Növényvédelmi előrejelzés

Itt az ideje a gyepszellőztetésnek – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

Agrofórum Online

Október utolsó dekádja a csendes, derült, „vénasszonyok nyarát” idéző időjárásban telik. A nappali hőmérséklet 15-18 °C körül alakul, de éjszakánként már időnként fagypont körülire csökken a levegő hőmérséklete.

Rendszeresen erős az éjszakai harmatképződés, ami csak a déli órákra szárad fel. A nagy hőmérsékletkülönbség elősegíti a fák lombjának színeződését, egyúttal pedig a lombhullást is.

A kerttulajdonosok dilemmája, hogy a pázsit nyírását meddig végezzék rendszeresen, mikor fejezzék be. A rövidebb nappalok, a hőmérséklet csökkenése miatt ebben az időszakban lelassul a gyep növekedése is, a keletkezett asszimilátákat a növények a föld alatti növényrészekbe transzportálják, hogy a téli, zordabb időszakot minél kevesebb veszteséggel vészeljék át.

Ebben segíthetünk, ha ritkítunk a fűnyírás gyakoriságán, ha a tarlómagasságot emeljük, illetve a növekedéshez használt tápanyagok összetételén, a tápanyagok egymáshoz viszonyított arányán radikálisan változtatunk.

Az intenzív növekedési szakaszban a nitrogéntúlsúlyos összetételű tápanyagokkal elősegítjük a gyors növekedést, most viszont változtatni kell a tápanyagok arányain. Előtérbe kell helyezni a foszforban és káliumban gazdag összetevőket, valamint fokozni kell a magnéziumellátást. Mindez visszafogja az erős növekedést, és egyúttal elősegíti a téli időszakra való felkészülését a pázsitnak.

A rendszeres nyári fűnyírás során rengeteg fűmaradvány kerül a növények tövéhez. Ennek egy része gyorsan elkorhad, humifikálódik, de marad bőven, ami nem képes elbomlani, hanem filcréteget képezve levegőtlenné teszi a gyep talaját. A levegőtlen talajban a gyökérzet egy része elpusztul, másrészt pedig gátolja a növény sarjadását, kiritkul a pázsit.

Helmintospóriumos levélbarnulás gyepen
Helmintospóriumos levélbarnulás gyepen

Érdemes a kialakult, elhalt növényi maradványokból álló réteget gyepszellőztetővel fellazítani és eltávolítani. Magunk sem gondolnánk, hogy mekkora elhalt fűtömeg távolítható el a szellőztetés során.

A másik igen fontos feladat a lehullott falevelek rendszeres eltávolítása. Ennek a munkának szintén az a célja, hogy a pázsitot levegőztessük. A vastag levélréteg, pláne, ha tartósan nedves az őszi esőktől, elzárja a növényeket a szellőzés lehetőségétől és a fénytől.

A befülledt pázsiton azonnal megjelennek azok a kórokozó gombák, melyek a leggyakoribb fűféle-betegségeket (hópenész, rozsdagombák, lisztharmat, levélfoltosságok stb.) okozzák. A betegségek elkerülése érdekében ne hanyagoljuk el ezt a feladatot sem.

Hópenészfoltok gyepen
Hópenészfoltok gyepen

A vakond és más rágcsálók sok keserűséget okoznak a kertészeknek. Az utóbbi években ezek az élőlények télen is folyamatosan jelen vannak a kertben.

Közönséges kószapocok üregének bejárata
Közönséges kószapocok üregének bejárata

A vakondtúrást, pocokjáratokat rendszeresen meg kell szüntetni, mert kiritkul a pázsit. Pocokkártétel elhárítása csak csapdázással, csalétek kihelyezéssel számolható fel eredményesen. A vakond befogására, mivel védett állat, élvefogó csapdát lehet használni.

Vakondtúrások
Vakondtúrások
Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: forróság, perzselés, kártevők

2025. július 6. 13:10

Június utolsó hetében az extrém meleg és száraz időjárás kedvezett a kártevőknek, viszont a kórokozók visszaszorultak.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: gyomok, atkák, bogarak

2025. július 5. 13:10

A forróság, az aszály és a kártevők is komoly nyomást gyakorolnak a nyári állományokra – figyelni kell minden részletre!

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: forróság és vízhiány

2025. június 29. 08:10

A tartósan aszályos, forró időjárás nemcsak a kártevőknek, de a kertészeti kultúrák érési és stresszfolyamataira is komoly hatással van.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: aszály és betegségek

2025. június 28. 08:10

A forróság és a szárazság súlyos károkat okoz a szántóföldi kultúrákban. A betegségek és kártevők is szaporodnak – súlyos szezon elé nézünk.

Kertápolás tavasszal: mit érdemes még most elvégezni?

2024. április 2. 05:40

Vannak olyan kertápolási munkák tavasszal, melyekre oda kell figyelni, ha igazán jó kerti szezont szeretnénk.

Milyen fontos feladataink vannak tavasszal a gyep ápolása során?

2025. március 16. 04:36

Újdonsült kerttulajdonosként fordulok Önökhöz egy kérdéssel. Milyen fontos feladataink lehetnek tavasszal a gyep ápolásával kapcsolatban?

Hogy trágyázzuk ősszel a gyepet?

2024. szeptember 20. 04:40

Egy kis segítséget szeretnék kérni. Hogyan trágyázzam a gyepet most ősszel?

A pázsit- és gyepterületek szakszerű gyomirtása a házikertben

2022. március 23. 06:36

A gyommentesen tartott veteményes és gyümölcsös mellett a telek képét a szépen gondozott füves területek is kiemelik. Ahhoz, hogy a pázsit és a gyep gyommentes és egészséges legyen, folyamatos és szakszerű ápolást kell végezni.