabályoktól. Sok vízterület – ahol az állomány elsősorban haltelepítésből származik – mentesül a pontytilalom alól, míg máshol a harcsatilalom a 100 cm-nél nagyobb egyedekre is vonatkozik.

Jogosulatlan halászattal, horgászattal kapcsolatos, továbbá az Állami Halőri Szolgálat feladatvégzését érintő bejelentéseiket változatlanul az allamihalor@nebih.gov.hu e-mail címen tehetik meg.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Tényleg fényesebb az alufólia egyik oldala? Sokan nem is használják jól

2026. szeptember 21. 09:10

Az alufólia a háztartások egyik legszokványosabb tartozéka, amelynek mégis van egy nagy „trükkje” – ezt pedig kevesen fordítják a javukra.

A nyár emléke – Így készíthet szárazvirág csokrot kerti növényekből

2026. szeptember 20. 16:10

Nyár végén, ősszel, ahogy szépen lassan véget ér a kerti szezon, egyre több időt töltünk a szobában. Becsempészhetjük a szobába a nyár emlékét egy-egy szép szárazvirág csokorral, melyet a kertben növő virágok és termések szárításával készíthetünk el.

Hányszor lehet újramelegíteni az ételt? A válasz megrázó lesz

2026. szeptember 18. 09:10

A sült-főtt ételekben a kórokozók többsége elpusztult, de mégsem érezhetjük teljes biztonságban magunkat. A méreganyagok túlélik a magas hőmérsékletet.

Mi legyen a kelkáposztából? Próbálja ki chipsként

2026. szeptember 14. 11:10

Nem kell hozzá különleges konyhai technika: a kelkáposzta fodros levelei sütőben is ropogósra száríthatók, ha néhány szabályt betart.

Hogyan lehet víz nélkül halat termelni?!

2024. október 7. 08:10

A hazai halgazdálkodás helyzetéről, az ágazat nehézségeiről és lehetőségeiről beszélgettünk Lévai Ferenccel, az Aranyponty Zrt. vezérigazgatójával.

Miért pont a ponty?

2018. június 27. 09:06

A beérkezett és a feldolgozott adatok alapján 2017-ben a halastó művelési ágban 29604 hektár tóterület szerepelt az adatgyűjtés nyilvántartásában, ebből az üzemelt tóterület nagysága 26065 hektárvolt.

Innováció a pontynevelésben: harmadára csökkentették a tenyészidőt

2018. december 8. 04:36

A Debreceni Egyetem Halbiológiai Laboratóriumának kutatói olyan intenzív, zárt rendszerben szaporítják és nevelik az ivadékokat, aminek köszönhetően a hagyományos, halastavi tenyészidőt jelentősen le tudják csökkenteni.

Tápláló és egészséges - a magyar hal nem hiányozhat a karácsonyi asztalról

2021. december 4. 09:38

A halhús nemcsak diétákba és kímélő étrendekbe illeszkedik, hanem halászlé formájában a karácsonyi asztal elengedhetetlen kelléke is.