Agrárgazdaság

Ukrajnának át kell állnia a belföldi élelmiszerellátásra

Agrofórum Online

Ukrajnának, amely pénzt szeretne megtakarítani az Oroszország elleni katonai harcok szükségleteire, át kell irányítania az állami élelmiszervásárlást az importált termékekről az ukrán termékekre – mondta Vitalij Koval mezőgazdasági miniszter.

A kijevi kormány szerint Ukrajna, a világ egyik legnagyobb gabona- és növényiolaj-exportőre a szükséges élelmiszerek több mint 90%-át állítja elő, de még mindig jelentős mennyiségű mezőgazdasági árut importál.

Halimport

Vitalij Koval elmondta, hogy az átirányítást a halak beszerzésével kezdik, amelyeket az állami szervek évente körülbelül egymilliárd dollárért vásárolnak meg.

„Ez pozitív hatással lesz az ország fizetési mérlegére, további keresletet teremt az ukrajnai halak iránt, és lendületet ad az iparnak” – mondta Koval.

Belföldi termelők

A kijevi kormány idén ősszel elindított egy programot, hogy több ukrán áru vásárlására ösztönözze az ukránokat a belföldi termelők megsegítése érdekében – számolt be a nemzetközi mezőgazdasági szaksajtó a brit Thomson Reuters hírügynökségre hivatkozva.

Kijevi optimizmus

Közben Andrii Sybiha ukrán külügyminiszter kijelentette, hogy „óvatosan optimista”, miután Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel tárgyalt az Oroszország elleni támadások lehetőségéről, valamint az euro-atlanti integrációról.

A szövetségesek, köztük az Egyesült Államok nem hajlandók megengedni a nagy hatótávolságú rakétákat használjanak, mert attól tartanak, hogy tovább eszkalálják a konfliktust, és néhányan ellenzik Ukrajna NATO-csatlakozására való felkérését.

Trump megválasztása

A Blinkennel folytatott brüsszeli tárgyalások viharos időben zajlottak, mindössze egy héttel azután, hogy Donald Trump megnyerte az amerikai elnökválasztást. Trump régóta bírálta az Egyesült Államok Ukrajnának nyújtott pénzügyi és katonai támogatásának mértékét, és többször jelezte, megválasztása esetén gyorsan véget vet a háborúnak, anélkül, hogy elmagyarázta volna, hogy ezt miként teszi majd.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A covid közepén sem voltak ilyen magasan az élelmiszerárak

2025. február 21. 07:10

Kellemetlenül érintett mindenkit a hír, hogy 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan 5,5%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

Lépésről lépésre: így történhet a gazdaság átadása

2025. február 16. 08:10

Az agrárium egyik legégetőbb problémája a gazdálkodói réteg elöregedése. A generációváltás sikeres megvalósítását törvény is célozza.

Igazodjon el könnyen a földforgalmi szabályok között

2025. február 11. 13:10

A NAK honlapján elérhető a Földforgalmi törvény kiadvány, mely minden eddigi hatályos módosítást tartalmaz.

Betelt a pohár: árstop lépett életbe 70 árucikkre Horvátországban

2025. február 10. 16:10

A négyszáz négyzetméternél nagyobb üzletekben az ársapkás termékek számára külön részleget kell biztosítani.

Fellendülőben van a gabona világpiaci ára

2024. október 15. 09:40

A gabonaárak egy héten belül globálisan a gabona fajától és típusától függően 1,5-3,0%-kal emelkedtek a határidős piacokon.

Vegyes képet mutattak múlt héten a gabonapiacok

2020. április 27. 05:37

Európában múlt héten vegyes kép rajzolódott ki a gabonatermékek piacán, hiszen a négy kiemelten fontos agrártermék közül a takarmánybúza és a kukorica ára emelkedett. A malmi búza és a repce viszont olcsóbb lett öt nap alatt.

Drágulást és termés kiesést eredményezhet az aszály

2019. április 3. 13:33

A legszárazabb régiókban mintegy 150 milliméternyi csapadék hiányzik, ami már a talajvízkészletét is érinti, és nincs vízutánpótlás.

Átláthatóbb gabonaárakat tesznek közzé az oroszok

2024. október 26. 10:10

A számok a szakszervezet tagjai körében végzett felmérésen alapulnak, amelyek Oroszország teljes gabonaexportjának 80 százalékát biztosítják.