A talaj egészségének maximalizálása és a leromlott talajok regenerálása érdekében a talajegészség öt alapelvének mindegyikét meg kell valósítani, és mindegyik alapelv egyformán fontos.
Gabe Brown az Egyesült Államokban a regeneratív mezőgazdaság egyik legnagyobb szószólója. Könyvében, melynek címe Dirt to Soil: One Family’s Journey into Regenerative Agriculture (Kb.: Salakból talaj: Egy család útja a regeneratív mezőgazdaságba), megfogalmazza a talajegészség öt alapelvét. Ezeket a hagyományos termesztést folytató gazdálkodóknak is érdemes megfontolniuk.
Talajtakarás
A talajtakarás általában az elsőként említett alapelv, mivel nem lehet talajt építeni, ha elveszítjük azt. Íme, az okok, amiért a talaj szerves anyaggal való fedése kell hogy legyen az első védelmi vonal.
Az erózió megfékezése: A szél és a víz hatalmas erőket mozgósítanak. Az erózió akkor következik be, amikor a mozgási energiájuk tönkreteszi a talajaggregátumokat. Azáltal, hogy a talajt az előző termés maradványaival és/vagy élő növényekkel lefedjük, az esőcsepp vagy a szél energiáját elnyeli a takarás.
Csökkenti a gyomnyomást: A takarás csökkenti a talajfelszínre jutó napfény mennyiségét. Az olyan gyommagvak esetében, amelyek csírázásához bizonyos mennyiségű napfényre van szükség, a takarás gátolja a csírázást. A csírázó gyomnövényeknek gyenge fényviszonyokkal kell megküzdeniük, és nem biztos, hogy lesz elég energiájuk a növénymaradványokon keresztül kihajtani. Egyes takarónövények, mint például a gabonarozs, allelopatikus hatással vannak a gyommagvakra, és megakadályozzák azok csírázását.
Egyenletes talajhőmérséklet: A talajtakarás hideg időben takar, meleg időben pedig árnyékol. A gyökerek és a talajélet rosszul viseli a talajhőmérséklet szélsőséges ingadozását.
Nedvességmegtartás: A talajfelszín árnyékolásával a párolgás mértéke jelentősen csökken, így több vizet és hosszabb ideig képes tárolni. A párolgási sebesség csökkentése azt is elősegíti, hogy a kapillárisokon keresztül a só ne jusson a talaj felszínére.
Csökkenti a tömörödést/kéregképződést: Amikor a talaj aggregátumai az erózió miatt megsemmisülnek, homok, iszap, agyag és szervesanyag-részecskék maradnak vissza. Ezek eltömítik a talaj pórusait, és látható réteget képeznek a talaj felszínén. A tömör rétegek megakadályozzák a víz beszivárgását és a magok csírázását.
Biztosítja a talajéletet: A talajfelszínen lévő szerves anyag egyszerre nyújt otthont és táplálékot a felszínen élő talajlakó élőlényeknek. Ez a réteg fontos a földigiliszta-populációknak is, mivel elsődleges táplálékforrásuk az elhalt és bomló növényi anyag. A földigiliszták szellőztetik és trágyázzák a talajt.
Csökkentett mértékű talajbolygatás
A talajbolygatásnak három fajtája létezik, és mindegyik hatással van a talaj fontos funkcióira. Fizikai: A talajbolygatás legnyilvánvalóbb formája a talajművelés.
A no-till technológiával művelt talajokkal összehasonlítva a hagyományos módszerekkel művelt talajokban:
- Csökken a víz beszivárgása és tárolásának mértéke. A talajművelés tönkreteszi a talaj aggregátumait, és elvágja a gyökerek, férgek és a talajélet által létrehozott természetes utakat és pórusokat. A csapadék lassabban szivárog a talajba, gyakran lassabban, mint ahogy a csapadék lehullik. A talaj víztároló képessége csökken, mivel a víz tárolására szolgáló pórusokat létrehozó aggregátumok tönkremennek, és a szerves anyag mennyisége csökken. A talaj szervesanyag-tartalma súlyának akár 20-szorosát is képes megtartani vízből.
- Csökken a szerves anyag mennyisége. A talajművelés elpusztítja a szerves anyagot azáltal, hogy levegő éri, mert az opportunista baktériumok fogyasztják el, és az erózióval elvész.
- Fokozott az erózió. A vízerózió a beszivárgási sebesség csökkenése miatt növekszik; a szélerózió pedig azért, mert a talajművelés kevesebb szerves takaróanyagot hagy a felszínen.
Biológiai bolygatás: Bár kevésbé látható jeleket hagy, mint a fizikai zavarás, például a talajművelés, a biológiai bolygatás is hatással van a talajra. A talajéletnek energiára van szüksége a túléléshez. Ezt az energiát a növények biztosítják. A növények fotoszintézis útján szén-dioxidot és napfényt gyűjtenek, hogy cukrokat termeljenek, amelyek egy részét a gyökereken keresztül a talaj alatti élővilágba juttatják. Fontos, hogy minél több élő gyökér legyen a talajban, amiben például a vetésforgóban használt takarónövények játszanak nagy szerepet. A tudatos legeltetés szintén elősegíti, hogy az évelő növények a napenergiát a gyökerekben megkössék.
Kémiai bolygatás: A kémiai bolygatás a műtrágyák, gyomirtók, rovarirtók és gombaölő szerek túlzott használatával következik be. A változatos termesztési rendszer segíthet csökkenteni a növényvédő szerekre és műtrágyák mennyiségét.
Növényi sokféleség maximalizálása
A legelőkön változatos növényközösség alakul ki, ennek tagjai mind különböző gyökértípusokkal és gyökérmélységgel rendelkeztek. Ez a változatos ökoszisztéma nemcsak a legelő állatok számára fontos, hanem a talajban élő gombák, baktériumok és férgek számára is.
Hogyan maximalizáljuk a növényi sokféleséget? A növénytermesztés során minél összetettebb vetésforgót érdemes kialakítani, őszi (pl. őszi búza) és tavaszi gabonafélékkel (pl. kukorica), őszi (borsó, repce) és tavaszi vetésű (pl. szója) kétszikűekkel. Ha pedig a négy kategóriából valami nem illik a gazdálkodásba, azt az annak megfelelő takarónövénnyel érdemes helyettesíteni.
Ha mind a négy kategória szerepel a vetésforgóban, az hozzájárul a talaj változatosabb mikrobiomjának kialakításához. A takarónövény-keverékek esetében más célokat is érdemes figyelembe venni: például a felesleges nedvesség hasznosítása; takarmány az állatállok számára; gyomnövények visszaszorítása; szerves anyag építése; tömörödés csökkentése; nitrogénmegkötés.
A növények az egészséges talaj energiaforrásai
Fontos, hogy a mezőgazdaságban használt talajainkban minél hosszabb ideig legyen élő gyökér. A fotoszintézis révén a növények napfényt és CO2-t kötnek meg. Az energia jelentős részét a gyökereken keresztül kiválasztódó anyagok előállítására használják fel. Ez a levált növényi sejtekkel együtt alkotja a rizoszférát, amelyben baktériumok, protozoonok, gombák és számos más talajlakó él, ezeket más talajlakók fogyasztják, a létrejött szerves anyagból pedig a növény táplálkozik.
Hogyan hosszabbíthatjuk meg azt az időt, amíg az élő gyökér kölcsönhatásban van a talajjal? A legtöbb haszonnövényünk vetése után 12-15 hétig él a gyökér, ami az év kevesebb mint 30%-át teszi ki. A vetésforgó diverzifikálása és a takarónövények segítenek kitölteni a hiányosságokat.
Állatok a rendszerben
Az állatok, a növények és a talajok szinergikus szerepet játszottak együtt. Az utóbbi években azonban az állatokat istállókban tartják, és egyre kevesebb gazdaságban tekintik őket a rendszer részének. Miért hiba ez?
Kiegyensúlyozott szén/nitrogén arány: Az őszi vagy téli legeltetés során a magas széntartalmú egynyári növényi maradványok alacsony széntartalmú szerves anyaggá átalakulnak át, javul a szén/nitrogén arány, és a vetésforgó maradványai is gyorsabban lebomlanak.
Gyorsabban sarjadó növények: Az egynyári és/vagy évelő növények tavaszi vagy nyári legeltetése rövid expozíciós, majd hosszú regenerálódási időszakokkal lehetővé teszi a növények számára, hogy újranőjenek és további napfényt és CO2-t gyűjtsenek.
Csökkentett tápanyag-eltávolítás: Az állatállomány legel, csökkentve ezzel a tápanyagelvonást a földekről. Ezáltal a tápanyagok, ásványi anyagok, vitaminok és szén nagy része újrahasznosul.
Kisebb gyomnyomás: A gyomirtás helyett a legeltetés segít a gyomnyomás kezelésében.
Magasabb tápanyagtartalmú takarmány: A takarónövények és/vagy növényi maradványok legeltetése lehetővé teszi, hogy az állatállományt ősszel korábban letereljük az évelőket tartalmazó legelőkről, így meghosszabbodik a fű regenerálódási időszaka, és az állatállomány magasabb tápértékű táplálékot kap.
Kevesebb állati hulladék: A legeltetés csökkenti az istállókban keletkező állati hulladék mennyiségét, segítve ezzel a vízminőséggel és tápanyag-gazdálkodással kapcsolatos problémáink kezelését.
Fotó: Pixabay
