Gépinfo

Egyre többen tanulnak mezőgépésznek

Agrofórum Online

A Mezőgazdasági Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) a Földművelésügyi Minisztériummal karöltve indította el képzési és karrier programját, mely megoldást nyújt a mezőgazdaság szakemberhiányának megszüntetésére.

A példaértékű összefogás eredményeit 2017. november 7-én megrendezett kerekasztal-beszélgetésen mutatták be, ahol további előremutató javaslatokat is megvitattak a szakmai szervezetek.

Az egy éve ismertetett, több mint 100 gépforgalmazó közös együttműködésével indított átfogó képzési és karrier program célja, hogy duális képzés keretében, gyakornoki és ösztöndíj programokkal támogassa a mezőgépész diákokat abban, hogy az oktatási intézményekkel együttműködő cégeknél gyakorlati órák és kurzusok keretében sajátíthassák el a naprakész tudást, ezzel biztos karrierlehetőséget nyújtva számukra. A MEGFOSZ éves szinten több mint 50 millió forintot fordít a „Legyél Te is mezőgépész” programra. A sikert mutatja, hogy míg 2013-ban kevesebb, mint 1200 diák választotta a mezőgépész területet továbbtanuláskor, idén ősszel minden eddigi rekordot megdöntve 2700 mezőgépész diák kezdte meg tanulmányait. A tavaly évi mezőgép forgalom meghaladta a 250 milliárd forintot, idén pedig további növekedés várható. Ez a dinamikus fejlődés is mutatja, hogy folyamatos szakember utánpótlásra van szükség, már most 5000 mezőgépészre lenne szüksége az ágazatnak.

Az eseményt követő sajtótájékoztatón Szinay Attila, a Földművelésügyi Minisztérium jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkára megerősítette, hogy a szaktárca statisztikája szerint is dinamikus a fejlődés a mezőgépész területen az elmúlt évekhez képest az FM által fenntartott agrárszakképző iskolákban végzettek számát tekintve.

„A mezőgépész utánpótlás a Földművelésügyi Minisztériumnak is szívügye. Tárcánk a jövőben is támogatja a program kiterjesztését, hiszen a mezőgazdasági gépészet területén továbbra is nagy igény jelentkezik jól képzett szakemberekre. Idén az ország több megyéjében indult mezőgazdasági gépész, mezőgazdasági gépjavító ill. mezőgazdasági gépésztechnikus képzés, mint a korábbi években. 2017 őszétől közel 230-cal több fiatal döntött a mezőgépész szakma mellett, mint tavaly.,” – vázolta fel az államtitkár.

„Az együttműködés és cselekvés mára kézzel fogható eredményeket hozott. Öt év alatt duplájára nőtt a mezőgazdasági gépésznek tanulók száma. Ez a jelentős növekedés azt mutatja, hogy vonzó karrierpályát látnak a mezőgépész szakmában a pályaválasztás előtt álló fiatalok. A továbbiakban meg kell teremteni azokat a feltételeket is, hogy a most végzett diákok hosszú távon ebben a munkakörben maradjanak. A jó szakemberek megtartása csak úgy lehetséges, ha stabil jövőt, biztos keresetet biztosítunk számukra.” – mondta Harsányi Zsolt, a MEGFOSZ elnöke.

„Az MKB Pénzügyi Csoport is a MEGFOSZ szakmai tevékenysége mellé állt, több tízmillió forintot biztosítunk a programra. Az MKB Euroleasing a mezőgazdasági eszközfinanszírozás piacvezetője, az MKB Bank  szervezett formában a pénzügyi tudatosságra neveli a jövő mezőgépészeit” – mondta el Bakonyi András MKB Bank Zrt. vállalati és treasury üzletág vezérigazgató helyettese.

Az iskolákat közös kampányok, nyílt napok és rendezvények megszervezése a tanulók és szakoktatók számára egyaránt hasznos és informatív online oktatási segédanyagokkal segítik a szervezetek.

A „Legyél Te is mezőgépész!” programról további információ itt érhető el.

(FM sajtóiroda)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Román kistraktorok a fiatal gazdáknak

2024. december 13. 08:40

Uniós országként Romániában is működik a Fiatal Gazda pályázat, amelyen a termelők 45 éves korukig vehetnek részt.

Letarolják a kínaiak az európai autópiacot?

2024. december 8. 14:10

A Chery vállalat 2024-ben kezdte meg európai terjeszkedését, elsőként az Omoda és Jaecoo márkák bevezetésével.

A Ford Ranger év végére megelőzheti a Toyota Hiluxot a magyar pickup-piacon

2024. december 5. 13:10

A tavalyihoz képest 13 százalékkal 4966 darabosra hízó pick-up-piacon a Toyota Hilux az első 43,1 százalékos piaci részesedéssel.

Éjszakai kiadás készült a Claas traktorokból

2024. november 21. 15:10

Exkluzív verzióban érhető el az Arion 550 Cmatic és 660 Cmatic, valamint az Axion 830 Cmatic, 870 Cmatic, 930 Cmatic és 960 Cmatic.

Kiosztották az AGRITECHNICA 2019 Innovációs díjait

2019. szeptember 26. 11:35

A zsűri az idei évben egy arany- és 39 ezüstérmet osztott ki. Az aranyérmet a John Deere Walldorf GmbH & Co. KG (a Joskin céggel közös) terméke a 8R traktorokhoz kifejlesztett eAutoPower gearbox e8WD hajtómű kapta.

40 éves az Austro Diesel

2022. május 18. 15:37

A vállalat 1982 óta jelent mércét az ügyfélközpontúság, illetve a megbízhatóság terén, ami a professzionális tanácsadásban, kiemelkedő szervizszolgáltatásban és az évtizedes együttműködésben ölt testet.

AgroIntelli robotok már Magyarországon is!

2022. február 21. 04:36

Az Agrointelli piacbővítési tevékenységének legújabb célpontja a közép- és kelet-európai országok (Magyarország, Románia, Szerbia) meghódítása.

A mezőgazdasági portfóliójának bővítése érdekében a Linamar Corporation megvásárolta a Salford Groupot

2022. június 29. 07:36

A Linamar Corporation vállalat európai gépgyártó divíziója, az OROS Divízió a hazai, nyugat- és kelet-európai, észak-afrikai, valamint az észak-amerikai piacra fejleszt, állít elő és értékesít mezőgazdasági gépeket, részegységeket, kombájnadaptereket és egyéb építőipari gépeket.