Növénytermesztés

Mit kell tudnunk a vernalizációról, és miért baj, ha elmarad?

Agrofórum Online

Számos őszi gabonafélénél hosszabb hideg időszaknak való kitettségre van szükség a virágzás megindulásához, ami biztosítja, hogy a legkedvezőbb időszakban, tehát a tél elmúltával történjen meg a reproduktív fejlődés és a magképzés.

Tehát a fagyhatás rendkívül fontos az őszi gabonafélék számára: ha nincs fagy, a növényben nem tud elindulni ez a nagyon speciális folyamat.

Károsítja a fagy a szántóföldi növényeket?

A kérdésre a válasz: attól függ, hogy mikor éri őket. Hideg nélkül ugyanis nincs termés – a vernalizáció erre az egyszerű képletre redukálható.

Két tényezőnek kell együttesen jelen lennie ahhoz, hogy az őszi vetésű növények termést hozzanak: egyrészt a fagypont alatti hőmérsékletnek, másrészt a rövid nappalokról a hosszú nappalokra való átállásnak. A növény ekkor vált át a vegetatív növekedésről generatívra, azaz elkezd megnyúlni.

A szikleveles és a 3 leveles stádium között ráadásul hosszabb ideig kell fagypont körüli hőmérsékletnek uralkodnia. Ha ez a hideginger nem következik be, a növény nem tud megfelelően kihajtani.

Mennyi ideig kell tartania a fagynak?

Ősszel, amint rövidülnek a nappalok, a növény olyan anyagokat termel, amelyek lelassítják a hajtásfejlődést. Így a növény megakadályozza a tél előtti hosszanti növekedést, és így védi meg magát télen. A hosszabb ideig tartó alacsony hőmérséklet hatására ezek a kihajtást gátló anyagok lebomlanak. Ekkor a növény újra növekedni kezd.

Az őszi búza mximum 0 és 8 fok közötti hőmérsékletet igényel. A magas vernalizációs igényű fajtáknak körülbelül 50 nap hidegre van szükségük, az alacsonyabb igényű fajtáknak csak 40 napra. Amint ez a vernalizációs igény teljesül, és a nappalok hossza is nőni kezd, a búza elkezd hajtani.

Ha enyhe a tél, kisebb lesz a termés

Nagyon enyhe tél esetén a búza később, intenzív vernalizáció esetén pedig korábban kezdi el a hajtásnövekedést. De nem ez a legnagyobb baj. A vernalizáció intenzitása befolyásolja a terméshozamot azzal, hogy az oldalhajtásokon fejlődő kalászokon mennyi kalászka képződik.

A tartós hideget igénylő fajták akkor vannak tehát előnyben, ha igazán fagyos az idő: nemcsak hamarabb képeznek kalászt, de több emeletet is fejlődik rajtuk, ami egyben azt jelenti, hogy az oldalhajtásokon kalászonként több lesz a mag.

Ha azonban az időjárás túl enyhe marad, ezek a fajták csak később kezdenek el hajtásokat hozni. Ugyanakkor a nappalok hossza is számít: a hosszabbodó nappal hosszanti növekedésre készteti a növényt. Ennek következtében az oldalhajtásokon kevesebb lesz a kalász és benne a kalászka, és nehezen is fordulnak termőre. Ez különösen igaz a későn fejlődő oldalhajtásokra, amelyek sérülékenyebbek, nagyobb valószínűséggel szenvednek a szárazságtól és a hőségtől is.

Mit tegyünk, ha megcsúszunk a vetéssel?

Azt egyelőre senki sem tudja megmondani a vetés időpontjában, hogy milyen lesz a tél, mennyire lesz hideg. De ha mégis nagyon enyhe telet sejtünk, vagy csak egyszerűen megcsúszunk az őszi gabonafélék vagy a repce vetésével, akkor valószínűleg a szükséges vernalizáció is elmarad.

Ebben az esetben vagy meg kell várni a tavaszt, és tavaszi vetésű gabonaféléket kell vetni, vagy olyan gabonaféléket válasszunk, amelyek alkalmasak az őszi vetésre, mint például a járóbúza.  A járóbúzák jellemzője, hogy nincs vernalizációs igényük a termésképző elemek differenciálódásához, ezért normál, megkésett őszi, de akár téli vagy éppen igen kora tavaszi vetésekben is sikerrel alkalmazhatóak.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Mi legyen a köztes növényekkel?

2024. december 4. 14:40

Az enyhe időjárásban tovább fejlődnek a köztes növények, az is előfordulhat, hogy magot is hoznak. Hengereljük, mulcsozzuk vagy várjunk?

Szennyvíziszapból foszforműtrágya: előnyök és hátrányok

2024. december 2. 11:10

Az újrahasznosítás a legkörnyezetkímélőbb eljárás, főleg az olyan szennyező anyagok esetében, mint a foszfor és a szennyvíziszap.

A napenergiával működő öntözés megoldást jelenthet Afrikában

2024. december 1. 08:10

A FAO új kiadványa szerint a napenergiával működő öntözés hatalmas lehetőségeket biztosíthat Afrika egyes részein.

Ukrajnában nagyobb lehet a búza vetésterülete 2025-ben

2024. november 30. 08:10

Ukrajnában a búzatermés akár 25 millió tonnára is nőhet jövőre az idén várható 22 millió tonnáról a nagyobb vetésterületnek köszönhetően.

Carnadine – új, folyékony rovarölő permetezőszer repcében és almában (videó)

2023. április 12. 14:24

A szokásosnál 25%-kal több acetamiprid hatóanyag hektáronként.

Eladói fölénnyel indult a hét az európai parketteken

2023. január 17. 06:38

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.

A búzapiacon most Amerika követte Európát

2024. február 1. 12:40

Amerikában inkább áremelkedést, míg Európában árcsökkenést lehetett látni a terménypiacokon a szerdai kereskedési napon. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, ám a repce ára emelkedett.

Megugrott a búza határidős ára a háborús aggodalmak miatt

2023. augusztus 19. 08:40

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárta a hetet.