Agrárközélet

Elérhetőek a „web-GN” és a nitrát adatlap beküldéséhez szükséges elektronikus űrlapok

Agrofórum Online

Már elérhetőek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján a 2017. évi gazdálkodási napló „web-GN” és a nitrát adatlap beküldéséhez szükséges elektronikus űrlapok.

Az érintettek mindkét esetben kizárólag elektronikusan teljesíthetik az adatszolgáltatási kötelezettségüket, melyre a gazdálkodási naplónál 2018. január 1-jétől január 31-ig, míg a nitrát adatszolgáltatásnál 2018. január 1-jétől március 31-ig van módjuk.

Az adminisztrációs terhek csökkentése érdekében immár kizárólag elektronikus úton teljesíthetik adatszolgáltatási kötelezettségüket a 2017. évben különböző támogatásokban részesült gazdálkodók. A hatályos szabályozás értelmében a papír alapon beérkező adatlapok elfogadására már nincs lehetőség.

A kedvezményezettek az összes támogatási konstrukcióra vonatkozóan egyetlen gazdálkodási napló, ún. web-GN kitöltésével és beküldésével tehetnek eleget adatszolgáltatási kötelezettségüknek. A web-GN elektronikus benyújtására 2018. január 1-je és 31-e között van mód, ezt követően az információközlés már nem oldható meg!

A vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméhez szükséges cselekvési programhoz kötődő nitrát adatszolgáltatást 2018. január 1-jétől 2018. március 31-ig szükséges teljesíteni. A határidő leteltével itt is csak rendkívüli esetben, hatósági felszólítást követően pótolható az adatszolgáltatás!

A kitöltött elektronikus űrlapot mindkét esetben a Nébih felé kell benyújtani. A részletes tudnivalók, valamint a szükséges nyomtatványok elérhetőek a hivatal honlapján.

(Nébih)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egy évtized alatt az agráriumban is a mindennapok részévé vált a digitalizáció

2026. január 29. 13:10

A PREGA konferencia idén a már bizonyított precíziós technológiákra fókuszál, amelyek mérhető eredményt hoznak a gazdaságokban.

Az Európai Unió zöld utat adott a Mercosur-megállapodásnak – új korszak jöhet a mezőgazdasági kereskedelemben

2026. január 13. 08:10

Az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást, amely új exportlehetőségeket és komoly agrárvitákat hozhat.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Módosultak a gazdálkodási napló vezetéséhez kapcsolódó szabályok

2023. június 10. 05:40

A Vidékfejlesztési Program keretében korábban megjelent több pályázati felhívás esetében módosultak a gazdálkodási napló vezetéséhez kapcsolódó szabályok, elsősorban az agrártámogatási rendszer 2023-tól megvalósuló egységesülési folyamatára tekintettel.

Fontos változás a Gazdálkodási Napló elektronikus feltöltésében

2024. január 15. 09:10

A Gazdálkodási Napló elektronikus feltöltésének határidejét két héttel, 2024. február 15-ig meghosszabbítja az Agrárminisztérium, és a hét közepére nagyobb, a biztonságos benyújtást segítő informatikai rendszerfrissítési csomag várható.

AKG-ÖKO adminisztráció, Web-GN, Nitrát, Gazdálkodási napló vezetése – az ARASZ a megoldás!

2022. október 3. 06:34

Az adminisztrációs terhek most fognak igazán jelentkezni mindenkinél. Gazdálkodási napló vezetésére szinte mindenki kötelezett, a WEB-GN és Nitrát adatszolgáltatás is nagyon sok gazdálkodót érint. Miért dolgozna ugyanazokkal az adatokkal háromszor négyszer? Miért ne használna egy profi több ezer gazdálkodási napló esetében már bizonyított rendszert? Az adatok gyors, egyszerű rögzítésére, kezelésére az ARASZ a megoldás!

ARASZ: Gazdálkodási napló – a fejlődés útján

2019. április 16. 10:10

Bő egy év telt el azóta, hogy az ARASZ Agro Adminisztrációs Szoftver megjelent a piacon. Ezalatt a rövid idő alatt mégis több, mint ezer Gazdálkodási Napló, és ezáltal web-gn vagy nitrát jelentés készülhetett el a fenti program segítségével.