Növénytermesztés

Idén is tesztelték az őszi búza fajtákat

Agrofórum Online

Lezárult a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, valamint a Gabonatermesztők Országos Szövetségének őszi búza fajtakísérleti munkája 2017-ben. A gazdálkodók számára egy online letölthető kiadványban foglalták össze az eredményeket.

Polgár Gábor, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács igazgatója elmondta: a Gabonatermesztők Országos Szövetségével immár tíz esztendeje szervezik a kisparcellás őszi búza posztregisztrációs fajtakísérletet, amelyet ezúttal is a NÉBIH Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatóság Szántóföldi Növények Fajtakísérleti Osztálya végzett. A szakmai felügyeletet ez évben is a Fajtakísérleti Innovációs Tanács biztosította.

  • A szakemberek az idei évben összesen 45 búzafajtát vizsgáltak. Az elvégzett tesztek révén olyan objektív információt tudunk ezúttal is a gazdálkodók számára biztosítani, amelyek segítséget nyújtanak számukra a tájékozódásban, vetőmagválasztásban. A kísérleti helyek átlageredményei a termésmennyiség tekintetében kissé elmaradnak a tavalyitól, azonban a beltartalmi értékek jobbak, mint egy évvel ezelőtt.– hangsúlyozta Polgár Gábor.

A 45 fajta őszi búzát tavaly ősszel a NÉBIH szakembereinek segítségével vetették el az ország tíz településén – Mosonmagyaróváron, Szombathelyen, Jászboldogházán, Tordason, Szarvason, Iregszemcsén, Eszterágpusztán, Székkutason, Debrecenben és Gyulatanyán. Ez a nagy területi lefedettség lehetővé teszi, hogy eltérő talajadottságok, klimatikus viszonyok, csapadékellátottság közepette is megmutassák a kísérletben résztvevő fajták, hogy milyen eredményekre képesek, magyarázta Polgár Gábor.

A nyári aratást követően aztán minden fajtát különféle vizsgálatoknak vetettek alá. Egyebek mellett a szemtermés mellett megvizsgálták a nyersfehérje-, sikér- és nedvességtartalmat, valamint három – jó minőséget adó – termőhely esetében alveográfos vizsgálatokat végeztek, amelyek során a sütőipari felhasználhatóságot értékelték. A minőségi paraméterek esetében – az adott tulajdonság fajtára jellemző stabilitásának legegyszerűbb bemutatására – a termőhelyek átlagához viszonyított ingadozás relatív, százalékos mértékét is feltüntették az eredmények között. Ennek alapján, a stabilitást tekintve szinte minden vizsgált tulajdonság esetében kirajzolódtak a „stabil és jó”, a „környezeti hatásokra érzékenyebb” és a „stabil, de az átlagosnál gyengébb” fajták csoportjai.

A kísérletek eredményeiről készült összefoglaló kiadványt a Vetőmag Szövetség idén is közzétette a honlapján, ahol az elmúlt tíz év összefoglalója is elérhető.

Az idei kötetet ide kattintva tölthetik le az érdeklődők.

(Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egzotikus növények Magyarországon: melyekkel érdemes valóban próbálkozni?

2026. szeptember 21. 07:10

Egyre több különleges növény termeszthető nálunk is, de a fagytűrés önmagában még nem tesz gazdaságossá egy új kultúrát.

Vittek egy kis csavart a búzatáblákba, alaposan megnőtt a profitjuk

2026. szeptember 20. 13:10

Vajon a környezet, a biológiai sokféleség védelme negatívan hat a mezőgazdasági termelésből származó haszonra? Egy kutatás meglepő eredményeket hozott.

Soha nem látott gép bukkant fel a földeken, új megoldást hoz az öntözésbe

2026. szeptember 14. 13:10

Kevesebb figyelmet igényel a kezelőtől, mégis precízebb munkavégzésre képes a világ első önműködő öntözőgépe, amely hamarosan piacra is kerül.

Varázslatos anyagot szórtak a földekre, megugrott a hozam és javult a vízmegtartás

2026. szeptember 14. 09:10

Csökkenthető az import műtrágyától való függés úgy, hogy közben a növényeink fejlődését ugrásszerűen javítani tudjuk? Ausztrál kutatók megtalálták a „csodaszert”.

Most kell a kalászfuzáriózis fertőzést megelőzni a gabonákban

2018. május 1. 16:10

Az átlagosnál melegebb és száraz időjárás hatására a növénytermesztési munkák az elmúlt időszakban igen jól haladtak. Az idő kedvezett a növények fejlődése számára, szinte egy időben kel a napraforgó és a kukorica.

Hadd mondjam el újra… – A kalászfuzáriózis elleni védekezésről

2018. december 7. 06:58

A kikalászolt, de még nem virágzó búza kalászfuzáriózis iránti fogékonysága nem sokkal marad el a virágzóétól. E veszélyes kórokozó elleni gombaölő szeres védekezés idejének „finomhangolásával” kapcsolatos tudnivalókra szeretnénk felhívni Olvasóink figyelmét.

Saaten-Union-hibridbúzák terméstanúsítása a Magyar Kukorica Klub mérései alapján, 2014-2018 (FRISS EREDMÉNYEK+VIDEÓK!)

2018. augusztus 22. 11:04

A Magyar Kukorica Klub 2014 és 2018 júliusában öt-öt, 2015 és 2016 júliusában hat-hat, 2017 júliusában pedig hét helyszínen végzett terméstanúsítást a SAATEN-UNION Hungária Kft. megbízásából.

Fejtrágyázásra fel!

2025. február 24. 16:10

Hogy tudjuk, milyen hatóanyagot válasszunk, fontos megismernünk a különböző nitrogén formák hasznosulását és talajra kifejtett hatását.